Így kell dugni, hogy gyerek legyen belőle
A babacsináló pózok lényege, hogy a spermiumok könnyen célba érjenek, ebben segít a misszionárius póz, párnával a nő dereka alatt.
Jennifer Garner nem akar gyorsan fogyni
A 39 éves színésznő februárban szült, de még nem volt ideje fogyókúrázni.
Robbie Williamsék lányt várnak
Állítólag az énekes extázisba esett, amikor megtudta a baba nemét.
Terhesen esett ismét teherbe egy magyar nő
Gy. Erika egyszerre adott életet két fiának, de az újszülöttek nem voltak ikrek, sőt, az egyik koraszülött volt. A történelem során mindössze 25 hasonló esetet jegyeztek föl, mivel a szuperovuláció esélye kisebb, mint a lottóötös.
Robbie Williams és neje dugtak, működik
Így jelentették be, hogy a házaspár első gyereküket várják. Akarták, nagyon.
Adriana Bugyimodell Lima nagyon kívánós
De megvonja magától a fagyit, inkább joghurtot eszik. Mert ő ilyen ügyes.
Beyoncé talán terhes sem volt
Napok óta annyira lapos hassal fotózzák, hogy felmerül a kérdés, szült-e mostanában egyáltalán. Galéria.
Időgyorsító terhesvideó fura meglepetéssel
9 hónap másfél percben sok szeretettel és meglepő trükkel elővarázsolt kisbabával. Vicces, cuki vagy fura?
Mariah Carey cukorbeteg volt a terhessége alatt
Újabb részletet tud meg a világ a 42 éves énekesnő ikerterhességéről.
Jessica Simpson ékszert kap majd szülési ajándéknak
Hat és fél millió forint értékben kap majd ajándékot.
Terhességfüggő a tizedik gyerekét kihordó béranya
Jill Hawkins 47 éves, még két gyereket szeretne, mire betölti az ötvenet. Saját gyereke nincs, és nem is szeretne.
VV Eszter kamera előtt terhestesztel
A rég kiesett játékos egyelőre nem terhes, de már szeretne gyereket.
Victoria Beckham imád terhes lenni
Biztos, hogy szeretne még egy gyermeket, de még nem készült fel rá.
Jessica Simpson szerint terhessége miatt dagad a szája
Jessica Simpson mindent a terhességének tud be, most például feldagadt szája a terhes arc kezdete szerinte.
Így nézne ki Cameron Diaz terhesen
A napokban nyilvánosságra hozták a What To Expect When You're Expecting című film posztereit, amelyben több híresség mellett Cameron Diaz is szerepel.
Tihanyi Tóth Csaba is táltossal konzultál
Kovács Magyar Andrással cimborál, mint sok más magyar celeb. Még a feleségét is megpálcázhatta.
Öt hónapos terhes Tiger Woods exszeretője
Uchitel, aki miatt Woodsot golfütővel verte meg akkori neje, férjhez ment és gyereket vár.
Gyónás közben hunyt el a nyolcszor elvetélt nő
Sarah Bradbury kilencedjére végre anya lett, de nem sokkal később meghalt.
Czutor Zoltánék gyereket várnak
Apás szülés lesz, a magzat a nászéjszakán foganhatott meg. Kilián Zsanettnek már nincs hányingere.
Victoria Beckham kisállatokra kattogott terhessége alatt
Macskákat szeretett volna, de a férje ellenük volt.
A terhes Jessica Simpson leáll a gyorskajával
A várandós énekesnő állítólag már 14 kilót szedett fel amiatt, mert nem figyel arra, hogy mit is eszik.
Héder Barnáéknál jön a harmadik gyerek
Máris végére várja harmadik közös gyermekét az RTL Klub sportszerkesztője és felesége. Lányuk lesz, megint.
Gigi cáfolja terhességének hírét
Egy keddi címlap hatására hatására nyilatkozott a Reflektornak VV Gigi, akiről azt a hírt terjesztették, hogy minden bizonnyal terhes, mert a Babamama Expón gyerekruhákat nézegetett.
Katy Perry a gyorskajától néz ki terhesnek
Egyelőre nem tervez gyereket, ahhoz túlságosan szeret partizni.
