Kétszáz japán nőből egy pornózik
Japánban évente 2-3000 nő debütál a pornóiparban, naponta száz film készül.
Japánban évente 2-3000 nő debütál a pornóiparban, naponta száz film készül.
Közel tíz órát képes megállás nélkül maszturbálni egy japán férfi, ezzel bajnokká önkielégítette magát Tokióban - írta a manna.ro.
A cosplay pornóban a jelmezen van a hangsúly, meztelen nőt épp ezért nemigen látni.
A rocksztárban is érző szív lakik, sőt! Romantikus újraesküvőn keltek egybe nejével ismét.
A sorozat akkor készült, amikor az énekesnőre húsdresszt adtak, meg férfinak öltöztették. Sosem jelent meg, egy évvel később viszont valamiért kiszivárogtatták.
Az ázsiai lányok szuperhősök, szupercukik, néha pedig szuperfurák. Képösszeállításunkból kiderül, melyik póz mit jelent.
Elsírta magát a csütörtöki, Tokióban tartott sajtótájékoztatón Lady Gaga, amikor arról beszélt, mennyire szereti a cunamik és földrengések miatt nehéz helyzetbe kerül országot.
Távkapcsolatban élőknek szánják, de segítségével talán egyszer majd virtuálisan smárolhatunk kedvenc celebjeinkkel is.
Az új földrengés epicentruma Szendai várostól 66 kilométerre keleten az óceánban volt.
A termékenységi ünnepet a japánok évszázadok óta minden év áprilisának első vasárnapján tartják, így idén 3-án kellett volna megtartani, de a szökőár áldozatai iránti tiszteletből erre nem került sor.
A popénekesnő egy gyerekeket segítő alapítványnak adta a pénzt, mert hosszú évek óta inspirálja Japán a munkásságát.
A szakértők szerint a radioaktív jód pajzsmirigy rákot okozhat, akárcsak Csernobilban.
Ha valamilyen súlyos természeti katasztrófa történik a világban, a hírességek megpróbálnak a maguk módján segíteni a bajbajutottakon.
A Csendes-óceán partján lévő kisvárosban a katasztrófa előtt 17 ezren éltek.
A japán haditengerészet kutatóhelikoptere megtalált egy hajót, amelyet a pénteki földrengést követő szökőár sodort a partközeléből a nyílt tengerre, a fedélzeten lévő 81 embert biztonságban kimenekítették.
Pontos adatokat napfelkelte után lehet majd megtudni.
A Japánban pusztító cunami elérte Dél-Amerika partjait.
A tervek szerint a csapattal mentőkutyák is utaznak, hogy a földrengés áldozatait megmentsék.
A cunami többszáz áldozatot követelt, többen megfulladtak.
26 tokiói diákra ráomlott az iskola. Állapotukról egyelőre nincsenek információk.