Felöklelte a furgont a Renault
A Renault nem adta meg az elsőbbséget, az ütközés erejétől a furgon felborult és a rakománya szétszóródott az úttesten.
A Renault nem adta meg az elsőbbséget, az ütközés erejétől a furgon felborult és a rakománya szétszóródott az úttesten.
Még nem tudni, a tulajdonosa vezette-e a balesetet okozó BMW-t, a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
Két gyalogost ütött el kedden a 105-ös busz Budapesten, egyikük meghalt.
A San Diego-i bedrogozott nő forgalommal szemben vezetett, majd elgázolt egy csapat biciklist.
Egy Volkswagen és egy BMW ütközött össze, utóbbi vezetője az ütközés után kiszállt az autóból, lezárta azt, majd kényelmesen elsétált.
Az ivóvízvezeték-rekonstrukcióján dolgoztak a munkások Kazincbarcikán, mikor az ott dolgozó csoport vezetőjére ráomlott a föld. Az orvosok már nem tudták megmenteni.
Három autó ütközött a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljára vezető bekötőúton
A vitorlázó gép egyelőre tisztázatlan okból szenvedett balesetet. Ketten sérültek meg.
A Porsche szabályosan haladt, egy festékszállító autó miatt történhetett a baleset.
A forgalmat a rendőrség Csopak, Paloznak és Lovas belterületén egy párhuzamos útra tereli.
A baleset önmagában nem magyarázza a vezető halálát, a rendőrség vizsgálódik.
Az autóba beszorult sofőrt kiemelték a járműből, de a mentők a helyszínen már nem tudták újraéleszteni.
Az állványon dolgozó munkás a hídba kapaszkodva várta meg a tűzoltók kiérkezését, akik emelővel hozták le őt a magasból.
A tájékoztatás szerint a mintegy negyven embert szállító autóbusz műszaki mentése megkezdődött.
A balesetnek egy könnyű sérültje van, a környéken jelentős torlódás alakult ki.
A férfi a kalauz szerint öngyilkos akart lenni, de túlélte.
Nyergesvontatóval ütközött egy motoros, aki a helyszínen életét vesztette.
A 12 éves kisfiút a tűzoltók szabadították ki a villamos alól. Súlyos, de stabil állapotban van.
A férfit megpróbálták újraéleszteni, de életét vesztette.
Dunaharasztinál a legrosszabbra készüljön mindenki. A balesetben négyen sérültek meg.
Ilyenkor szokott baleset történni. Egy ember meghalt, egy megsérült Gyömrőn.
Egy ittas sofőr autójával ütköztek, de sérülésekkel megúszták a karambolt.
A huzat sodorta a babakocsit a sínek alá Angliában, de az anya gyorsan kiemelte a gyereket.
A Vámház körút és a Lónyay sarkán ütközött egy személyautó és egy villamos, a karambolban ketten megsérültek.
Elvesztette az uralmát a jármű felett, és egy fának ütközött a motoros. Életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az M5-ösön több sérültje és halálos áldozata is van a 45-ös kilométerkőnél történt balesetnek.
Három autó ütközött a tizenötödik kilométernél, a Balaton felé tartó sávban.
A Szarvasi-Szabolcs utcák kereszteződésében történt a baleset. A nő belehalt a sérüléseibe.
Dunakeszin, a Pallag utcában történt a baleset. Nyolc ember megsérült a 126-os buszon is.
A főút forgalma rendőri terelés mellett, Tótvázsony belterületén keresztül halad.
Egy teherautó és egy személygépkocsi ütközött frontálisan, egy ember életét vesztette.
A két jármű egyelőre ismeretlen okból ütközött össze, személyi sérülés nem történt.
Az autós oldalba kapta a mentőt, két ember sérült könnyebben.
Kocsival ütközött egy takarmányt szállító teherautó, az autó mind az öt utasa megsérült.
Videó is készült a miskolctapolcai balesetről.
A 21 éves mexikói férfi csak egy képet akart lőni, de végül magát lőtte le a töltött pisztollyal.
Elvileg egy, a Bahamákon nyaraló férfi készítette, és pont elkapott egy balesetet. Hisz neki?
A kamiont vezető férfi nem vette észre idejében az útlezárást.
Két gyermek is megsérült, amikor kisbusz és személyautó ütközött.
A férfi biciklije nem volt kivilágítva. A gázoló elhagyta a helyszínt,de azóta elfogták a rendőrök.
Egy gumit fújt fel épp a férfi Tiszaalpáron, amikor az acélfelni szétrobbant.
Egy ember beszorult a roncsokba, nehezen sikerült kiszabadítani.
A tűzben megsemmisült a kamion, megolvadt a szalagkorlát és az aszfalt, 1400 négyzetméternyi útfelületet kellett átlagosan öt-hat centiméteres vastagságban visszamarni és újraaszfaltozni.
A férfi a járművével a leállósávban állt, ahonnan belépett az autópálya forgalmi sávjába, ahol a teherautó elsodorta. A férfi belehalt a balesetbe.
Két zsiráfot szállítottak nyitott konténerben egy dél-afrikai autópályán, az egyik állat elpusztult, amikor egy felüljáróval ütköztek.
A balesetnek egy súlyos sérültje van, a buszon nem voltak utasok.
Átszakította a szalagkorlátot a dinnyeszállító teherautó, korlátozzák a forgalmat.
Kisteherautó és személyautó ütközött. Egy sérültet mentőhelikopterrel szállítottak kórházba.
Egy utas táskáját próbálta meg ellopni, a biztonsági őrök elől menekülve zuhant a vágányra.
Lezárták az autópályát, a kamion teljes terjedelmében égett. A sofőr a helyszínen életét vesztette.
Gázvezetéket vágott át egy munkagép, ömlik a gáz a Békés megyei településen.
A Fehérvári úti villamosok nem jártak az érintett szakaszon.