Végre, néhány nem teljesen szokványos Palvin-fotó
Mikor látott utoljára olyan képeket a modellről, amelyek nem tűntek egy reklámkampány részének? Hát most láthat!
Mikor látott utoljára olyan képeket a modellről, amelyek nem tűntek egy reklámkampány részének? Hát most láthat!
Nem kettesben voltak, még mindig csak barátok.
Csak úgy, mint a Cannes-i filmfesztiválon, itt is megjelent Palvin Barbara, aki már a világ legjobban kereső modelljei közt szerepel.
Hogy mennyivel? Na, ez egy jó kérdés. Annyit elárulunk, hogy a 17. helyen áll.
Egy fürdőruhás fesztiválon örült, de nem kacsintott. Baj van talán?!
És egy nagyon magas szikláról ugrott a vízbe. Palvin Barbara pedig megmutatta, hogyan fest 12 órányi alvás után.
Plusz még Palvin Barbaráról is megtudhat egy nagyon fontos dolgot.
Fogadja szeretettel Instahíradónk legújabb epizódját, amelyből megtudhatja, hogy Vajna Tímea 7 év után mit érez a férje iránt.
Miközben Osvárt Andrea jógaoktató lett, amit a gyakorlatban Nicole Scherzinger fürdőruhában valósít meg.
Azt állítják, a szimmetrikus arctól lesz igazán gyönyörű az ember. Ezt azonban könnyű volt megcáfolni.
De Demi Lovato se vitte túlzásba a ruhákat koncertjére.
És ezt nap, mint nap be is bizonyítja. Ennyit tudott ma az Instagram, mutatjuk.
Palvin Barbara pedig végre találkozott Lewis Hamiltonnal.
Ne reménykedjen, különböző időben történt a két esemény. Közös kép híján viszont mutatunk vízben ugráló Iszak Esztert.
A két magyar modellt szinte sosem látni együtt - most nyaralás közben akadtak össze.
De az is biztos, hogy Kate Hudson és Lilu is többet napozott, mint ön az elmúlt két napban.
A nyár kellős közepén a hazai és a külföldi hírességek is nyaralnak, lebarnulnak és jól érzik magukat.
Mennyit keresett Dwayne Johnson? Hány millió dollárt kaszált Jennifer Lawrence? Most megtudhatja.
Till Attila pedig egy híres New York-i múzeumban volt. Ott, ahol a Men in Blacket is forgatták.
Híres nők nyaralós fotóit találtuk meg, és persze sok kesergést, a Brexit miatt. Előbbiből több lesz, nyugalom.
A külföldi sztárok leginkább az apák napjával vannak elfoglalva.
Attól az még zarándoklat. Vagy kismotorral nem az igazi?
Az amfAR legutóbbi rendezvénye a legjobb férfimodelleket vonultatta fel, köztük Zahorán Bertoldot.
Horváth Éva pedig a jelek szerint az El Camino teljesítésére készül.
Olyan modellek után birtokolhatja ezt a címet, mint Kate Upton, Chrissy Teigen és Kelly Rohrbach.
Igazuk van, a színes festékek összekeverése bámulatos tud lenni.
Megnézheti, hogy a celebekkel ma milyen izgalmak történtek. Nyár, napfény, ami csak kell.
A magyar modell a W magazinnak zengett ódákat Budapestről.
A stylist bisztrójának, a Lakatos Műhely megnyitójának apropóján történt mindez.
A magyar modell még sosem vágott olyan intenzív pofákat, mint amikor a forma1-es versenyző végigsimította az arcát.
Meghozták Hamilton szerencséjét a Palvin-lányok.
Manökenek, énekesnők és divatguruk, akik majdnem megközelítik, ami külföldön szokásos. Ki a legjobb?
Valószínűleg csak baráti szeretetből álldogált pont a forma1-es pilóta mellett.
Dehogyis! Adta válaszul arra a kérdésre, egy párt alkotnak-e Hamiltonnal.
A magyar modell és a Forma 1-es versenyző kettesben, testőrökkel ment bulizni, de pár fotós megtalálta őket.
Újra itt a zanzásított twitter-insta hírmondó.
Palvin Barbara tablóképe és a Lewis Hamiltonnal töltött Cannes-i estéje mellett Ryan Gosling és Lilu is emlékezetes marad a hétről.
Izabel Goulart mindenben gyönyörű. Ön szerint melyik volt az eheti legjobb szettje? Elég nehéz lesz választani!
Szuperkülönleges twitter-insta hírmondónk következik.
Az nem lehet, hogy túl sok képet látott az idei Cannes-ról. Ha mégis, ez a kvíz is menni fog.
A két magyar modellről sok gyönyörű képünk van, lapozgassa át!
Az amfAR gálán vacsoráztak együtt, és igen nagy volt az összhang.
Megérkezett Cannes-ba és ki is rittyentette magát.
Palvin Barbara, egy nyelv, modell-legendák és egy kis játék!
Tekergessen magán ide-oda egy ruhacsíkot és máris kész a buliruhája.
Az rögtön látszik, hogy kedvenc modellünk már a gimnáziumban is nagyon csinos volt.
A magyar modell egyszerre volt tavasztündér és dög a filmfesztiválon.
Mármint a haja. És így utazott Cannes-ba a magyar modell.
Vagy csak a fények furák? Vagy nincs itt semmi fura?
Lassan megszokjuk, hogy a modell minden évben elmegy a filmfesztiválra. Már sapkája is van.
Amiben egy egészen komoly márka is egészen fontos szerepet játszott.
Méghozzá itthon, Budapesten!
A modell a Föld Napján Srí Lankán önkénteskedett.
Valamiféle közös titkos projektet reklámoznak.