Műmellel versenyez a négyéves szépségkirálylány
Még egy család, ahol kurvát csinálnak a gyerekből, aki még nincs teljesen képben: ismerjék meg a négy éves Maddy Jacksont, aki műmellel és műseggel dobál puszikat a színpadról, anyja nagy örömére.
A Barbie Girl a 90-es évek legrosszabb száma
A Rolling Stone magazin olvasói állították sorrendbe a 90-es évek leggyengébb számait. A Macarena a második.
Több mint száz kilót fogyna a világ legkövérebb anyukája
Újra fogyni akar az a kétgyermekes ohiói nő, aki nemrég még a világ legnagyobb súlyú asszonya akart lenni. Donna Simpson azután döntött úgy, hogy el akarja érni a 168 kilogrammos álomsúlyt, miután szakított vőlegényével, aki gondozta, etette őt
Pedofília, kivágott szem és puncipiercing Marilyn Manson új klipjében
A zenész megmutatta, hogy még mindig elég jól tud durva videókat készíteni.
Segítséggel tervelte ki a szerelmi vérbosszút a gyáli férfi
Elhagyták, öngyilkosságot, elköltözést, majd robbantást fontolgatott, végül inkább lőtt. Kezdődik a gyáli szerelmi tragédia pere, de két vádlott ellen.
Rebecca Black barátnője is csinált egy iszonyú szar számot
A Fridayben még csak táncolt, a saját számában már énekel is Benni Cinkle. A tinédzserlét fájdalmairól szól a dala.
Jennifer Aniston a fiújával volt orvosnál
Egyből felreppentek a pletykák, hogy Aniston terhes.
Férfivé operálják, mégis anya marad
Dávid esete Magyarországon egyedüli, jogilag anya marad, műtétsorozata végén viszont teljes értékű pénisszel rendelkezik majd.
Gene Simmons elveszi a barátnőjét
A zenész 28 éve él Shannon Tweeddel, a gyerekek írták az esküvői meghívót.
Lindsay Lohannek nem tetszik az őt cikiző paródiavideó
Mena Suvari és Dania Ramirez színésznők cikizik a celebeket.
Véletlenül álltak be a füves sütitől a kanadai irodisták
Az egyik dolgozó a mélyhűtőben talált otthon egy brownie-t, azt hitte, ő tette el. Nem, a fia, aki elfelejtette.
Heti póz: dupla asztal
Pókjárásban dugni akkor jó, ha a partnerek érzik egymás testének ritmusát.
Hat év után végre bemutatják Matt Damon filmjét
Matt Damontól kezdve Anna Paquin-on keresztül Matthew Broderick-ig mindenki jóval fiatalabbnak tűnik a 2011-ben debütáló Margater című filmben - nem véletlenül.
Tom Jonest kiengedték a kórházból
Kiengedték Tom Jonest a Monte Carlo-i kórházból, ahová kiszáradással került be kedden - írta a People magazin.
Pákó tagadja, hogy verte a feleségét
Három hete él külön Fekete Pákó és felesége - derült ki az RTL Klub reggeli műsorából.
Kristen Stewart klipben szerepel, de minek, nem csinál semmit
A videóban Stewart mindössze annyit csinál, amihez amúgy is ért: jól néz ki. Jah, és még a haját is fújja a szél. Ennyi.
Szabó Tünde nem tudja elhagyni Alekoszt
Az Aquaparkos pancsolás után nyilvános eseményen is megjelent Alekosz parkolópályára rakott csajával - írta a Bors.
Ilyen volt a balatoni nyár a múlt században
Bár vannak saját képeink is, amelyek segítik feleleveníteni a balatoni nyarat, kiválogattunk pár felvételt a Fortepan on-line privátfotó gyűjteményből az igazi, fekete-fehér nosztalgia jegyében.
Csomor Csilla televíziós golfmagazint tervez
„A golfsport nekem egy hobbi és egy szórakozás, de ezt már nemcsak játék szinten szeretném űzni, ezzel is nagyon komoly terveim vannak" - mesélte a Barátok Közt sorozatszínésze a Tabu Tv-nek.
Egy kutya kóborol a Kilimandzsárón
Kóbor kutya kódorog a Kilimandzsárón, Afrika legmagasabb hegyén a csúcsok közelében.
A legrosszabb, ami egy kamaszfiú arcával történhet
Hátborzongató fotóblogot találtunk, amelyet a készítő teljes egészében a pelyhedző kisbajszoknak szentelt.
Cicciolina valójában csak sztárvendégként járt Dubajban
Frizbiben járt a pornós, aki nem ismer magyar dubajozó hírességeket, de szerinte a lányok is csak táncikálni mennek ki, mint ő annak idején.
Fábry Sándor csuklóját törte a Lovin
Futamában, a Leviathan Hendikepen harmadik helyezést ért el Magda nevű lovával Fábry Sándor, mindezt törött csuklóval - írta a Bors.
Csalnak Németh Kristóf nevével
A színész adataival valaki létrehozott egy Facebookos oldalt, posztolgat Németh Kristóf nevében, és rajongóit arra kéri, töltsék fel a telefonkártyáját.
Madonna új filmjét fikázzák
Pozitív kritikát egyelőre nem kapott Madonna a Velencei Biennálén bemutatott W.E. filmjére.
