Karcolás nélkül megúszta, hogy elütötte a vonat
A kanadai férfi részegen botladozott a síneken, a vonat pedig átment a feje fölött.
A kanadai férfi részegen botladozott a síneken, a vonat pedig átment a feje fölött.
Vicc az egészben, hogy a pasas folyamatosan a telefonját kereste, miközben ellátták a mentősök.
Holtan találtak csütörtök reggel egy 42 éves kőszegi férfit, aki kerékpárjával közlekedett Kőszeg és Cák között szerdán a késő esti órákban, és árokba hajtott - közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.
A Transformers 3 forgatásán súlyosan megsérült 26 éves statiszta 2 éve pereli a stúdiókat, nyert.
A kisfiú rosszul lett és kórházba kellett szállítani.
Harminchárom embert mentettek ki a tűzoltók éjszaka a Dunában rekedt városnéző vízi buszból Budapesten; senki nem sérült meg.
A kisbusz megcsúszott a nedves úton, és egy beton villanyoszlopnak ütközött.
A Shekulli albán lap internetes hírportálján olvasható jelentés szerint a busz a tengerpart mentén kígyózó úton haladva zuhant eddig ismeretlen okból egy szakadékba.
Nem vette észre egy ittas sofőr, hogy az út szélén elsodort egy gyalogost Kaposváron; amikor észrevette az autóján a sérüléseket, a gépkocsivezető rendőrt hívott.
Az autó, mely Szarvas felől Békéscsaba irányába haladt, áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött egy román kamionnal.
Veronica McFoy csigolyáit, szegycsontját és bordáit törte egy autóbalesetben. Három napot töltött roncsautójában, majd mivel senki sem mentette meg, magától mászott ki.
Eplény közelében tisztázatlan okok miatt egy személygépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött egy 50 éves férfi autójával.
Valószínűleg akkumulátorokat szállított. A katasztrófavédelmisek már a helyszínen vannak.
A helyszínelés még tart, egy mentőhelikopter is a helyszínen van, a forgalmat a rendőrök elterelik.
Baleset miatt lezárták az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalát a 9. kilométernél vasárnap dél körül, a balesetben egy ember sérült meg. A forgalmat elterelik, nagy dugó alakult ki.
Négyen megsérültek a 49-es főúton vasárnap Porcsalmánál, ahol egy kamion és egy személygépkocsi ütközött össze.
Öten súlyosan, ketten könnyebben megsérültek, amikor felborult egy turistákat szállító lovaskocsi Villány közelében szombaton.
Súlyos baleset történt Székesfehérváron. A mentők négy sérültet szállítottak kórházba.
Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, mindkét jármű továbbhaladt, a tehervonatot a jánoshalmi vasútállomáson vizsgálják.
Két autó ütközött össze az 57-es út lothárdi elágazásánál.
A szerencsétlenül járt férfit mentőhelikopterrel szállították kórházba.
Súlyos sérülést szenvedett, a betegszállító által elütött nő.
Menetrendszerinti autóbusz és egy mikrobusz karambolozott a kistarcsai kórház előtt.
Megkülönböztetett jelzéseket használó mentőautó ütközött össze egy kukásautóval hétfőn Kállósemjénben; a baleset következtében a mentőautóban szállított beteg meghalt, hárman pedig megsérültek.
Az amerikai diák óriásit repült a baleset következtében, ehhez képes csak könnyebb sérülései lettek.
Egy balra kanyarodó személygépkocsi sofőrje nem adta meg az elsőbbséget egy szemből érkező motorkerékpárosnak, és összeütköztek.
Állítólagos műkönnyek és a biztosító képviselője miatt hevesen kikeltek Kaincz Pál rokonai. Megkezdődött a Stohl András ellen, a balesete miatt indított kártérítési per.
Egy klub tulaja szerint a színésznő elütötte őt, majd továbbhajtott. A TMZ szerint viszont kevés a vádaskodás alapja.
Súlyos égési sérülést szenvedett két ember Somlószőlősön - közölte az Országos Mentőszolgálat.
A fiatalember menekülni próbált, és két busz közül kiugrott az úttestre.
A színészháza előtt autóbaleset történt, míg ő segített, felesége hívta a rendőrséget.
A személygépkocsi tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról, és a kertbe hajtott.
Miss World Hungary nem gázolt motorost, a mellette lévő autó átment az ő sávjába és a fékbe taposott.
Szemtanúk szerint kétszer átrepült a település felett, majd felrobbant, és lezuhant.
A 30 éves gázoló jelentette be a balesetet, már a telefonban elmondta, hogy ittasan vezetett.
Egy Mustang tinikorú vezetője a kertjében landolt totálkáros kocsijával.
Az eset Leányfalun történt, a sofőrt még a településen belül elfogták.
Meghalt egy motoros, aki egy teherautóval ütközött össze a Borsod megyei Kazincbarcikán pénteken kora délután
Eltört egy kislány lába, amikor az egyik abonyi általános iskolában tartott sportversenyen pénteken átment rajta egy kisteherautó kereke.
A Miskolc felé tartó autó eddig ismeretlen okból áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és ott ütközött össze a kamionnal.
Az Árpád-híd és a Szépvölgyi úti Hév-megálló közt történt a baleset, az autókat visszafordítják.
A Magyar Közútkezelő Nonprofit Kht. két munkatársát elsodorta egy gépkocsi szerdán Sarkadon, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott, a két férfi súlyosan megsérült.
A kínai diáklány a járdán sétált az észak-kínai Xi'an városában, amikor a járda nemes egyszerűséggel beszakadt alatta és a lány 6 méter mély csatornába zuhant - írta a Gawker.
Tapizás és vonaglás is belefér egy estébe, nyilván egymáson. Már annak, aki nem változik tanárnénivé.
A tragédiában a férfi két kisgyermeke is meghalt.
Egy busz és egy autó ütközött Tolnában, itt ketten haltak meg, míg a Felsőtoldon felboruló kocsiban egy ember hunyt el.
Balesetet szenvedett egy magyar síelő szombaton Ausztriában, a férfit mentőhelikopterrel kórházba szállították.
A Fertőszentmiklósnál halálos balesetet szenvedett osztrák ejtőernyősnek egyik ernyője sem nyílt ki.
Nyolc felnőtt és két gyermek megsérült, amikor két kisbusz és egy autó ütközött össze szombat este az 53-as főúton Pirtó határában.
A nő magatehetetlenül feküdt a flaszteren, miközben úgy tűnik, aljasan kirámolták a táskáját.
Hárman megsérültek, amikor teherautóval ütközött egy személygépkocsi csütörtök délután a Piliscsabát Tinnyével összekötő úton; az útszakaszt teljesen lezárták.
A rendőr azt hitte, hogy a kutya rá akar támadni.
Nyerges vontatóval ütközött egy autó, vezetője a helyszínen életét vesztette.
A fiú látta, hogy a sofőr rosszul van, és sikeresen állította meg a buszt. Videó!
A baleset miatt a Szombathely-Kőszeg vasútvonalon szünetel a vonatközlekedés.
Kisteherautó és személyautó ütközött az ötös főúton, még tart a félpályás útzár.
Reklámfilm forgatáson történt a baleset, szerencsére Kovács csak könnyebben sérült meg.