Utcai rablás Bogácson: elfogták a gyanúsítottakat
Elfogtak egy férfit és két fiatalkorú társát abból a tízfős csoportból, amely az utcán rátámadt egy másik társaságra, majd kirabolta annak tagjait Bogácson.
Elfogtak egy férfit és két fiatalkorú társát abból a tízfős csoportból, amely az utcán rátámadt egy másik társaságra, majd kirabolta annak tagjait Bogácson.
Az eladók figyelmét elterelve több millió forint értékű arany ékszert lopott el két férfi és egy nő Komárom egyik ékszerboltjából.
Vadásztőrt szorított egy vásárló nyakához, így próbálta egy bolt eladóját a kasszában található pénz átadására kényszeríteni egy nő Baján.
A férfi 12 óra 15 perc körül ment be a bankfiókba, feltehetően fegyverrel fenyegette meg az ott dolgozó alkalmazottat, aki a fenyegetés hatására átadta a kasszában található készpénzt.
Egy 30 év körüli férfi felszólította a takarékszövetkezet alkalmazottját, hogy adja át a pénzt.
Megpróbált kirabolni egy sörözőt Miskolcon szerda hajnalban egy férfi, aki eközben bántalmazta az alkalmazottat; a gyanúsítottat elfogták a rendőrök - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
B. Marianna egykori élettársa miatt lett gyanúsított az ügyben, de azóta tisztázták a nevét.
Két képet még keresnek, de a sokat érő Csontváry festmény épségben előkerült.
Csivavát rabolt két férfi egy állítólagos tartotás miatt Svédországban.
A rendőrség a bűncselekmény másnapján elfogta azt a négy férfit, aki megvert és kirabolt két idős embert Vámosgyörkön.
Tudatosan megtervezett, kivégzésszerű akciót hajtott végre az a három középiskolás, aki kedd este lőfegyverrel két embert megölt Sopron egyik lőtérén, és kirabolta az áldozatokat.
A 45 éves férfi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Fél óra alatt előkerült a hajléktalan férfi, nála volt minden bűnjel, a pénz is.
A mostohanagyanyját rabolta ki késsel fenyegetve egy 25 éves hajléktalan férfi Győrben.
A három szerb férfi nem sokáig örülhetett a zsákmánynak.
A rablás sikertelen volt, a két tettes egyelőre szökésben van.
Kiraboltak egy patikát szerda kora este Budapesten a XI. kerületi Bártfai utcában, személyi sérülés nem történt.
A rablást a bolt kamerája rögzítette, személyi sérülés nem történt.
Valószínűleg fegyverrel rabolták ki benzinkutat a Mészáros utcában, sérülés nem történt.
Késsel akart kirabolni egy férfi pénteken egy boltot Berzencén.
Rablás miatt az előzetes letartóztatásba helyezését kezdeményezte a rendőrség egy bágyogszováti férfinak.
A nő több tízezer forintot zsákmányolt mindkét alkalommal.
Kiraboltak egy bankot pénteken Veszprémben; a helyszínen egy lövés is eldördült, de senki sem sérült meg.
Múlt kedden ugyanezt a bankfiókot rabolta ki egy 30 év körüli, valószínűleg felfegyverkezett, az arcát és a fejét kapucnival eltakaró férfi.
Meg nem erősített információk szerint a rabló milliós zsákmánnyal távozott.
Az arcát elfedő, kezében fegyvernek látszó tárgyat tartó férfi 360 ezer forintot zsákmányolt.
Rablás történt Budapest IV. kerületében, egy Árpád úti bankfiókban kedden.
Az intézkedő rendőrökre uszította kutyáját egy nem egészen 16 éves nagykanizsai fiú, akit egy mobiltelefon elrablása miatt akartak előállítani vasárnap este.
Kábítószerrel töltött süteményt adott áldozatainak, majd kirabolta őket.
