Channing Tatum meztelenül alszik és kutyájával táncol
A színész, aki most már megbecsüli a farkát, a minap Ellen DeGeneres vendége volt, és itt többek közt bevallotta hogy meztelenül alszik.
A színész, aki most már megbecsüli a farkát, a minap Ellen DeGeneres vendége volt, és itt többek közt bevallotta hogy meztelenül alszik.
Amellett, hogy maga Robbie Williams is festegetni kezdett, kutyáiról is képeket készíttetett. A szerencsétlen háziállatok Tudor-kori kosztümökben lettek lefestve, egyikük Williams szerint épp Lady Gaga-koncerten tombol a képen.
A ciderreklám már volt felesége halála előtt elkészült, szerinte, óriási biznisz volt. Gyászolni nem szokott, de azért fáj neki, hogy elment gyermekei anyja.
Egy reality kedvéért népszerűsítette magát ebölelgetéssel, vetkőzéssel, fürdőzéssel, szórólap- és aláírás-osztással, fotózási lehetőséggel.
Egy hete ült a villamoson, amikor rájött, jól megvan egyedül.
Kutyarablásba torkollott egy drámai szakítás Dunaújvárosban. Az erőszakos férfinak a Yorkshire terrierek kellettek, akik később „örömükben farkukat csóválva szaladtak a sértetthez”.
Jon Peters, aki többek között a Flashdance és az Esőember producere is volt, a világ egyik legborzasztóbb kutyatulajdonosa a TMZ szerint.
A sör szeszmentes, buborék sincs benne, de annyi köze azért van a sörhöz, hogy malátából készül.
Nyomasztják a magányos esték, éjszakák Éder Krisztián SP-t, barátnőt viszont nem akar, karácsonykor is megmondta. A B verzió a kutya - írja a Blikk.
Crystal Harris nem csak a 90 ezer dolláros jegygyűrűre és egy Bentleyre tart igényt a meghiúsult esküvő után, hanem Hefner kedvenc kutyáját is elvitte.
A karácsonyi ünnepek nem éppen a jókedv jegyében teltek el Kelly Osbourne és családja számára, mivel ünneplés helyett a család szeretett kutyájának, Martinnak elvesztését gyászolták - írta a People magazin.
Az énekesnő 1,2 millió forintnak megfelelő összeget fizetett azért, hogy egy Los Angeles-i folyóba dobott kutyán életmentő műtétet hajtsanak végre.
Az énekesnő azt mondja, jobb ajándékot nem is kaphatott volna.
A New Yorkban élő, magyar származású Olga Horvat szerint a démon által megszállt kutya tette szinte teljesen tönkre családja életét, azóta sok pénzért árul energiapajzsokat.
Tehát Reynolds és Lively valószínűleg tényleg szorosabbra fűzték alig két hónapos kapcsolatukat.
Azt mondták neki, csak akkor fogadhat örökbe egy kutyát, ha a kutyának tetszik. A színész gondoskodott róla, hogy így legyen.
Ozzyék tizenkét kutyájával nem egyszerű az élet.
Leonardo DiCaprio barátai nem szeretnek a színész magánrepülőjén utazni, mert azt átjárja kutyájának bűze - írta a Femalefirst.
Mark Zuckenberg pulija nem néz ki túl jól a kezeslábasában, de az biztos, hogy ő a leghíresebb magyar.
Pusuke, a 26 éves és nyolc hónapos shiba keverék múlt évben került be a Guinness Rekordok Könyvébe, mint a világ legöregebb kutyája.
Az X-Faktor női mentorának az állatokhoz fűződő viszonyáról kellett volna beszélnie, ő a sajtónak üzengetett.
Egyelőre nem akar apa lenni, ami talán nem is baj.
Súlyosan megsérült, de életben maradt, feliratkozva ezzel a mindent túlélő állatok listájára, a zombikutya, a zombimacska, az élve eltemetett és a hurrikánban elsodródott kutya után.
Stacy Keibler maga posztolta a képet Twitterre.
De Niro beleszeretett Bradley Cooper kutyájába a Csúcshatás forgatásán, rózsaszín pórázt, nyakörvet és pulóvert küldött a kutyának.
Egy angol nő luxuskörülmények között babusgatja négy ölebét, de talált férfit, aki ezt elviseli. Gratulálunk.
Kész tízezer eurós (kb. 2,7 milió forintos) jutalmat fizetni egy genovai szállodában eltűnt kutyájáért egy orosz család, így most a liguriai város lakói mellett Genova rendőrsége, Oroszország konzulátusa és a helyi állatvédők is a Johnny névre hallgató ebet keresik.
A Harbor nevű eb egyik füle 31 centiméter és 1 milliméter, a másik pedig 34 centiméter és 3 milliméter és ezekkel az adatokkal bekerült a Guinness Világrekordok 2012-es kötetébe.
Realityt forgatott, kakasviadal-rendezőhöz ment be rendet tenni, a helyszínen pedig életét vesztette egy eb.
Kóbor kutya kódorog a Kilimandzsárón, Afrika legmagasabb hegyén a csúcsok közelében.
A walesi herceg neje örökbe fogadott egy menhelyi kutyát.
Lapáttal ütöttek agyon egy kiskutyát Baranya megyében; a két gyanúsítottat elfogták, az ügyben állatkínzás gyanúja miatt folyik eljárás.
A 2010 februárjában öngyilkosságot elkövető Alexander McQueen divattervező 82 ezer dollárt (majd 16 millió forintot) hagyott három kutyája - Minter, Juice, és Callum - gondozására.
A titok: olyan helyre kell menni, ahol semmilyen tábla sincs.
Allergiás volt a kutyaspermára, ez lett a veszte egy ír ebfil nőnek. Precedens értékű per, egy 150 éves jogszabállyal, és négy árvával.
A buldog még az RTL Klubba is bemehet, ahol az egykori Való világ-győztes az új show-hoz kasztingol esélyeseket.
Ian Craven vasárnap a kestoni kiképzőközpont előtt parkolta le autóját, majd egy órával később felhívta a személyzetet, hogy nézzék meg a kutyákat, amelyeket a járműben hagyott. Az orvosok sajnos már nem tudták megmenteni a két állatot.
A színésznő kedvenc, nemrég elhunyt kutyájáról emlékezik meg jobb lábfejének belső felén.
A múlt héten el kellett altatni a híresség öt hónapos kedvencét Noodlest egy gyógyíthatatlan betegség miatt.
A 44 éves chicagói férfi dobermannja cisztáját távolította el egy henteskéssel. Csupaszon, és persze részegen.
A 47 éves gyanúsított meg akarta kötni kutyáját az udvarán, de az állat kiugrott gazdájának kezéből. Aztán a láncért nyúlt, és többször megütötte vele a kutyát, ami kimúlt.
A színésznőt nemrég összehozták Bradley Cooperrel és Justin Timberlake-kel.
A TMZ információi szerint Jesse James pitbullja a hétvégén elszökött gazdája üzletéből, és megtámadott egy másik kutyát, amit éppen arra sétáltattak.
Haldokló kutyát találtak egy deszka alatt máltai állatvédők. A koponyájából negyven sörétet szedtek ki az orvosok.
A Mason nevű alabamai kutya az április végi tornádóban tűnt el, de pár napja megjelent gazdái házának küszöbén.
A színésznő nemrég elhunyt kutyájáról, Normanről készíttetett portrét.
Az egyik kelet-kínai állatkert nősténytigrise igen közeli kapcsoltba került a hímoroszlánnal, és szerelmüknek meg lett a gyümölcse.