
Ezekben a munkakörökben gyakrabban fordul elő rákos megbetegedés
Meghökkentő eredményeket tárt fel a Pentagon.
Meghökkentő eredményeket tárt fel a Pentagon.
A Kossuth-díjas művésznő továbbra is becsülettel eljár a kontrollvizsgálatokra.
A gyógymódot sikeresen tesztelték japán kutatók.
A Golden Globe-díjas színésznő a héten osztotta meg a hírt rajongóival.
Kinövést műtöttek le róla, ami nagy valószínűséggel rosszindulatú volt.
Három daganattal él együtt, a szövettani vizsgálatok eredményeire még várnia kell.
A színész orrán már megint kiújult egy bazálsejtes karcinóma.
Barátai szerint az agydaganattal küzdő színésznek a kedve és a közérzete is jobb, mint korábban.
Varga Viktor barátnőjének Hodkin-limfómája van, de a kemoterápiát valószínűleg megússza.
A fülében nőtt egy, ami átterjedt az agyra is.
A 24 éves Szabó Milán a szövettani eredményekre vár, daganattal operálták korábban.
Sun Jungjung nem tudja kezeltetni veleszületett angiolipomáját, mert nincs rá pénze.
Trinny Amuhirwét tizenöt órán keresztül műtötték, hogy megmentsék az életét.
Egy zsírdaganatot vettek ki a 16 éves énekesnő lábából, aki pénteken így szerepel majd a Voice élő adásában.
Felesége daganatos beteg lett, a család szerint ez okozhatta az infarktust.
Az énekesnő szokása szerint ezt is viccesen fogja fel, az eredményt önigazolásként fogta fel.
A lány implantátumai bármikor kiszakadhatnak, és csak a műtét során derül ki, eddig mennyi kárt okoztak.
A 31 éves férfi jobb lábára nőtt a testsúlyát jól láthatóan meghaladó daganat, tíz óráig tartott, amíg leszedték róla.
Most gyógyszereket szed, jövő hónapban fogják megműteni.
Rákkal küzd a Deep Purple egykori állandó billentyűse, Jon Lord - számolt be a hírről a Digital Spy.
Tóth Gabi az RTL Klub Reggelijében mesélt arról, hogy sokan félreértették, amikor azt nyilatkozta a televízióban, hogy a máján tavaly daganatot találtak.
A műtét során sikerült eltávolítani a teljes daganatot, mely valószínűleg jóindulatú elváltozás.
A producerről tavaly júniusban érkezett a hír, miszerint a szervezetéből rosszindulatú daganatot távolítottak el. Vajna most a juj.hu-nak kijelentette, legyőzte a rákot.
11 millió forint felett jár a TEGY által a bakonybéli Oktatási Centrum megépítésének támogatására szánt összeg.
A 37 éves színészt eddig plasztikai műtéttel vádolták, amiért letakarta a szemét, most azonban kiderült, hogy valójában egy jóindulatú daganatot távolítottak el a szemkörnyékéről.
Aprócska lábfejet és más testrészeket találtak egy daganatban, amelyet egy amerikai gyermekidegsebész távolított el egy újszülött agyából - adta hírül az MTI.
Paul Grabb bejelentése szerint azután műtötte meg Colorado Springsben október 3-án Sam Esquibelt, hogy az MRI (mágneses rezonanciavizsgálat) mikroszkopikus tumort mutatott ki az újszülött agyában.
Az előadóművész szervezetében nemrég daganatos sejteket találtak, a legutóbbi szövettani elemzés során pedig azt vizsgálták az orvosok, hogy van-e áttét Terry Black testében.
A tokiói nemzeti rákközpont tanulmánya szerint azok a nők vannak kevésbé kitéve a mellrák veszélyének, akiknek szervezetében magas a szójában lévő genisztein aránya.
A gyógyíthatatlan betegségben szenvedő humorista anyagi helyzetéhez képest méltatlan helyzetbe került az őt gondozó Hospice Házban, írja a Blikk.
Kézfogással állapította meg egy brit háziorvos, hogy egy férfinak különleges - és kezelés nélkül halálos - betegsége van, amelyet gyakran apró agydaganat okoz. A 36 éves férfi étteremben dolgozik, és barátja bemutatta egy háziorvosnak, aki a kézfogás után azonnal kijelentette, hogy a férfi akromegáliában szenved.
Hétfőn reggel Antal Imre távozott a Semmelweiss Orvostudományi Egyetem Radiológiai és Onkoterápiás Klinikájáról, áll az egyetem Marketing és Kommunikációs Igazgatóságának közleményében.
A Semmelweis Egyetem (SE) Radiológiai és Onkoterápiás Klinikáján kezelt Antal Imre állapota stabilizálódott, egyes sajtóhírekkel ellentétben egyáltalán nem kap morfiumot.
Japán szakemberek friss kutatási eredménye szerint a mobiltelefon nem növeli az agydaganat kialakulásának kockázatát. A japán szakemberek első ízben vizsgálták a mobiltelefonból származó sugárzás hatását az agy különböző részeire, de nem találtak semmi károsat. A tokiói női orvostudományi egyetem munkatársai Jamagucsi Naohito vezetésével 322 agydaganatos és 683 egészséges ember esetében vetették össze a mobiltelefon használatát.
A kutatók immár hatvan éve vizsgálják a rádiófrekvenciás mezők egészségügyi hatását világszerte.
Debbie Rochon rajongói kérésére úgy döntött, hogy elérvezi az agyában lévő tumort – adta hírül a TMZ.com.