Megtörtént az első legális passzív eutanázia Svédországban
A svéd egészségügyi hatóság április végén engedélyt adott a passzív eutanáziára, egy hatéves kora óta mozgásképtelen, 32 éves nő volt az első, akit halálba segítettek.
A svéd egészségügyi hatóság április végén engedélyt adott a passzív eutanáziára, egy hatéves kora óta mozgásképtelen, 32 éves nő volt az első, akit halálba segítettek.
Az amerikai Kalifornia szövetségi állam egyik megyéje kedden megtiltotta az éttermeknek, hogy az egészségtelennek tartott ételek mellé, a gyerekek számára csábító játékokat adjanak
Mire vágyik a férfi leginkább az életben? Állítólag nem a szexre. Ahhoz képest, hogy nem vágynak rá, meglepően sok mindent megtesznek érte.
Az orvosok szerint legalább öt nap, mire teljesen kiürül a gyógyszer a szervezetéből.
A Fitbalance rendezvényén többek között Rubint Réka tangája is értelmet nyert.
Serdült Orsolya is beszállt a hakniiparba, és Csonka Andrással hirdeti, hogy szereti a lábát és üldözi a lábbütyköt. Beszámolónkat a szépségkirálynő lábfetisiszta rajongóinak ajánljuk.
A dobozra írt érték helyett a naptejek nagy része alacsonyabb védettséget biztosít. Ráadásul, ha kevés krémet viszünk fel a bőrünkre, a védettségünk is jelentősen kisebb lesz.
Szinte "vérnyomásmentes" emberek is élnek közöttünk: az orosz Vlagyimir Kormarovnak már 13 éve álló testhelyzetben nem tapintható a pulzusa és legfeljebb 20/0 a vérnyomása.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapban olvasható: az asszonyt miután ivott a vonaton vásárolt ásványvízből, olyan rosszullét fogta el, hogy kórházba kellett szállítani
Cserháti Zsuzsa egykori orvosára bízta magát Tóth Vera – írta a Napi Ász.