Falusi Mariann és Szunai Linda járhatna egymással
A kapcsolatnak számos előnye lenne, és mindketten úgyis olyan magányosak.
A kapcsolatnak számos előnye lenne, és mindketten úgyis olyan magányosak.
A Megasztár 6-ra már meg sem próbáltak olyan zsűrit keríteni, akinek bármit is számít a véleménye, ha popzenéről van szó. Van helyettük népszerű rádiós, a fél Pa-Dö-Dő, egy színész és egy kényszermegoldás.
A műsorvezetői stílusa elüt majd másokétól, amúgy lemezt, krimit ad ki, filmeket forgat, és nem áll meg, amíg teheti, mert neki így jó.
Visszakerült Falusi Mariannhoz az a százezer forintos estélyi, amit még májusban, a Nagy Duett egyik adása után loptak el a kocsijából.
A Bors által készített, több részletben leadott interjúból pénteken Falusi Mariann expasijairól van szó.
A Megasztár következő szezonjának ítésze nem szomorú amiatt, hogy nincsen gyermeke, így alakult, és a szülei ezt elfogadták.
A Megasztár 6 zsűrijének egyik tagja a Borsnak adott interjúban bevallotta, nagy tervei vannak ebben a műsorban, és ez egy új élethelyzet lesz számára: ugyan korábban már zsűrizett, akkor teljesen más ember volt - mesélte Falusi Mariann.
A legjobb nyári ruhák plusz Rúzsa Magdi a TV2 nagy nyári partijáról. Tóth Gabinak megint forró volt a nadrágja, Tolvai Renátának meg zebrás az egyik válla. Heti trend, nézelődjön, szavazzon!
Újraindul a Megasztár, a TV2 tehetségkutató műsora, ahova egyébként lehet jelentkezni.
A Divatkreátor második szériájának versenyzői Falusi Mariannt kapták modellnek. Az énekesnő azt kérte, ne takarják el egy lepellel, inkább emeljék ki teste előnyös vonulatait.
Születésnapon parádézhatott volna százezrekért, de nem akar hakniceleb lenni Árpa Attila.
Bár pénteken nekik kellett távozniuk a TV2 Nagy Duett című műsorából, Árpa Attila és Falusi Mariann nem szomorkodik, sőt, úgy döntöttek, hogy közös turnéra indulnak.
Falusi csak másnap reggel vette észre, hogy 1,6 millió forintos kárt okoztak a tolvajok a kocsijában.
Egyre kevésbé lelkesek a műsor celeb fellépői, de azért tartják a frontot. Az eheti kieső - bár most nem sejtjük, ki lesz - valószínűleg fel fog lélegezni, hogy jövő héten már nem kell bohóckodnia.
A tízből öt duett próbáját ültük végig, hogy megállapíthassuk: kicsit mindenki tud énekelni.
Rappelni nem szeretne a Nagy duettben, viszont Falusi Mariannt egyetlen bizodalmának tartja. A kihívás miatt csinálja, bármilyen hülyén is hangzik.
Nő valami folt a kezén, fáj a feje, fáj a torka. Nem tudni, mi az, csak azt, hogy nem malária.