Polgár Ildikó szépségverseny-függőségben szenved évek óta, és tekintettel arra, hogy eddig még kárt nem okozott a szenvedélye, rehabra nem gondolt. Papp Lili izgalomra vágyott, amikor versenyezni kezdett, és adrenalinnal teli vére a Miss Balatonig hajtotta. Polgár Krisztinát a Tisza-tó szépe címen kívül hajtotta a szakmai ambíció, amíg meg nem nyerte a Miss Earth Hungary-t, és még egy kereket is tud 45 másodperc alatt cserélni. Döntse el, ki legyen az Év Szépségkirálynője.

Habár a kínai asztrológia nem jelezte előre, de a februárban kezdődött Patkány éve a gazdasági válsággal együttállásban némiképp befolyásolta a szépségversenyek mennyiségének alakulását. Amíg tavaly raftingolhattunk a szépségversenyek vadvízén (hogy csak a legsúlyosabbakat említsük: Répcelak szépe, Miss Maxim, Miss Blikkini, The Next Model of Kecskemét) idén már csak egy rövidebb wellness-túraként értelmezhetjük a szépségipar aktivitását.

Persze így sem panaszkodhatunk, a helyi próbálkozások méltányolandók: a BKV elkényeztette szubkultúráját saját szépségversenyével, ahogyan az erdélyi újságírók közt is megkeresték idén a legszebbet a monitor előtt. A mennyiséget tekintve azonban idén kevesebb versenyt tartottak meg. Az év utolsó eseménye, a december 19-i Miss Alpok Adriát például az utolsó pillanatban mondták vissza financiális okokból. Jó hír viszont az idei versenyek győzteseinek, hogy a tavalyi, bővebb mezőnynél nagyobb esélyük lesz megnyerni a nívós és elismert Év Szépségkirálynője címet a Velvet olvasóinak szavazatai alapján. Döntsék el, melyik királynő a legszebb.

Polgár Ildikó, Miss Universitas, Miss Hungary

Polgár Ildikót azért az első helyen szerepeltetjük, mert időt és energiát nem kímélve számos versenyen szokott indulni, és sokat közülük meg is nyer. Az ifjú titánnő pályáját a mátyásföldi Miss Carpatica versenyen kezdtük követni, ahol annak dacára sikerült diadalt aratnia, hogy előzőleg sajnálatos szoláriumbaleset miatt a bőre foltosan lehámlott. A királynő akkor arról számolt be, hogy szenvedélye a szépségversenyzés, első versenyét azonban még nem vette komolyan, szőrtelenített lábbal vonult fel, és nyerte meg. Függőségétől esélye sem volt a későbbiekben szabadulni, mert idővel csatársorban megnyerte a lidérces körülmények közt megrendezett Miss Blikkinit, a polgári milliőt idéző Miss Universitast, és végül a burleszkké formálódott Miss Hungary-t is, ez utóbbiért külön is gratulálunk, hogy a rózsaceremóniának nevezett élő szatírát türelemmel viselte.

Papp Lili, Miss Balaton

Papp Lili nyugodtan telefonbetyárkodhat csengő hangú gyereklányként ismerősei körében, máskülönben azonban érett nő. A tavalyi Miss Alpok Adria döntőjét tekinthetjük a női beavatási szertartásnak, ahol a csaknem hat órás, alulszervezett döntő kihívásai türelmet és alázatot tanítottak a javarészt bikiniben mutatkozó versenyzőknek, hogy elsajátítsák a hagyományos női szerepeket. A helyszínen tartózkodó újságírókra is ráfért a tanítás a türelemről, tekintsék csak meg a Bälga zenekar nyitólapját, hogyan köszöntik gyorsuló világunk elhivatott tartalomiparosait. Papp Lili azonban nem alázatot tanulni vágyott a versenyre, hanem – mint azt interjújában is elmondta – az izgalmat kereste. Adrenalinnal teli vére egészen a Miss Balaton versenyig hajtotta, amelyet a szépségversenyzők a legnívósabb események közt tartják számon. A versenyt, és azzal járó autót megnyerte, és hőn áhított tervei közé tartozik, hogy óvodát nyisson.

Dammak Jázmin, Miss Universe Hungary

Idén nehezebb volt a Miss Hungary kezdetű versenyek győzteseinek a címét megkülönböztetni egymástól, hiszen egy kereskedelmi csatornás show-ra adaptált esemény alatt választottak ki kapásból három győztest. A félig tunéziai származású Dammak Jázmint a férfimagazinok olvasói (vagy nézői) ismerhették már, néhányban erőteljes volt a jelenléte korábban. A szépségversenyek közül a Miss Balatont célozta meg az elsők között az A-kategóriás versenyek listáján válogatva, hiszen a Répás Lajos-féle örökbecsű Miss Hungary versenyt már jól ismerte, 1999-ben sikerült megnyernie, miután a Miss Cyberspace címet is megszerezte. A Miss Universe Hungary győztese vietnámi döntőre volt hivatott, ahol különösebb sikereket nem ért el, itthon azonban öregbítette a hírnevét. A Szombat Esti Láz legutóbbi szériájában táncosként előfordult Kovács Zoltán táncos mellett, de a harmadik körben kiesett. Szerepelt viszont évekkel korábban az Underworld-ben, mint vámpír statiszta.

