Elvitte a rák Robin Gibbet
Az énekes 62 éves volt, rákos megbetegedése vitte el. Korábban pedig még az a hír járta, hogy Gibb felébredt a kómából, és már kezdetlegesen ugyan, de kommunikál.
Az énekes 62 éves volt, rákos megbetegedése vitte el. Korábban pedig még az a hír járta, hogy Gibb felébredt a kómából, és már kezdetlegesen ugyan, de kommunikál.
Az énekesnő a terrortámadások idején a World Trade Center közelében lakott.
A kómából felébredt énekes nem biztos, hogy újra fog tudni járni, torokmetszése miatt pedig nem képes beszélni.
Angie Gomez bekamuzta a környezetének, hogy rákos, és saját maga létrehozta alapítvánnyal gyűjtötte magának az adományokat.
Egy heti eszméletlenség után szombaton felébredt a kómából Robin Gibb, a Bee Gees egykori énekese.
A Bee Gees sztár küzdött a rák ellen, de most orvosai úgy vélik, csak napjai lehetnek hátra.
A 70 éves színész betegségét még a korai stádiumban vették észre az orvosok.
A 77 éves Reginald Gill nyolc év börtönt kapott, mert azt hazudta két nőnek, hogy rákosok, de meg tudja őket gyógyítani azzal, ha szopkodja a mellüket.
Egy amerikai nő leukémiásnak tettette magát, hogy az adományokból álomesküvőt rendezhessen magának. Most börtönben van.
Igen, létezik olyan, hogy bohócpornó, a szőke hajú pornószínésznőnek, Hollie Stevensnek köszönhető a műfaj.
A Bee Gees tagja biztos benne, hogy túléli a májrákot, a felesége és a rajongói tartják benne a lelket.
A hatéves Avalanna gyógyíthatatlan rákban szenved, és minden vágya az volt, hogy találkozhasson Bieberrel.
Sir Paul McCartney exneje azóta retteg a ráktól, mióta az orvosok egyik síbalesete után találtak egy tumort a lábán.
Egy brit nő közvetlenül a lagzi előtt tudta meg, hogy vőlegénye állapota milyen súlyos. Még az érintettnek sem mondta meg az igazságot. Ön is hallgatott volna?
Egy alapítvány teljesítette a hétéves kaliforniai fiú kívánságát.
A Bee Gees énekes/dalszerzőjének nemrég műtötték a vakbelét, most komolyabb az ügy.
A zeneszerző a Blikknek mesélt élete legnehezebb korszakáról, amikor egyszerre két súlyos betegséggel is meg kellett küzdenie: Bródy János először pánikbeteg lett, később pedig kiderült, hogy rákos.
Enyhe alhasi fájdalmakra panaszkodva keresett fel egy nőgyógyászt egy hónappal ezelőtt Fresh Andi, és kiderült, hogy méhnyakrákja van.
Matthew Willey a műtőasztalon feküdt, ameddig sípcsontjából egy darabot egy másik kórházban sugárkezeltek.
A testőre állítja mindezt, szerinte az énekesnő direkt etette rákkal a gyerekeit.
Egy évvel ezelőtt derült ki, torokrákja van. Orvosai azonnal elkezdték kemoterápiás kezeléseket, úgy tűnik, sikerrel.
A humorista nem kaphat kemoterápiás kezelést, mert szervezete nem elég erős.
Kiújult a petefészekrák Majka édesanyjánál, akinél először 2000-ben diagnosztizálták a betegséget.
Ugyan úgy volt, hogy kedden elkezdődnek Böröczky József kemoterápiás kezelései, az első alkalmat mégis elhalasztották - nem tudni, miért.
Rákkal küzd a Deep Purple egykori állandó billentyűse, Jon Lord - számolt be a hírről a Digital Spy.