Botránynak azért nem nevezhetjük, de egyre érdekesebb részletek derülnek ki arról a sztoriról, amelynek középpontjában Katalin hercegné, Meghan Markle és a Tatler magazin áll. Ha lemaradtak volna erről, a történet lényege, hogy az angol társasági élet kedvelt lapjának számító magazin vezető cikket szentelt annak a folyamatnak, ahogy Harry herceg és Meghan Markle visszavonulásával egyre több nyilvános megjelenés terhe nehezedik a Cambridge-házaspárra. Saját forrásaikra hivatkozva cikkeztek arról, hogy Katalin hercegné tombol a dühtől, elkeseredett és úgy érzi, csapdába esett. Általánosságban azt is írták róluk, hogy csalódottak, és cserbenhagyásukként élik meg, hogy Harryék már nem vállalják a királyi család tagjainak kötelező megjelenéseket. Kitértek arra is, hogy Katalin már olyan sovány, mint egykor Diana hercegné, és céloztak arra, hogy evészavarai lehetnek.

A helyzet feltárását eléggé megnehezíti, hogy az angol lapok rendszerint jó színben tüntetik fel Kate Middletont, viszont a kezdetektől ellenségesek Markle-lel, de ebben a cikkben megkíséreljük összefoglalni mindazt, ami valószínűnek tűnik, és többé-kevésbé alátámasztható.

Mik a fejlemények?

Szóval adott egy cikk, amelynek szereplői felháborodtak, szerzője és kiadója viszont azóta is állítja, hogy megbízható forrásoktól szerzett információk alapján készült. De kik lehetnek azok? Mint kiderült, a cikket jegyző újságírót (Anna Pasternak) könnyen össze lehet kötni Meghan Markle-lel. Az útvonal: Pasternak barátnője, egykori tatleres kollégája Vanessa Mulroney, aki az exhercegné legjobb barátnőjének, Jessica Mulroney-nak sógornője. 

(Tavaly Markle öt barátja a People magazinnak beszélt arról, hogy milyen rosszul érzi magát Markle a királyi családban, de a nevüket nem adták a cikkhez, amelyből kiderült, hogy a színésznőt nyomasztják az új életével járó szokások, elvárások és kritika. Állítólag Mulroney is köztük volt, de ezt sosem vállalta nyilvánosan.) Markle szerepe a cikk létrejöttében tisztázatlan, de józan ésszel végiggondolva ez elég kicsinyes húzás lenne, nem?

A Kensington-palota mindenesetre (a Sun szerint) beperelte a magazint, vagy legalábbis ügyvédi felszólítást küldött nekik, emellett Vilmos és Katalin levélben követelte, hogy a valótlan közléseket tartalmazó cikket távolítsák el az internetről, majd közleményt adtak ki, amelyben pontatlanságokat és szándékos félreértelmezést említettek. (Újabb állítólag: Katalin különösen azt találta sértőnek, hogy boldogtalannak állítják be.)

Ez viszonylag szokatlanul határozott kiállás, és pont ilyesmit hiányolt annak idején Markle, amikor a királyi család újdonsült tagjaként kegyetlenül rászálltak az angol lapok. A Daily Mail, amelynek kiadójával a hercegi pár éppen perben áll, most azt írja, Harry herceg annak idején hiába kérte a királyi családot, hogy valamilyen formában hadd avatkozzanak be. (Ha nem emlékeznének, itt a Buzzfeed remek összefoglalója, amely megmutatja, milyen kettős mércével mérték a két hercegnét.) Végül kénytelen voltak a családdal való szakítás után maguk megadni az új játékszabályokat.

Fenntartásokkal kell persze fogadni, de nem tűnik teljesen légből kapottnak az sem, amit a Mail ír a helyzetről, egy jól értesült közeli ismerőse szájába adva azt, hogy

nagy pofon ez Harrynek, aki többször is kérte, hogy vizsgálják felül [a királyi család] médiapolitikáját, vagy legalább hadd vitassák meg az aggodalmait. Mindez süket fülekre talált, aztán jön Katalin, csettint, és máris hatalmas támogatást kap.

Több cikkben arra is kitértek, hogy Markle-nek milyen rosszul esett Katalin távolságtartása, és az, hogy a sógornő mennyire nem segített az új rokonnak beilleszkedni. Ezek azok a dolgok, amelyekről valószínűleg sosem fogunk tudni teljes képet alkotni – egyrészt, mert nincsenek első kézből származó információink, másrészt meg a jóég tudja, mit enged meg a királyi etikett például azzal kapcsolatban, mennyire lehet egymással szívélyes két rojál sógornő.

Arról régóta írnak az angol lapok, hogy a két nő nincs jóban, de mindig más okkal magyarázták: most épp az a sláger, hogy Katalin irigyelte, hogy a friss hercegné kimondja, amit gondol, és kiáll magáért, illetve, hogy összevesztek azon, viseljenek-e a koszorúslányok harisnyát Harryék esküvőjén (Katalin szerint így illett volna, Meghan szerint túl meleg volt hozzá). Tényleg.

Ami azért biztosnak tűnik: Harry herceg és Meghan Markle valóban átköltöztek egy másik kontinensre, hogy lehetőleg minél nyugodtabban és celebkedés-mentesebben élhessék az életüket (bár így is nagy érdeklődést váltanak ki). Ettől függetlenül nemsokára megjelenik egy könyv, amelyből sok minden ki fog derülni a közös életükről, például az is, hogy kinek az ötlete volt a Megxit.

És még valami

A Sun egy friss cikkben arról ír, a Tatler főszerkesztője, Richard Dennen, aki közleményben jelezte, hogy kiáll Pasternak cikkének valóságtartalmáért, mellesleg Katalin régi ismerőse, sokáig közeli barátok voltak. Együtt hallgattak művészettörténetet, két utcányira laktak egymástól, és 2004-ben együtt utaztak Franciaországba (amikor Middleton éppen szüneteltette kapcsolatát Vilmossal). 

Így aztán különösen elegáns, hogy Pasternak (aki korábban Diana hercegné szerelmi életéről is írt egy ponyvába hajló könyvet) cikkében olyan megállapítások szerepelnek, mint hogy szándékosan gyakorolt be egy előkelőbb akcentust, mert amúgy túl pórias környezetből jött, illetve, hogy Vilmos mindig is ilyen anyuka mellett szeretett volna felnőni, mint az anyósa, Carole Middleton, aki eléggé beleszólt abba, hogy rendezzék be norfolki otthonunkat, ami emiatt egyáltalán nem olyan, mintha a királyi család tagjaié lenne.

Tehát a cikk elleni gyors és harcos kiállás, ha nemcsak az állítások valóságtartalmát nézzük, valószínűleg kevésbé annak szólt, hogy Meghanről vagy Katalinról írtak-e hülyeséget, sokkal inkább arról, hogy valaki olyan hozott nyilvánosságra/talált ki állításokat a hercegnéről, akitől ezt egyáltalán nem várták. Ettől persze még nem lesz kevésbé szokatlan a dolog.