Jessica Simpson imádja a terhes alakját
A várandós énekesnő szívesen mutogatja gömbölyödő hasát, és állítása szerint ezért mostanában olyan holmikat visel, amelyek kiadják az alakját.
Jennifer Aniston vodkát nyakalt, nem terhes
Frappánsan cáfol: már nem tépi a száját, inkább nyilvánosan vodkázik.
Beyoncé ketchupot kíván
Az énekesnő első gyerekét várja – lánya lesz –, ő ennek számlájára írja, hogy bármit eszik, paradicsomszószt fogyaszt hozzá.
Jessica Simpson sokkal többet fingik, amióta terhes
Az énekesnő előtte is nagy bélgázgyáros volt, de most tizenötször többet termel.
Groovehouse Judy férjhez ment, és császármetszéssel fog szülni
Az énekesnő Vasadon, egy tó partján mondta ki a boldogítót születendő gyermeke apjának, aki elsírta magát a ceremónia közben.
Jennifer Aniston nem terhes, nem megy férjhez, csak hízik
Jennifer Aniston – a korábbi jegygyűrűről és kapuzárási pánikról szóló pletykákra reagálva – helyére tette a bulvárlapokat.
Mariah Carey még vécézni sem tudott egyedül terhessége alatt
Az énekesnő várandóssága alatt attól félt, hogy nem tud majd rendesen járni állapota miatt.
Szorcsik H. Viktória gyereke apját látja a méhében
Februárban szül, de már most látja a harminc centis gyereken, hogy az apjára hasonlít.
Hilary Duff úgy érzi, fia lesz
A Lizzie McGuire-nek főszereplője először idén augusztusban beszélt terhességéről, és elmondta, hogy jelenleg „eszméletlenül boldog” a közelgő családi áldás miatt.
Nkuya Sonia öt hónapos terhes
Már a mellműtétje előtt teherbe esett a Megasztár énekese, így nagyon parázott, hogy a gyereknek valami baja lesz.
A terhes Beyoncé utálja férje szagát
Jó, illat az, mert egy parfümről van szó, de nagyon nem bírja. Mert most mindent erősebben érez.
Beyoncé Knowles élvezi, hogy terhes
A 30 éves énekesnő nagyon élvezi a terhességet, főleg most, hogy már nem kell titkolnia, hogy gyereket vár.
Gryllus Dorka három hónapos terhes
Első gyermekével várandós Gryllus Dorka; az apa Simon Kornél színész, akivel évek óta egy párt alkotnak - jelentette be a hírt a színésznő az RTL Klub Reggelijében.
Beyonce Gwyneth Paltrow-tól kap terhességi tanácsokat
"Gwyneth már több mint egy hónapja tudott erről a terhességről" - idézte a Female First Beyonce-t, aki nyilvánosan csak két hete jelentette be, hogy babát vár Jay-Z rappertől.
Beyoncé babát vár
Megerősítette az egy ideje a terhességéről keringő pletykákat Beyoncé Knowles az MTV VMA díjátadón.
Cameron Diazt terhessé változtatták egy filmszerep miatt
Elég jól tartja magát terhesen is Cameron Diaz - hihetnénk, ha nem látnánk, hogy egy filmszerepért raktak csak rá műhasat.
Dobó Kata terhes
Rendesen kapta az ívet Dobó Kata, amikor 2009-ben összejött Gulyás Leventével, az akkor még nős zenei igazgatóval, aztán azóta lecsendesedtek a dolgok, ők ketten meg családot alapítnak.
Gyereket vár az Unique énekesnője
Völgyesi Gabi babája valószínűleg januárra érkezik - adta hírül a Blikk.
Szorcsik H. Viktória hamarosan férjhez megy gyereke apjához
Hat hónapos kapcsolat és négy hónapos terhesség után az esküvőt tervezi a Jóban Rosszban tizenkilenc éves szereplője.
A várandós Judy alhasi görcsök miatt került kórházba
Az énekesnő már az Aktívnak adott korábbi interjú alatt is mesélt arról, hogy alhasai panaszai vannak, és a minap annyira erős fájdalmai voltak, hogy be kellett mennie az ügyeletre.