Gesztesi félmeztelenül promózta a Jóban Rosszbant
Emberrablást imitálva reklámozta a sorozatot a Jóban Rosszban szereplőgárdája, és ehhez patronos pisztolyt és símaszkot is bevetettek.
Emberrablást imitálva reklámozta a sorozatot a Jóban Rosszban szereplőgárdája, és ehhez patronos pisztolyt és símaszkot is bevetettek.
Vagy a híradós nem akarta feladni a függetlenségét, vagy az expasik nem vágytak az együttélésre. Most már benne lenne, de a TV2 új feladattal bízta meg, ezért egy időre félresöpörte az összebútorozást.
A Bors információi szerint frissen operált hasára hivatkozva utasította vissza a TV2 felkérését Gáspár Győző
A TV2 Naplójában egymásnak ellentmondó mondatok kerültek Keleti Andrea riportjába: lehet, hogy már áprilisban eldöntötték, ki legyen a műsorvezető, de aTV2 tagad.
A TV2 aknamunkával próbálja leverni az X-Faktort: elhalásszák előlük az énekelni tudó embereket.
A szegedi castingon Molnár Ferenc Caramel is menő volt. A legfurcsábbnak mégis az tűnt, hogy a kiskorú fiúk csak lírai dalokkal álltak mikrofon mögé.
Joshi hamarosan új műsort kap. Az ORTT a Mónika show után az indiai sorselemzőt is kinyírta, pedig a stábjában még volt két évnyi forgatási lendület.
A Bors szerint a Megasztár-castingon résztvevőknek 100000 forintos kötbért kell fizetniük, ha egy éven belül egy másik tehetségkutatóban szerepelnek. Az RTL Klub szerint a TV2 kapkod és fenyeget.
A TV2 Mokka című műsorban történtek miatt kibukott Judy Nero, alias Faragó Judit
A TV2 most azzal szórakoztatja a nézőket, hogy megmutatja, idős asszonyok mit kezdenek egy előttük vonagló kigyúrt testtel.
A TV2 új műsorába celebek költöznek egy kastélyba, és ott tanulnak egy hétig játszani. Aztán összecsapnak, Korda meg természetesen közvetíti.
A néma lovag örökre elhallgat. Az élő biodíszlet nem kellett a TV2-nek, így Hajdú Péter jobbkeze többet nem nevet a Frizbiben.
A tavaly menesztett kreatív igazgató most feltűnik egykori csatornája főzőműsorában, amit azzal indokol, hogy őt igazából nem rúgták ki, azóta is ott dolgozik, csak titokban.
Negyven adás legyártásáért hetvenmilliót tesz zsebre Sarka Kata férje, aki ezentúl a TV2-n beszélget majd a híres magyarokkal.
A Napló korábbi riporterére ezúttal a márciusban újjáéledő Aktív című műsor vezetését bízza a csatorna.
Ma délelőtt egyeztet a két országos kereskedelmi televízióval továbbra is kifogásolt kibeszélőshow-ikról a médiahatóság
Sem a TV2-t, sem Frei Tamást nem lelkesítette már a közös szerződés, ezért felbontották azt
Az Ámokfutók énekese túl korán váltott a Tv2-től az RTL Klubhoz. Keményen fizethet érte.
Állítólag még maguk a celebrésztvevők se tudnak róla, hogy a Tv2 vezetése mégse készíti el a műsort, amit félig már leforgattak.
Több panasz is érkezett a héten az ORTT-hez a TV2 Hal a tortánban szereplő sittes celebek miatt
A börtönviselt énekesnő a jövő heti Hal a tortán című TV2-produkcióban kapott helyet, amiért a Blikk szerint csaknem 300000 forintot kap.
A pénteki Napi Ászból annyi újat tudtunk meg, hogy Bárdos András és Máté Krisztina szívesen vállalna még egy gyereket a hároméves Anna és a hatéves Ádám mellé.
Új részekkel ismét képernyőre kerül a Hal a tortán celebfőzőverseny. Az első széria érdekessége, hogy mind az öt sztárszakács börtönviselt lesz - írta a Napi Ász
Hogy elkerülje a versenyhivatali bünttést, kártalanítja a Megasztár 4 tehetségkutató műsorában felesleges szavazatokat leadó nézőket a TV2.
A műsorba valaki egy olyan videót juttatott el, amin egy rejtett kamerás felvételen látszódik, ahogyan egy asszony megcsalja a férjét
Önkorlátozást vállalt délutáni kibeszélőshow-jára mindkét országos kereskedelmi televízió - tájékoztatta az RTL Klub és a TV2 szerdán az MTI-t.
A büntetés 5 és fél millió forintot tesz ki, erre azonban 3,7 millió forint kötbér is jön, mivel sorozatban sértett szabályt a csatorna.