Disznóólban rejtette el a megerőszakolt nő holttestét
Megerőszakolta és egy kalapáccsal verte agyon gyerekkori ismerősét a 21 éves B. László tavaly ősszel Forráskúton. Most vádat emeltek ellene.
Megerőszakolta és egy kalapáccsal verte agyon gyerekkori ismerősét a 21 éves B. László tavaly ősszel Forráskúton. Most vádat emeltek ellene.
Egy terepjáróval vette üldözőbe lóval menekülő haragosát egy apa és fia a Zala megyei Nagybakónakon, miközben azt kiabálták neki, hogy megölik.
A kaposvári nő 1826 illetékbélyeget kapart le régi iratokról, majd ragasztotta rá az újakra. Ezzel több mint egymillió forintot kaszált.
Négy hétvégi házba és több tanyába tört be, de mindenhonnan üres kézzel távozott a csongrádi G. József.
Sikerült megtörni a férfit, aki végül beismerő vallomást tett. A rendőrség lezárta a nyomozást.
Túl későn végezték el a császármetszést, ezért egy újszülött meghalt. A két szülész-nőgyógyásszal szemben vádat emeltek.
Szexet ígértek, de helyette kirabolták vagy elrabolták áldozataikat egy fiatalokból álló bűnbanda tagjai.
A férfi a fürdetőszékkel együtt lökte be a beteget a szobába, aki hanyatt esett, beverte a fejét a padlóba, majd tíz nappal később meghalt.
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé a férfit a tavaly nyáron történtekért.
A 39 éves férfi egy 13 éves, enyhén értelmi fogyatékos kislányt próbált megerőszakolni tavaly májusban.
Vádat emeltek az ülőgarnitúrák dunántúli rémei ellen.
A 42 éves férfi tavaly nyáron lökött a 4-6-os villamos elé egy asszonyt. Börtönbüntetést indítványozott a főügyszség.
A szülők, a nagyszülők, a természetgyógyász és a másfél évesen elhunyt kisfiú háziorvosa ellen emeltek vádat. Az eset még 2013 áprilisában történt.
A súlyosan megsérült nő a korábbi bántalmazások miatt akart szakítani.
Az énekes viszont azt mondja, talán perdöntő bizonyíték van a kezében, valaki rá akarja verni ezt a balhét.
Jozef Rohacra és Portik Tamásra is életfogytiglant kér az ügyészség.
„Ezt akartad? Ezt akartad? Most itt maradunk mind a ketten”- ordította a férj, mikor felgyújtotta a házát és a feleségét.
Se enni se inni nem adott neki, 10 fok körüli hőmérsékleten hagyta kihűlni az édesapját. Emberöléssel vádolják.
Vádat emeltek a férfi ellen aki bántalmazta a láthatásban nála lévő gyerekét.
Két külföldi férfi vitatkozott, és az egyik fegyvert rántott. Dulakodás közben a fegyver elsült, többek között emberölés kísérlete a vád.
Tanyi Györgynek több futó ügye is van, ezúttal egy közlekedési konflikusról van szó.
A férfi igyekezett meggyőzni a mentősöket arról, hogy felesége halálát egy véletlen balesetben elszenvedett hasi sérülés okozta.
Részegen többször elejtette saját gyerekét, és üvöltözöt az utcán.