Hét sör után felgyújtotta nővére nyulát
Az állat szerencsésen megmenekült, de könnyen elképzelhető, hogy az egyik fülét le kell amputálni.
Az állat szerencsésen megmenekült, de könnyen elképzelhető, hogy az egyik fülét le kell amputálni.
Az őrszobán az ajtót rugdosta, és az ügyeletes orvosnak sem engedte, hogy vért vegyen tőle.
A kiérkező rendőrök elvették tőle a fűrészt, kihallgatni azonban akkor még nem tudták, annyira részeg volt.
Az erősen ittas állapotban lévő zenészek eltörték a Fonogram díjat, és botrányosan viselkedtek a kamera előtt.
Az énekesnő viccelődnii próbál múltkori pezsgős kalandjával, bár humora nem nagyon van hozzá.
Az énekesnőt a Palm Springs-i Nemzetközi Filmfesztiválon színésznői teljesítményéért jutalmazták, amit ő egy csapongó, vihogással és kínos szünetekkel tarkított beszéddel köszönt meg.
A színész saját elmondása szerint részegen vette meg 2 millió fontért Andy Warhol Elizabeth Taylort ábrázoló festményét.
December harmadikán a modell Geri Halliwell mulatságáról egyenesen Movida nevű londoni klubba ment, ahonnan hajnali háromkor támogatta ki két pasi.
A színészre eszméletlenül találtak a háza előtt pénteken.
Botorkáló, hangosan sikoltozó sündisznót találtak a brit állatmentők egy brauntoni gyümölcsösnél.
A véres arcú segélykérő kiabálva rohant a kocsi felé, de pechje volt: a részeg sofőr épp egy zombifilmről jött hazafelé.
Kisiklott a vonatja, erre bebújt az erdőbe egy mozdonyvezető, mivel részeg volt.
A színész Simon Cowell születésnapi partija után napokig ivott, míg végül annyira berúgott, hogy hotelszobájában többször is összehugyozta az ágyát, és hozzá rendelt orvosnak is behúzott egyet. Véletlenül.
Megitták a szappant a rabok egy brit börtönben. A szappan természetesen folyékony, és azért kaptak rá az elítéltek a dorseti börtönben, mert alkoholt is tartalmaz, hogy erősebb legyen fertőtlenítő hatása és jobban fékeződjön az influenza terjedése.
Mint kiderült, a tűzszerész és túsztárgyaló rendőri osztag tagjai tartottak egy görbe napot.
A 22 éves részeg fiatalember beszállt az autójába, majd induláskor nekitolatott egy parkoló kocsinak. Megpróbálták megállítani, nem sikerült.
Végül bilincsben vitték el a nőt, aki az előzetes vizsgálatok szerint "erősen ittas" állapotban vezetett, és tört össze két autót a szalagkorlát és a sajátja mellett.
Brutálisan összeszurkált két részeg férfi egy kutyát Óbudán az Ürömfű utcában, és csak az állatkínzás szemtanúinak köszönhetően sikerült megmenteni az állat életét – közölte az MTI.
A német rendőrök kénytelenek voltak rátörni a tűző napon álló kocsi ajtaját a békésen alvó menyasszonyra.
Lenin szobor nyomott halálra egy 21 éves fiatalembert Fehéroroszországban - adta hírül az MTI.
A színész Jeffrey Donovant másfél hete tartóztatták le, mert autójával belerohant a Miami beachi rendőrség autójába.
A nem enyhén részeg Jordant, vagyis Katie Price-t két barátjának kellett eltámogatnia a kocsiig, de az arckifejezéséből ítélve ő mindebből nem sokat fogott fel.
Az Örs Vezér terén szállt fel a 31-es buszra az a két részeg férfi, akik szombaton reggel megtámadták a járat buszvezetőjét
A St. Lucia szigetén nyaraló énekesnőnek megtiltották, hogy ittasan menjen úszni, mert attól férnek az főnökei, hogy belefullad a tengerbe.
Azt állította, hogy nem önként ivott, hanem kötelességből, mivel a munkáját végezte, ráadásul aznap négy szertatást kellett celebrálnia.
Brad Fittler alsógatyában, részegen próbált bejutni egy nő szállodai szobájában, majd szégyenében 10 ezer dolláros bírságot rótt magára.
Elvesztette a gyermekét egy részeg apuka a Baranya megyei Komlón csütörtökön.
Életveszélyes sérüléseket szenvedett az a motoros, aki vasárnap délelőtt Bács-Kiskun megyében ittasan belehajtott egy út menti árokba.
Paul Abdul állítja, nemhogy drog- vagy alkoholfüggő nem volt soha, de még részeg se.
Meghalt egy 18 éves fiú szombat hajnalban Salgótarjánban, amikor egy autóbusz alá mászott, majd az átment rajta.
Az ausztrál rendőrség letartóztatott egy 19 éves ausztrál anyát, aki öt hónapos fiát szoptatta vezetés közben, és annyira részeg volt, hogy nem volt képes megfújni az alkoholszondát - közölte hétfőn az ausztrál rendőrség.
A modell úgy gondolta, számára sértő, ha be kell állnia a vécére várók sorába a londoni Volstead nevű szórakozóhelyen, ezért üvölteni kezdett az alkalmazottakkal.