Négymilliót adtak a királynő használt bugyijáért
Magyar szobrászé volt, ismeretlen műgyűjtőé lett. Biztos megérte.
Magyar szobrászé volt, ismeretlen műgyűjtőé lett. Biztos megérte.
Mark Rothko Narancs, vörös, sárga című 1961-es képéért 86.882.500 dollárt adott valaki a Christie's aukciósház philadelphiai árverésén.
A csészeárverésen befolyt összegből fiatal japán művészek tanulhatnak majd az Egyesült Államokban.
Az árverésen valaha elkelt legdrágább festménnyé vált Edvard Munch norvég festő Sikoly című képe, miután a Sotheby's aukciósház New York-i árverésén valaki közel 120 millió dollárt ajánlott érte.
Hétszázezer font volt a legalacsonyabb kikiáltási ár, ám jóval afölött, 2,2 millió fontért, vagyis körülbelül 774 millió forintért kelt el a szombati berlini aukción a Rügen szigetén található Hitler-féle munkásparadicsom, a Prora.
A náci szikékért kb. 700 ezer forintot várnak. Azt nem tudni, honnan került a tulajdonoshoz az orvosi doboz, néhány szervezet szerint viszont morbid, hogy valaki ebből akart pénzhez jutni.
A Baywatch egykori szőkesége a haiti földrengés áldozatainak szánja a pénzt.
Kardashian hatvanötezer dollárért vásárolt három karkötőt.
Azok, akik eladták a zenész fogát, most azt a listát árulják, amire Lennon olyanokat írt, hogy találkozzon az HBO-s emberrel.
Egy jótékonysági árverésen adták el az énekesnő La Perla fehérneműjét.
Winehouse a 36-os méretű, piros pöttyös, világos sifon ruhát második albuma, a Back to Black borítóján viselte.
Két brit transzszexuális első randiját tervezi. Az egyik pénzt kér érte, a másik 74 éves.
A fiatal énekes úgy döntött, hogy árverésre bocsátja Johnson névre hallgató, egyelőre még igen aprócska óriáskígyóját.
November ötödikén aukcióra bocsátották a Beatles 1980-ban elhunyt tagjának fogát, mely a kikiáltási ár közel duplájáért, 19500 fontért (közel 7 millió forint) kelt el.
Az elvetemült rajongók és buzgó gyűjtők . Justin Bieber hajtincsét, Gene Simmons vesekövét, sőt, Napóleon péniszét és Scatlett Johansson taknyos zsebkendőjét is árverésre bocsátották már.
A színésznő ügynökei 14000 dolláros (3 millió forint) Andy Warhol festménnyel ajándékozták meg Bullock 21 hónapos fogadott fiát.
November ötödikén aukcióra bocsátják a Beatles 1980-ban elhunyt tagjának fogát.
1840. május 6-án, a kibocsátás napján adták fel a levelet, amin a 171 éves Penny Black van. Tízmilliót érhet most az egykor egy pennys bélyeg.
A képek 1946-ban készültek, ekkor még senki nem ismerte a barna hajú Norma Jeane Dougherty-t.
Készíttetője és egykori tulajdonosa, Beatrice Jackman a II. világháborúban brit titkosügynök volt.
Hat milliárd forint értékű fülbevalókat, karkötőket, nyakláncokat és gyűrűket bocsátanak hamarosan árverésre.
Az énekesnő halála után még mindig naponta szerepel a hírekben, általában valaki róla beszélve akar magának öt perc címlapot. Állítólag már készül a film, de ami biztos, hogy mindenhol hiánycikk a lemeze.
Ugyan egyáltalán nem biztos, hogy ő térdel és szeret a pár perces videón, mégis több mint egy millió dollárt várnak a filmért.
Rekordáron, nyolcszázezer kanadai dollárért (kb. 153 millió forintért) kelt el Diana hercegnő éjkék estélyije, amit azon az 1985-ös fehér házi díszvacsorán viselt, amin John Travoltával is táncolt.
Arról az ágyról van szó, amelyiken először csókolta meg Robert Pattinson Kristen Stewartot.
15 millió forintot várnak érte. Hat volt belőle, de csak egy maradt.
Az énekesnő az aláírásával ellátott zongorát a fiatal zenészek támogatásáért árverezi el.
Kétnapos, jótékonysági árverésen lehet a ruhadarabra licitálni.
Az ipari társadalomból kiábrándult remete, Ted Kaczynski húsz éven keresztül küldözgetett levélbombákat, mára a pulóvere érdekesebb lett eszméinél.