Két fekete ruhás, arcát eltakaró férfi késsel kényszerítette egy söröző alkalmazottját arra, hogy adja át a pénztárban található összeget hétfőn este.
Saját otthonában vertek meg és raboltak ki egy idős házaspárt.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság ügyeletén próbált meg rabolni egy férfi hétfő délelőtt; az egyenruhások lefegyverezték és megbilincselték, az elkövető ellen büntetőeljárás indult.
Eddig tizenegyszer büntették meg. Nem vált be a mimikri.
Dél körül ment be egy még ismeretlen ember, és a két alkalmazottat fegyvernek látszó tárggyal a készpénz átadására kényszerítette.
Több százezer forintot és néhány száz eurót vitt el a 170 centi magas férfi.
Az ötvenöt éves férfi italt lopott, majd amikor elkapták, azzal védekezett, hogy ő a köztarsasági elnök.
A férfi otthonában kirabolt és életveszélyesen bántalmazott egy idős nőt 2010 júniusában Véménden.
Fegyverrel kiraboltak egy pénzintézetet csütörtök délután Miskolcon, személyi sérülés nem történt.
Két férfi megtámadott egy nőt a nyílt utcán szerda este Kecskeméten, kitépték kezéből a táskáját, és elmenekültek - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
A nőre két férfi törte rá az ajtót, akiknek sikerült is a földre teperni az áldozatot, de amikor az lefújta őket paprikaspray-vel, elmenekültek.
A színésznő tegnap Facebookon osztotta meg, hogy férjével feldúlt lakás várta őket. Az eltűnt értékekről semmit nem akarnak mondani.
A két férfi késsel fenyegetve zsákmányolt pénzt és GPS-t a taxistól.
Az arcát sállal eltakaró tettes fegyverrel kényszerítette a dolgozót, hogy adja át a kasszában lévő pénzt.
Tegnap Szeged makkosházi városrészén vette el egy ABC teljes bevételét. Még nyomoznak az elkövető után, senki nem sérült meg.
A 23, 24 és 30 éves férfiak a község külterületén lévő otthonában megütötték és fellökték a sértettet, majd szórakozni indultak a pénzből.
Huszonötmillió forintnyi értéket - festményeket, bundákat, pocelánkészletet és aranyat - vittek el betörők Klapka Györgyék VII. kerületi lakásából.
A gengszterpár gyilkolt, kocsit lopott, majd csaknem ötszáz kilométernyi ámokfutás után lekapcsolták őket.
Kedvenc salgótarjáni konditermében rabolták ki kedden este Gáspár Győzőt - legalábbis a Romantic atyja ezt írta a Facebookon.
Vadnyugati stílusban, bőgő motorokkal menekültek a gengszterek. Videó!
Épp telefonon beszélt a barátjával, amikor a rabló kitépte barátja kezéből a telefont.
A dédnagymamájától kapott családi ereklyéket is elvitték az ismeretlen elkövetők, miközben vidéken lépett fel. Szerencsére a kutyákat nem bántották.
Elfogták azt a férfit, aki múlt szerda délután ellopta a munkavégzéshez használt, általa vezetett pénzszállító gépkocsit Budapesten, az abban lévő több mint egymilliárd forinttal együtt.
A kaszinóvárost lenyomná a legnagyobb hazai pénzszállító-rablás, de azért nemzetközi viszonylatban gurítottak már ennél nagyobbat.
21 éves nőt raboltak kis szombat délután a Petőfi híd budai hídfőjénél.
Egy elkövető volt, a rablás során lövés nem dördült, és senki nem sérült meg.
Feltehetően fegyverrel rabolt a 25-30 körüli férfi, lövés nem dördült.
Fegyverrel fenyegetőzve raboltak ki egy székesfehérvári takarékszövetkezetet hétfő délután; a támadás során senki nem sérült meg, az ismeretlen elkövetőt nagy erőkkel keresik.