Kigyulladt egy lovarda Sződligeten
A 600 négyzetméter alapterületű épület tetején csaptak fel a lángok, majd átégett a födém, és a boxokra is átterjedt a tűz.
A 600 négyzetméter alapterületű épület tetején csaptak fel a lángok, majd átégett a födém, és a boxokra is átterjedt a tűz.
84 embert sikerült kimenekíteni az épületből, amelyet teljesen elborítottak a lángok.
Meghalt egy idős nő, amikor tűz ütött ki miskolci otthonában szerda hajnalban.
Tűz ütött ki a királyszentistváni hulladékégetőben csütörtök délután.
Az épületben egy 11 fiatalból álló társaság bulizott, egyikük bennégett.
A szomszédok elmondása alapján a házban lakó férfi erős dohányos volt, és az elmúlt napokban semmi furcsát nem vettek észre rajta.
A ház kiégett, de szerencsére nem terjedt át más ingatlanra a tűz, és senki nem sérült meg.
A tűzoltók még oltják a tüzet, a mentősök is kivonultak, személyi sérülésről egyelőre nincs információ.
Hajnali fél négykor riasztották a tűzoltókat és a rendőröket a Szabadság úti házhoz, melynek a teteje kapott lángra.
Harminc embert hoztak ki egy füsttel telítődött panelházból a tűzoltók kedden reggel a III. kerületi Víziorgona utcában.
Úgy tudni, senki sem sérült meg, de már most több milliós kár keletkezett az épületekben.
Egy negyvenéves nő súlyosan megsérült, amikor a lángok között akart kimenekülni az utcára, testének 15 százaléka megégett, jelenleg kórházban kezelik.
A tévés sztárszakács egyik londoni éttermében hetente nagyjából kétszer megszólal egy tűzjelző, ami többek között egy magyar olvasónk munkáját is megkeseríti.
Úgy tudni, az elszívóberendezés kezdett füstölni, majd kapott lángra.
A balesetben nem sérült meg senki, egyelőre nem tudni, hogy a kamion mitől kapott lángra .
A lángokat gyorsan megfékezték ugyan, de az épület lakhatatlanná vált.
Az avasi lakótelepi ház egyik lakója, egy idős hölgy a gyanúsítottja a tavaly augusztusi miskolci lakótelepi tűznek
A tűzoltóknak kora délutánra sikerült megfékezniük azt a tüzet, amely a Gellért-hegy lábánál, egy régi kúriában csapott fel szombat délelőtt. A tűzoltók statikust várnak a helyszínre, hogy kiderüljön, milyen mértékben károsodott a szerkezet.
A lángok egy Kelenhegyi úton álló régi kúria tetőszerkezetében csaptak fel, a tűzoltók körülbelül 10 kocsival vonultak a helyszínre.
A baleset a Dráva utca - Kárpát utca sarkon történt. Az Opel sofőrje megsérült, és még a tűzoltók kiérkezése előtt kiemelték a kocsiból.
A kocsi teljesen kiégett. Az előtte álló másik autó csomagtartója is kigyulladt, a mögötte parkoló autó elejéről pedig leolvadt a díszrács és a lámpák, a nagy hő miatt.
Szombat reggelre végleg eloltották a tüzet a Kis Balatonnál - közölte a Független Hírügynökséggel a Zala Megyei Katasztrófavédelem ügyeletese.
Meghalt egy idős asszony hétfőn a fővárosban, amikor vélhetően be akart gyújtani egy vegyes tüzelésű kazánba, és közben meggyulladt a ruhája.
A mentők egy embert könnyű füstmérgezéssel szállítottak kórházba.
A raktárban párnák, paplanok, illetve az ezek töltéséhez szükséges anyagok kaptak lángra, de megsemmisült a gyártósor is, a kár az első becslések szerint milliárdos.
A lángok a Billerbeck cég XV. kerületi, Szántóföld utcai telephelyén csaptak fel, egy ötezer négyzetméteres raktárban.
Négyen megsérültek, amikor kigyulladt egy lakás szerdára virradó éjszaka Budapesten, a VI. kerületben
A lakásban a műanyag berendezési tárgyak megolvadtak, a fürdőszobában a csempe lehullott a falról.
A busz a Kada utcában lángolt kicsit, de a sofőr gyorsan eloltotta, senki se sérült meg.
Egy elégett holttestet találtak a tűzoltók egy III. kerületi, Ady Endre utcai házban hétfőn este.
Jelenleg nincs életveszélyben az a férfi, aki péntek este felgyújtotta magát a Vas megyei Csepregen.
Viszonylag nyugodtan telt a szilveszter éjszaka a tűzoltóknál. Összesen 64 helyre kellett vonulniuk az országban csütörtök este hattól péntek reggel hat óráig.
Egy 55 éves férfi és 82 éves édesanyja égett halálra pénteken hajnalban a Fejér megyei Enyingen egy melléképületben.
A XVII. kerületében, a Földműves utcában egy négyemeletes panelépület első emeleti lakás gyulladt ki.
Az oltást nehezítette, hogy a házat egy meredek, szűk utcán lehetett csak megközelíteni, amely a fagypont alatti hőmérséklet miatt igen csúszóssá vált.
Az elsődleges információk alapján elképzelhető, hogy szándékosan gyújtották fel azt a kishajót, amely szombaton hajnalban gyulladt ki Budapest II. kerületében
Elfogták a rendőrök szerdán azt a két embert, akiket egy budapesti családi ház szándékos felgyújtásával gyanúsítanak.
A lángok rendkívül gyorsan terjedtek, később egy másik épület is kigyulladt. 180 tűzoltó próbálja megfékezni a lángokat.
Leégett egy családi ház péntek este a Bács- Kiskun megyei Izsákon. A lángokat sikerült megfékezni, azonban a tűzoltók az épületben egy férfi holttestére bukkantak.
Felgyújtotta a házát, majd öngyilkos lett egy idős férfi Hódmezővásárhelyen kedden késő este
Benzint locsolt a padlóra, majd meggyújtotta. A felcsapó lángoktól aztán megijedt és tűzet gyorsan eloltotta.
Meghalt egy idős nő abban a tűzben, amely Budapesten, a XI. kerületi Fehérvári út egyik tízemeletes panelépületében ütött ki hétfő este - mondta Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság szóvivője az MTI-nek.
A jászberényi ferences templomban történt tűzesetnél nem zárható ki az idegenkezűség. A szexbotrány és a tűz közötti összefüggést csak a szakértői jelentés elkészülte után vizsgálják.
A lángok az elektromos helyiségben csaptak fel, személyi sérülés nem történt.
Kigyulladt egy lakás pénteken Kapuvár belvárosában egy tízlakásos társasházban. Személyi sérülés nem történt, a tűzoltók a nagy füst miatt légzőkészülékben mentették ki a tulajdonost és a szomszédokat.
Ketten meghaltak a Tolna megyei Várongon, amikor leégett egy családi ház, a rendőrség nem zárja ki, hogy emberölés történt.
Leégett egy családi ház tetőszerkezete és egy melléképület a Veszprém megyei Bakonynána községben szombaton. Az oltás közben egy tűzoltó könnyebben megsérült.