Már hazamentek a vébé félrelépő sztárjai
Leginkább az angolokra, köztük is a csatárokra jellemző a félrelépés, de valójában nemzetközi, minden poszton előforduló trendről van szó. Félrelépőkörkép Decótól Donovanig.
Leginkább az angolokra, köztük is a csatárokra jellemző a félrelépés, de valójában nemzetközi, minden poszton előforduló trendről van szó. Félrelépőkörkép Decótól Donovanig.
A vízbe borult és eltűnt egy kenus a Győr-Moson-Sopron megyei Dunaszigetnél szombaton este.
Az óriásmellű nő szorgalmasan edzett, de most közleményben jelentette be, orvosi tanácsra mégsem indul. Mivel állítólag gyerekre gyúrnak, a lapok szerint ez már fél beismerés.
A sportoló remek formában van, és egyéni rekordot állított fel.
A klubban péntekenként meccseket tartanak, állítólag keményen játszanak és persze pénzben.
Az ex-szépségversenyzőnek ciszta van a térdében, de inkább megtanult a fájdalommal élni, mint hogy megoperáltassa. Világbéke.
A sportoló még mindig nem tért teljesen magához a világbajnoki meccs óta, és nem is vágyik másra csak pihenésre, horgászatra és a karácsonyi készülődésre.
A focistát hétvégi meccsén szúrták ki asztma-inhalátorral a szájában, szóvivője megerősítette: igen, a sportoló gyerekkora óta szenved enyhe asztmában, de semmi komoly.
Egy újabb bejegyzés a kockahas-rajongók kedvenc sportjainak listáján.
A Csillag születik rúdtáncos versenyzője a hálószobában nem tart előadást, hiszen férje csak annyit mondana az előadásra, hogy: hűha. És azt sem az erotika, hanem az erőgyakorlaok miatt.
A vízilabdázó nyolc éve azért kezdett festeni, mert nem voltak sikerélményei a sportban. Nem ismer csak elvétve kortárs festőket, rá a legnagyobb hatást a expresszionisták és a fauvisták tették.
A Fitbalance rendezvényén többek között Rubint Réka tangája is értelmet nyert.
Mivel az úszó nem nyilatkozik ezt az információt is mások tették közkinccsé.
Több mint 187 ezer dolláros (35,5 millió forint) kártérítést ítélt meg egy kaliforniai bíróság Tom Selleck színésznek, mert egy kupec rossz állapotú lovat adott neki, írja az MTI.
Celebek életútját bemutató sorozatában most Rubint Rékát állította célkeresztbe a Bors. A cikkből azon kívül, hogy a fitneszlady disznók között és a termőföldön dolgozott szüleivel együtt, kiderült, hogy 13 éves koráig a sporthoz sem igazán vonzódott, sőt 15 kiló fölösleg volt rajta általános iskolás korában.
A legkevesebb információ abban a közleményben található, amelyik az Anti Fitness Club újonnan elkezdett sportolási szokásait részletezi.
A Cadillac Escalade-je egy Honda Accorddal ütközött.
Hamar elfáradtam, és amikor kigurult a labda a medence partjára, nem figyeltem eléggé a lépéseimre, megcsúsztam és térdre estem- számolt be Csordás Tibor.
Az update apukájához hasonlóan aerobik-DVD-t ad ki és étkezési tanácsokat is osztogat Katus Attila, és még turnára is indul testvérével közösen, hogy megmozgassák az országot.