Hajdú Péter 12 milliós luxushajót vett
Sarka Kata szerint az ember soha nem tudhatja, mi van a víz alatt.
Sarka Kata szerint az ember soha nem tudhatja, mi van a víz alatt.
A Szépségkirálynő döntőjébe bejuttatott lányt a zsűri túl kövérnek találta, ezért kizárta a versenyből.
A Bors információi szerint VV Cristofel RTL Klubos szerződésében ötmillió forintos kötbért határoztak meg arra az esetre, ha a VV5 szereplője felrúgja a megállapodást
Egy nívós szépségversenyen már kérdés a burkolt dubajoztál-e, de a NAV-os szőkét nem merték szívatni.
A Szépségkirálynő jelentkezési lapján rákérdeznek, volt-e a jelentkező valaha arab országban.
A TV2 műsorvezetője a minap az egyik közösségi oldalon tudatta a világgal, hogy egy hónapon belül másodszorra is tönkrement a kazán, a gyerekek pedig betegek.
Hajdúné örül a lehetőségnek, de hiányozni fog neki a férje.
Elhatározta, hogy visszahozza a 19 éves formáját: kicsit túllőtt a célon.
Ambrus Attila első interjújáért Fábry Sándor és Hajdú Péter csatázik, a Frizbi hajlandó lenne kiemelt gázsit adni.
A műsorvezető különösen szereti, ha felesége egy porszívó társaságában bugyiban illegeti magát.
A TV2 műsorvezetője szerint gyermekei anyjának nem lenne szabad tovább fogynia, mert már így is kórosan sovány.
Ha csak egy százalék esélye van, hogy baj lehet a műmellekből, akkor neki inkább nem éri meg, de azért újabb szilikont kapott. Naná, hogy nem PIP-t.
Hajdú Péter elmondta, mivel VV Alekosz teljes értékű tag lett az Összeesküvők házban, így valami mással kell a VV nyertest kompenzálni. Hogy ez saját műsor vagy valami más lesz, még nem ismert.
A színésznő máig nem tudja, miért rúgták ki az RTL Klubtól, mert nem kérdezte meg. Rékasi Károly felesége nagy tanulságokról beszélt Hajdú Péternek, például hogy meg kell élni az életet.
Hiába bukik az ÖsszeEsküvők, csak idő kell neki. Majd ha megismerik a szereplőket, nézni fogják.
Dr. Szabó Noémi már nem lesz többé bíró, de nem azért, mert hibázott volna, amikor hat évre ítélte Damut. Szerinte a bíróság igazságos, és soha nem dönt szimpátia alapján.
A lakókat az zavarja, hogy nem veszik őket emberszámba - írta a Bors, akinek az egyik kisgyerekes szomszéd panaszkodott.
Erika tíz évvel ezelőtt élt vele – a férfi többször megverte, családtagjai megölésével fenyegette, egyszer be is zárta a lakásba.
Exkluzív szerződést kötöttek vele egy rakás pénzért, Damu viszont még az RTL Klubnak is beszélt.
Azt mondta, kissé gúnyosan, hogy az igazságszolgáltatás segítése miatt van erre szükség.
Peller nem fürdött meg az Összeesküvők szereplői számára fent tartott medencében, de a pasik bevállalták. Az anyósos reality helyszínén jártunk.
Egyre durvulnak a nyilvános celebműtétek - mi jöhet még? Megosztjuk olvasóinkkal hat félelmünket, hogy még mire vehetik rá a celebeket a szépségklinikák a hírverés kedvéért.
A bikinis körök után a medencében lazítottak a lányok. Kevés szöveg, sok kép.
Egy hétig próbálgatja majd a szárnyait, a végén pedig eldönti, tovább építi-e médiás karrierjét.
Kocsis Korinna 2009-ben már megnyerte a Miss Earth címet, így nem indulhat a Miss Worldért. Szerinte ez nem kizáró ok, Hajdú Péter szerint igen. Fellebbezésnek helye nincs.
A műsorvezető néhány percre kipróbálta, milyen kerekesszékben ügyeskedni, sokat tanult az esetből.
Azt állítja, szabályosan parkol. A KRESZ szerint másfél méteres helynek kell maradnia az autó és a fal között. Önök szerint van ott másfél méter?
A közös munkahely és a formás biodíszletek kimeríthetetlen konfliktusforrásként szolgálhatnak, de Sarka szerint nem lesz baj.
Somogyi István és Gregor Bernadett újra egymásra talált, kész szerencse, hogy a színésznő nem tud borítékot címezni. Mindenki békében vált el mindenkitől, a lelkiismeret is tiszta, nagy baj nem lehet.