
40 év után újra a Sports Illustrated címlapján, immáron nőként
1976-ban Bruce Jennerként, idén már Caitlyn Jennerként szerepel az újságban.
1976-ban Bruce Jennerként, idén már Caitlyn Jennerként szerepel az újságban.
A nemváltó műtéten átesett egykori olimpikon már hivatalosan is nő, de a a hangja még a régi maradt.
Kardashian mostohaapjának elképesztő tehetséges stylistja van, mert Jenner szinte már szebb, mint Cindy Crawford.
23 éven keresztül volt Bruce Jenner élettársa, de örül neki, hogy végül nővé vált.
Egy művész megrajzolta a híres Vanity Fair borítót és Caitlyn Jennert az ismert rajzfilm stílusában.
Egyre nőiesebb. Kim Kardashian és Kanye West is csatlakozott a családhoz.
Nagyon fontos összeesküvés-elmélet: A Family Guy 2009-ben, Rém Rendes Család pedig 1996-ban viccelődött azzal, hogy Jenner nő.
Egy pillanatra elfordultunk, és máris 1 millióan követték Twitteren.
65 éves korában döntött úgy, hogy nőként fog élni. Caitlyn Jenner lett az új neve.
A Kardashian lányok mostohaapja július elején, címlapon debütál majd új külsejével.
És nemsokára azt is megtudhatjuk, hogy mi lesz az új keresztneve.
Kétórás műsorban tárta a világ elé, hogyan teltek hazugságban az elmúlt évtizedek.
Az egy dolog, hogy Kardashian mostohaapja várhatóan comingoutolni fog, de Kylie Jenner pasija meg vissza akarja kapni exét, aki meg a család ellenségének barátnője. Igen, ez tényleg ilyen bonyolult.
A hamarosan nővé váló olimpikont csak az érdekli, hogy a családjának ne legyen baja az átalakulásából. Május végén tervez coming outolni.
Pedig már szilikonmelleket is kapott, igaz, egyelőre a feltöltött szája és a keze a legrémisztőbb.
Igaz, úgy tudni, hogy évek óta nem is beszéltek a nővel, aki Kim Kardashian nevelőapjának balesetében vesztette életét.
Bruce Jenner neve egyet jelentett a maszkulinitással, a mindent legyőző sportemberrel. 65 éves korában úgy döntött, hogy megváltoztatja a nemét, nő lesz, és ebben az egész világ támogatja.
A malibui rendőrség rekonstruálta a balesetet, amit Kim Kardashian mostohaapja okozott, és amiben meghalt egy ember. Videó.
Az éppen nemet váltó híresség attól fél, hogy olyan információkat fecseg ki családja, amikről ő hallgatna.
És mindenben hajlandó együttműködni a hatóságokkal.
Legalábbis ezt vizsgálja most a rendőrség, ehhez kéne nekik Jenner készüléke is.
Nagy valószínűséggel ő okozta a balesetet, amiben négy autó is összeütközött. Egy ember meghalt.
Nem mondanak semmi konkrétat, de mindenhol erről megy az utalgatás.
Lánya, Kylie Jenner szolgáltatta a bizonyítékot. Persze lehet, hogy csak másik képet kellett volna választania.
Elég gagyi photoshop-munkát végzett az In Touch magazin, megelőlegezve Jenner nemi átalakulását.
És abban egyetlen egy Kardashian sem szerepelhet majd. Kérdés, hogy kit fog ez érdekelni.
Mellközt, hátat és lábat mutogattak. Önnek ki tetszik a legjobban? Bruce Jenner is versenyben van.
Az egykori olimpikonra ráférne egy új plasztikai sebész, mert a régi bányarémmé műti a férfit.
Kim Kardashian mostohaapját Malibun látták az autójában dohányozni, bordó körmökkel.
Bruce Jenner állítólag kivetette ádámcsutkáját, most pedig meghosszabbította haját. Ön szerint is nővé fog válni az egykori olimpikon?
Ha a Keeping Up with the Kardashians című valóságshownak lesz folytatása, ő már nem kíván szerepelni benne.
Rémületes lett a Kardashianok nevelőapja, aki ádámcsutkáját is kivetette.
Bár Bruce Jennert nem hívták meg az eljegyzési partira, Kardashian vele akar az oltárhoz vonulni.
Szegény Bruce Jennert a nagy lánykérésre sem hívták már meg.
Kim Kardashian mostohaapja mindenkitől keményen megkapja, mióta otthagyta a családot.
Kris Jennert 22 évnyi házasság után hagyja ott a szétműtött arcú, egykori olimpiai bajnok.
Azt nem tudni, hogy mikor, de ők maguk beszéltek róla.