Polgár Krisztina, Miss Earth Hungary

Mondanánk, hogy fejből idéztük Polgár Krisztina címét, de nem igaz: ilyenről, hogy Miss Earth Hungary, korábban még nem hallottunk, pedig megjártuk már Kecskemétet és Répcelakot is. Polgár Krisztina évekkel ezelőtt a Miss Alpok Adria versenyen (akkoriban még színvonalasabb brand volt, mint manapság) hallatott magáról először, majd a Tisza-tó szépe és Kárpát-medence szépe patinás címeit is begyűjtötte. Néhány év szünet következett be a szériában, mert mint arról A Királynő verseny döntője előtti felkészítő táborban beszámolt, édesanyja halála után nem folytatta a versenyzést, majd legközelebb a lehető legnívósabbat választotta. A szépségkirálynő egzotikus világversenyt nyert, versenyzőtársaival a Fülöp-szigetek egyik nyugati szigetén, Palawanon ültettek fákat a világdöntő előtt, tekintve, hogy a verseny célja a klasszikus, globális értékek megteremtése helyett a környezetvédelem. Polgár Krisztina maga is ügyel a környezetére, és azt is tudhatjuk róla, hogy 45 másodperc alatt kereket tud cserélni a Hungaroringen.

Freire Szilvia, Miss World Hungary

A Miss Hungary-k csimborasszója A Királynő cím, amelyet az RTL Klub egyesített kereskedelmi szépségversenye alkalmával Freire Szilvia nyert meg, aki pontosan a Miss World Hungary lett. Ami a világverseny döntőjét illeti, úgy sejtjük, a kievi helyszínnel nem ő járt a legjobban, hanem a Manilában felkészülő Polgár Krisztina, de az esemény publicitása szempontjából a leginkább jelentős verseny volt. A királynőről az internetes keresés alkalmával nem találtunk arra utaló nyomokat, hogy Z-kategóriás versenyeken edzette volna magát – leszámítva a Penthouse Igazi Szépség versenyét - sem háziasszonyi szerepet nem vállalt az aszófői búcsúban. Tinédzserkora óta Magyarországon él, azelőtt portugál édesapjával és magyar, AIDS-kutató édesanyjával javarészt Afrikában élt. Kedvenc testrésze az arca, kedvenc játéka a póker, ebből adódóan kedvenc trükkje a blöff pókerarccal.

Bogár Nikolett, Veet Modell Look, Év Modellje

A modellversenyek győzteseit nem feltétlenül kell közös mezőnyben indítani a szépségversenyzőkkel, mert egészen más szakmai szempontoknak felelnek meg. Például jól alakítható, fotogén arccal, megfelelő magassággal és azzal fordított arányos, a táplálkozási zavarok szimptómái felé tartó testalkattal kell rendelkeznie. Bogár Nikolett a kamaszéveinek derekán jár, a modellverseny döntőjén látható sminkje persze jelentősen öregítette, de valamiért ez így van rendjén. Bogár Nikolettnek nincs a mezőnyben előbb felsorolt versenyzőkhöz hasonlóan kiterjedt versenyzői múltja, még csak Kazincbarcikán sem indult egy valamirevaló helyi versenyen. A gimnazista lány biológus szeretne lenni. Tulajdonképpen a modellkedés sem tartozott a gyerekkori vágyai közé. Mint azt a verseny után elmondta, a gimnáziumi évfolyamtársai közt több modell is van, akik javasolták neki, próbálja ki magát a modellszakmában. Így jelentkezett, majd nyerte meg.

Váczi Anita, Balatonalmádi Strand Szépe

A világbéke elképzelése olyan közhely, amelyet szépségversenyeken már nem mernek megfogalmazni nyilvánosság előtt a versenyzők. Az első Uniós Strandröplabda Bajnokság ideje alatt lazításképp a balatonalmádi strandon rendezett szépségverseny extra-amatőr indulói nem ismerik ezt a közhelyet, és Váczi Anita a strand szépe kifejezetten ezt a célt dédelgeti a győzelme után. Meglepő, de a strandkirálynő nem viccelt, amikor azt mondta, a percek alatt összerántott versenyen a lányok szépek voltak, és mindenki jól érezte magát a „színfalak mögött.” Egyéb érdekességet nem sikerült megtudnunk a történelmi szépségkirálynőtől, akinek a telefonszámát a biztonság kedvéért elkérte Jáksó László, a verseny moderátora. Jáksóra is kitérhetünk, aki komoly minőségi ugrásokat szokott végrehajtani. Tavasszal A Királynő döntőjét vezette Stohl Andrással, nyáron ezt a csodás versenyt.