Paris Hilton mellbimbót mutatott
Paris Hilton áttetsző, szürke felsőben hagyta el a párizsi Hotel Coste-t augusztus 31-én.
Kim Kardashian készen áll a családalapításra
Álom lenne számára, ha testvéreivel egyszerre lennének terhesek.
Előzetesbe kerültek a székesfehérvári vandál betörők
Tavasszal több székesfehérvári intézménybe betört két férfi, rongáltak is.
Kate Winslet állítja, a banánpüré a legjobb a hányás imitálására
Tudtuk meg Steiner Kristóftól.
Már nem a hűtlenség, az elhidegülés a fő válóok
Egy brit felmérés azt mondja, a leggyakoribb válóok már nem hűtlenség, hanem az elhidegülés.
Négy év alatt 12 lábfejet sodort partra a tenger Kanadában
A szokatlan jelenség a tornacipők nagyfokú elterjedésének köszönhető.
Agyat is evett a skizofrén angol kannibál
Peter Bryan, a brit kannibál már egy ideje praktizál, ügyét azonban csak mostanában fogják végleg lezárni. Több embert ölt meg, egyikük agyát is megette, vajban párolva, mert szerinte úgy nagyon jó.
Rendőrség: kivégzés történt Romonyán
A férfi szerelemféltésből ölt, mindkét áldozatára sokszor rálőtt és számos alkalommal találta el őket.
Mel Gibson 750 000 dollárral megúszta a gyerektartást
Szerződést írtak alá, amiben megállapodtak a gyerektartás összegéről, a házról, amiben exnője él és arról is, hogy egyikük sem írhat könyvet kapcsolatukról.
Harminc évet is kaphat Billy Bob Thornton lánya
Amanda Brumfield szeretett volna egy újabb tárgyalást, de Reginald Whitehead bíró ezt most megtagadta. Büntetésének mértékét október hatodikán hirdetik ki.
Sarah Jessica Parker rühelli a petrezselymet
Ezért hat nyelven tudja már mondani, hogy nem kér belőle.
Nőkínzás és egetverő pompa a Kadhafi-villában
Süllyesztett jacuzzi, drága italok, gőzfürdő és csúcsdesign, ilyen helyen éltek Moammar Kadhafi fiai, illetve azok családjai. Eközben az unokákhoz fogadott nevelőnőt forró vízzel, éheztetéssel próbálták rendszabályozni, ha nem verte a gyerekeket
Kanye West lehet Beyoncé gyerekének keresztapja
A Jay-Z -Beyoncé házaspár közeli barátja, a Grammy-díjas lemezproducer és rapper, Kanye West lehet az énekesnő születendő gyermekének a keresztapja.
Chris Brown elhagyta a Rolexét, de visszakapta
Még az MTV zenecsatorna Video Music Awards díjátadóján, a fellépésén, egy hirtelen mozdulat következtében csúszott le Chris Brown csuklójáról 22000 dolláros (kb. 4,2 millió forintos), gyémántokkal kirakott Rolex órája.
Öngyilkos akart lenni a baranyai kettős gyilkosság gyanúsítottja
Öngyilkos akart lenni tettének elkövetése után az a férfi, aki pisztollyal megölte élettársát és annak barátját szerdán a baranyai Romonyán.
Mila Kunis körbe akarja enni a világot
Ha lenne ideje iskolába járni, akkor megállás nélkül tanulna - mondta Justin Timberlake majdnem-barátnője a Stylist magazinnak adott interjújában.
Nézegessen megkötözött nőket!
A kötözős szex annyira sokrétű, mint ahányféle eszközt kapni ehhez a műfajhoz: láncokat, bilincseket, nyakörveket, sálakat, köteleket, ragasztószalagokat biztosan látni minden szexshopban.
24 órán belül elfogtak a rendőrök négy makói rablót
Egy nap alatt elfogott a rendőrség négy rablót, aki a gyanú szerint otthonában bántalmazott és lopott meg egy idős makói férfit. A férfitól 1100 forint készpénzt, centrifugát, mosógépet és gázpalackokat vittek el.
Holtan találtak egy 86 éves nőt Miskolcon
Holtan találtak egy 86 éves nőt Miskolcon, a Szentpáli utca egyik épületében. Eltűnési ügyben indult nyomozás.
Rihanna perel, mert ócska luxusházat vett
Az énekesnő szinte mindenkit - többek között az előző tulajdonost, az ingatlanügynököket és a mérnököket is - beperelt, akinek köze van ahhoz a kétszintes Beverly Hills-i házhoz, amit 2009-ben vásárolt 6,9 millió dollárért, (kb. 13, 2 milliárd forintért).
Tilla: Két kuka nem tud műsort vezetni
A TV2 sztárja elégedett műsorvezetőtársával, aki szerencsére nem hisztis, és bár igen magas hőfokon ég, ez az ÖsszeEsküvők javát is szolgálhatja majd. Anyósával persze ő is jóban van.
Gyász: az Irén hurrikán kitépte a brooklyni Puncifát
A brooklyni McCarren Park Puncifaként elhíresült több mint 100 éves, legendás platánja az Irén hurrikán egyik áldozata.