
Nánási Pál pucér Ördög Nórát posztolt
A képek még két éve készültek, a műsorvezető terhessége alatt. Nyugi, nem látszik rajtuk semmi!
A képek még két éve készültek, a műsorvezető terhessége alatt. Nyugi, nem látszik rajtuk semmi!
Egy magyarországi hajhosszabbító cég kérte fel a munkára, de legalább végre kijutott a Playboy-villába.
A playmate-dj-re minden alkalommal ráindul Pityu, az eb.
Nánási Pál 2010 playmate-jének eredeti melleit fényképezte. Daniludisz Nikolett ha celeb nem is, jó topless modell lesz. A fotós a retusálandó puncikra csak a fanszőrzetet tudja megoldásként javasolni.
A Blikk értesülése szerint hét végén teljes titokban összeházasodott Ördög Nóra és Nánási Pál.
Az együttes énekese elmondta, olyan dalokat választottak az MTV Iconra, amelyek címében van olyan szó, amit még nem mondtak ki színpadon.
Nánási Pál szerint a volt szépsgkirálynő ettől a környezettől lesz igazán dögös.
Ördög Nóra inkább a fotós büszke párja szerepében tetszeleg, semmiképp nem definiálná magukat álompárként.
A híradós nem vetkőzik, hanem hollywoodi sztárként integet a Cosmopolitanban.
A fotós sokszor úgy érzi magát, mintha pszichológus lenne, mert azt várják tőle, hogy az önértékelési problémákat feloldja.
Liptai Claudia már a fotózás közben elkezdte nézegetni a róla készült képeket, és először megijedt a merészebb képek láttán, ám a végeredménnyel elégedett lett.
Már megint új gyűrűje van az RTL KLub műsorvezetőjének, mikor lesz már végre lagzi?
Az RTL Klub műsorvezetője fotós párja, Nánási Pál nélkül utazott Olaszországba barátnőivel, hogy egy csajos pihenés keretein belül kipletykálják az éves történéseket. Minket nem világosított fel sem az összeköltözésről, sem az eljegyzésről.
Ördög Nóra és Nánási Pál a Szép nyári nap című Neoton-musical premierjén tette tiszteletét.
A pár egyelőre nem erősítette meg a lapértesüléseket.
A Szombat esti láz műsorvezetője ugyan rettentő boldog celebbé avanzsálódott párjával, Nánási Pállal, de minderről majd csak a válása után nyilatkozik, írja a Bors.
Milliókat ajánl Ördög Nórának, a Szombat esti láz műsorvezetőjének a Tv2 – állítja a Blikk.
A műsorvezetőnő továbbra se veri nagydobra magánéletét, a Blikk szerint azonban már új szerelmével él.
Nem lehet elérni Rubin Kristófot, mióta kipattant a hír, hogy felesége, Ördög Nóra lelépett, mert összejött a Playboy-fotós Nánási Pállal.