Lindsay Lohan ismét próbaidőn van, nem kell több időt házi őrizetben töltenie, és közmunkára sem kell járnia. Tehát gyakorlatilag szabad ember, így lassan öt éve húzódó kálváriája a végére érhet. Feltéve, hogy az elkövetkezendő két évben nem csinál komolyabb balhét.

A héten lezáródott Lindsay Lohan legutóbbi bírósági ügye, a színésznőt Stephanie Stautner bírónő próbaidőre bocsátotta. Lohannek már csak arra kell figyelnie, hogy az elkövetkezendő két és fél évben ne szegjen meg semmilyen törvényt sem.

Ami nem biztos, hogy olyan egyszerű lesz neki, hiszen a most lezárult kálváriája még 2007-ben, egy hasonló döntés után kezdődött. Az egész egy ittas vezetéssel kezdődött, majd abba torkollott, hogy Lohannek egy hullaházba kellett közmunkára járnia, házi őrizetben kellett otthon lennie, és egy terapeutától is életvezetési tanácsokat kellett hallgatnia .

Az egészet az indította el, hogy Lohan 2007-ben ittasan vezetett. Ezt még viszonylag olcsón egy kis ejnyebejnyével megúszta, meg némi próbaidővel. Ezt nem sikerült megúsznia, néhány hónapon belül szintén még 2007-ben megint lekapcsolták ittas vezetés miatt, de ezúttal kábítószert is találtak a szervezetében.

Bűnception - bűnözés a bűnözésben

Akkor sikerült elkerülnie a börtönt, viszont négy év próbaidőt szabtak ki neki, vagyis négy évet kellett volna úgy leélnie, hogy nem követ el bűncselekményt vagy szabálysértést. Az, hogy csak 2010 végén lett körülötte forró a talaj tulajdonképpen kisebb csodaként is értékelhető. Ha mást nem is csinált, a színésznő egy pár dolgot ellopott 2007-es ítélete után . Annyi szerencséje volt, hogy senki sem jelentette fel.

2010 végén viszont karrierje során sokadszorra rehabra ment, ahol összeverekedett egy ápolóval, akivel állítólag azért került konfliktusba, mert az ápoló látta, hogy a színésznő drogozik vagy piál  az intézményen belül.

Mivel a dolog a próbaideje alatt történt, a börtön egyre elkerülhetetlenebbnek tűnt. Hamar bebizonyosodott, hogy Lohan megszegte a próbaidő feltételeit , újra bíróság elé kellett állnia.

Aztán alig egy hónappal a klinikai incidens után jött az újabb, tavaly februárban a színésznő ellopott egy nyakláncot.

A javulás útján

A színésznőt végül áprilisban négy hónap börtönre, illetve egy csomó közmunkára ítélték . A börtönbüntetést viszont elég jól megúszta, hamar házi őrizet lett belőle. Az Egyesült Államokban a börtönök túlzsúfoltsága miatt nagy hagyománya van a személyre szabott büntetéseknek , amelyek sokszor házi őrizetet jelentenek köszönhetően a modern, nyomkövetős bokapántoknak. A színésznőnek karrierje során mindössze kétszer kellett elég rövid időre (órákra) börtönbe vonulnia.

Legutóbbi házi őrizetét többek között a barátaival és a saját háza tetején töltötte olvasgatással, a képek alapján elég jól érezte magát.

Házi őrizet a nyár közepéig tartott, a színésznőnek a büntetéséből még két dolgot kellett teljesítenie: a közmunkát és a terápiát. A közmunkát már a házi őrizet alatt megkezdte májusban . Ekkor még a személyre szabott büntetések értelmében hajléktalanoknak tanított színészetet, de egy idő után nem vett részt a közmunka-programban.

Mivel a bíróságon időről időre jelentenie kellett, hogy hogyan halad az ítélete teljesítésével, október végén az egyik ilyen alkalom után bilincsben vitték el, mert a bírónőnek elege lett abból, hogy Lohan képtelen megkomolyodni, és vállalni tettei következményét. Ekkor döntött úgy a bíróság, hogy keményebb eszközökhöz folyamodnak. A színésznőt komoly börtönbüntetéssel fenyegették, majd elküldték egy hullaházba közmunkára. A munkát idén év elején fejezte be, a terápiás kezeléseket pedig csak most, március végén.

A legutóbbi bírósági megjelenésén a napokban elégedett volt vele a bírónő, teljesített minden büntetést, úgyhogy már tényleg csak az van hátra, hogy tartósan jó kislány maradjon, és ne szegje meg a törvényeket legalább két és fél évig. Ennek örült annyira Lohan a bírósági távozásakor készült képeken, amennyire az utóbbi években semmilyen fotón sem.