Stefani Germanotta, azaz Lady Gaga talán túlságosan is lelkiismeretesen készült fel A Gucci-ház című filmben kapott szerepére. Hogy az Oscar-díjjal is jutalmazott énekes-színésznő egy pillanatra sem zökkent ki a férjgyilkos karakterből, többek között az is bizonyítja, hogy kilenc hónapon át csak az általa alakított Patrizia Reggiani olasz akcentusával volt hajlandó beszélni. Még civilben is. 

Lady Gaga azt mondja, olyannyira beleélte magát a szerepbe, hogy a Ridley Scott rendezésében készült film forgatásának végére már azt sem igazán tudta, ki is ő valójában. Teljesen eggyé vált Reggianival, a divatház örökösének, Maurizio Guccinak a feleségével. A film az ő tragédiával végződő házasságukat dolgozza fel.

Három évvel ezelőtt kezdtem el dolgozni ezen a filmen, és teljesen őszinte leszek: másfél éven át úgy éltem, mint ő (Patrizia Reggiani – a szerk.). Ebből kilenc hónapig olasz akcentussal beszéltem, sőt: ez akkor is így volt, amikor nem forgattunk. Soha nem estem ki a szerepből. Mindvégig benne maradtam. Majdhogynem teljesen lehetetlennek bizonyult, hogy szőke hajjal is akcentussal tudjak beszélni. Barnára kellett festeni a hajamat, és azon kaptam magam, hogy mindenben csak a pénzt látom. Rájöttem, hogy Patrizia Reggiani szerette a gyönyörű dolgokat. Én is így tettem

– magyarázta a Vouge-nak adott interjújában az énekes-színésznő, aki úgy érzi, akkoriban teljesen elvesztette a kapcsolatot a valósággal. A forgatás végére már „pszichológiai nehézségei” is támadtak, melyeken külsős segítséggel sikerült csak túllendülnie.

De nem Lady Gaga az egyetlen, aki ennyire beleélte magát egy szerepbe. Alább néhány olyan színészről írunk, akik annyira igyekeztek eggyé válni az éppen alakított karakterükkel, hogy az mentális problémákat okozott náluk. 

Shia  LaBeouf  

Összeállításunk első alanya Shia LaBeouf. A színész a Fury című filmben játszott szerepével azonosult annyira, hogy viselkedését többen rémisztőnek találták. LaBeouf elkülönült a stábtagoktól, egy saját maga által választott, lepukkant motelban lakott. Agresszív volt, tisztálkodni sem volt hajlandó, és a világháborús hangulat jegyében önkezűleg kihúzta az egyik (teljesen egészséges) fogát. Mindezt azzal magyarázta, hogy jobban meg szerette volna érteni, mit élhettek át azok az emberek, akik a második világháborúban harcoltak.

Később a The Tax Collector című mozi miatt döntött úgy, hogy ismét áldoz a színészet oltárán: akkor egy, az egész mellkasát beborító tetoválást csináltatott.

Heath Ledger

A Heath Ledger 2008-as halála körüli teóriák máig nem ültek el, és sokan ma is úgy gondolják, hogy a színészt a Joker-szerep ölte meg. Többször hangoztatta,  hogy eléggé megviselte az alakítás, és elárulta azt is, hogy Joker miatt a gyógyszerekre is ráfüggött, melyek vétlen túladagolása végül a halálát okozta.

Az úgynevezett method actinget (módszeres cselekvést - a szerk.) a film kedvéért – LaBeouf-hoz hasonlóan –Ledger igencsak túlzásba vitte. Ez a teljes azonosulást jelenti, vagyis azt, hogy az előadónak minél jobban meg kell ismernie a megformált karaktert. Ledger nem csak eljátszani akarta Jokert, hanem azzá akart válni, ehhez pedig saját elméjének legmélyebb, legsötétebb bugyraiba merült alá. Hetekre elzárta magát mindentől, hogy belemászhasson Joker fejébe, hangokkal, nevetésekkel kísérletezett, naplót vezetett. A karakter jóformán aludni sem hagyta. Ledger a testét és a tudatát csaknem az őrületig hajszolta.

Jamie Dornan

A szürke ötven árnyalatának szívtiprója a Hajsza című sorozatban egy olyan sorozatgyilkos karakterét hozta, aki fiatal, sikeres – és mindig barna hajú – nőket támad meg Belfastban, miután a nyomukban ólálkodva alaposan kiismerte őket és szokásaikat. A színész egy korábbi interjújában bevallotta: egyszer, amikor leszállt a metróról, követni kezdett egy nőt a forgatások megkezdése előtt. Bár roppant izgatónak találta a dolgot – valamilyen mocskos értelemben –, nem büszke arra, amit tett.

Jared Leto

Az Oscar-díjas színész-zenész a Suicide Squad forgatása alatt borult meg cseppet. A filmben Jokert alakította, a pszichopata bohócfejről pedig köztudott, hogy igen megterhelő eljátszani. Leto esetében ez abban nyilvánult meg, hogy színésztársainak elég beteg dolgokat "ajándékozott". Margot Robbie élő patkányt,  Will Smith golyót, a többi stábtag pedig  egy levágott disznó darabjait kapta tőle. Úgy tudni, másoknak  szexmagazint, használt óvszert, és análgyöngyöt nyújtott át.