csuti.png

Csutira tragédiák sora zúdult: „Sokan azon csodálkoztak, hogy talpon vagyok”

2022.03.04. 12:05

Rendkívül nehéz időszakot tudhat maga mögött Csuti, azaz Szabó András. Az üzletembernek nem csak az álomszerű házassága csődjét kellett feldolgoznia, hanem azt is, hogy rövid időn belül több, nagyon közeli családtagja is meghalt. Úgy érzi, nagypapája néhány évvel ezelőtti halálakor elveszett belőle valami; tavaly a bátyját veszítette el, akinek alkoholproblémái voltak, januárban pedig szeretett nagymamája hunyt el.

Kulcsár Edinával való szakításáról január közepén számoltak be, amit minden idők egyik legnagyobb válásának tartanak. Erről Csuti most úgy fogalmazott:

Nagyon-nagyon nagy fájdalmat okozott. Elképesztően nagy késszúrást éreztem magamban – akkor, amikor kiderült, ami kiderült; akkor, amikor hivatalossá vált, meg az az utáni kommunikációval. Ez három olyan seb, hogy sokan azon csodálkoztak, hogy talpon vagyok. De nem tudsz mást csinálni. Talpon kell maradnod, mert számítanak rád a gyerekeid. Számít rád anyukád, számítanak rád a kollégáid, akiknek a megélhetése múlik azon, hogy te mennyire vagy stabil 

– magyarázta a ma este 22 órakor a Life Tv-n látható Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban Csuti, aki azt is bevallotta, hogy a szakítás miatt rengeteget sírt. Ugyanakkor hozzátette, biztos abban, hogy gyermekei anyjának, Edinának jóval többször eredtek el a könnyei, kapcsolatukat siratva.

Csuti az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban mesélt tönkrement házasságáról
Csuti az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban mesélt tönkrement házasságáról
Fotó: Life TV

Az üzletember nem tagadja, nehéz időszakon van túl.

Fogytam hat kilót. Savat hánytam reggelente. Most már tudok mosolyogni, amikor erre gondolok – és azért mosolygok, mert tudom, milyen mélyről álltam föl

– emelte ki a mélyinterjúban Csuti, aki ünnepekkor, karácsonykor érezte azt, hogy házassága végleg zátonyra futott. Mint mondja, kapcsolatuk jó ideje nem volt kiegyensúlyozott.

Folyamatosan várta tőlem azt az érzelemkimutatást, ami nekem nem megy automatikusan. Amihez változtatni kellett volna az életünkön. De nem változtattunk. Ennek a kapcsolatnak akkor is vége lett volna, nincs M vagy K – tök mindegy, hogy hívjuk

– jelentette ki Csuti, aki arról is részletesen mesélt, mi utalt arra, hogy baj van. Mint mondja, egyik hajnalban megnézte Edina telefonját, és észrevett egy Skype-beszélgetést. Nem volt féltékeny, csak érezte, hogy baj van. Az üzenetekre reggel várt magyarázatot Edinától, aki őszintén reagált.

Elmondta, hogy történt valami nagyon minimális dolog. Össztörtem. Sírtam. Edina is sírt. (...) Én mindent megtettem volna tavaly ezért. Nagyon későn változtam meg és nagyon későn tettem meg mindent, és akkor ő már erre szerintem nem volt befogadó

– mesélte Csuti, aki korábban üzenetben is többször jelezte Edinának, hogy kapcsolatuk így, ennyi munka mellett nem fog tudni működni, ha nem változtatnak radikálisan az életükön. Mint mondja, felelősnek érzi magát abban, hogy Edina észrevette G.w.M-et, azaz Varga Márkot.

Csuti a műsorban elárulta azt is, hogy

  • egy újságcikkből tudta meg, hogy gyermekei, Medox és Nina már találkoztak Edina új párjával, G.w.M-mel. Fordított esetben, Edina biztosan nem egy újságból fogja megtudni.
  • Rengeteg mindenen keresztül mentek együtt hat év alatt. Született két gyerekük, végigcsináltak két nem-alvást másfél éven keresztül. Végigcsinálták a Tibi atya-pert is, a karantént, a munkahelymentést, a cégalapításokat, a műsorokat és hitelt is felvettek. Szerinte lehet, hogy éppen ezek miatt véreztek el.
  • Elhunyt nagyszülei házába költözik most, melyet teljesen át fog alakítani. Amíg el nem készül, a négycsillagos szállodában marad, ahová a szakítást követő hetekben költözött.
  • Miután híre ment a szakításnak, "rácuppantak" a csajok, ám nagyon sokáig nem élt a dologgal. Meztelen képeket is kapott, de azzal nem tud mit kezdeni. Csutinak az imponáló, ha valakinek van célja. 
  • Nem telt el úgy nap, hogy Széki Attila, azaz Curtis ne érdeklődött volna a hogyléte felől. A rapper azt is felajánlotta Csutinak, hogy költözzön oda hozzá.
  • Edina előtt csak egy komoly kapcsolata volt, de sok egyéjszakás kalandban volt része. Voltak olyan románcai, amelyek nem tartottak sokáig.
  • Leszögezte, hogy nem tudná már újrakezdeni Edinával.