Ezt a 3 dolgot tilos magunkkal vinni nyaralásra: vonzzák a balszerencsét
Amikor végre elindulunk egy jól megérdemelt pihenésre, hajlamosak vagyunk mindent bepakolni, amiről úgy gondoljuk, szükségünk lehet rá.
Amikor végre elindulunk egy jól megérdemelt pihenésre, hajlamosak vagyunk mindent bepakolni, amiről úgy gondoljuk, szükségünk lehet rá.
Mutatjuk, hogy merre nyaral idén nyáron a hazai celebvilág.
A nyár a pihenésről, a napsütésről és a vízpartról szól – ez alól pedig a világsztárok sem kivételek.
Egy töltőn hagyott eszköz, egy rosszul záródó ablak vagy egy apró vízszivárgás is komoly gondot okozhat, amíg üresen áll a lakás. Mutatjuk, mit érdemes ellenőrizni egy-egy utazás előtt.
Egy otthon felejtett gyógyszer vagy ismeretlen összetevő könnyen megnehezítheti a pihenést, ezért allergiával különösen sokat számít az előzetes felkészülés.
Az utolsó pillanatos szállásfoglalás nem is biztos, hogy rossz ötlet.
Sokan nem számolnak vele, pedig nyaralás után egy gyakori jelenség okozhat kellemetlen helyzetet otthon.
A magyar modell és párja Balira utaztak egy kis kikapcsolódásra.
Egy oklahomai házaspár csak két kávét szeretett volna venni a Starbucksban.
Manapság már egy nagyobb utazáshoz nem feltétlenül kitétel az, hogy valaki vastag pénztárcával rendelkezzen.
Megdöbbentő döntést hozott Hulk Hogan lánya: Brooke Hogan nem vett részt édesapja temetésén. Cikkben írtuk meg az okát.
A ciprusi nyaralás alatt érte a végzetes baleset – a sportvilág és rajongók ezrei gyászolják.
Hamarosan elindul első útjára a világ jelenlegi legnagyobb turista tengerjáró hajója, a Star of the Seas.
Júliusban Horvátországba menekültek a magyarok nyaralni.
Íme azok, amelyeket mindenképpen ellenőriztessen mielőtt hosszú útra indulna!
XIV. Leó egy olyan pápai gyakorlatot hozz vissza, ami Ferenc pápa ideje alatt megszakadt.
Júniusban beindult az igazi vakációszezon, amit a világsztárok is kihasználtak.
Az olasz kultúra csodálatos, de érdemes felkészülni néhány különös szokásra, amik elsőre talán furcsának tűnhetnek.
Egy apró, sokak által figyelmen kívül hagyott részlet az útlevélben elég lehet ahhoz, hogy már a repülőre se engedjék fel – vagy még rosszabb: hazaküldjék a nyaralásról.
Beindult a nyári szezon, sokan készülnek külföldre. Aki viszont nem figyel az árfolyamokra, könnyen ráfizethet.
A trópusi tájairól ismert szigetcsoport olyan érzést kelt az odautazókban, mintha Európánál sokkal egzotikusabb helyre csöppentek volna.
A Time Out munkatársai összegyűjtötték, hogy melyek lesznek idén Európa legfelkapottabb nyaralási úti céljai. Íme a lista!
Ha szeret megmártózni a tengerben, akkor érdemes ellátogatnia erre a tengerparti üdülőhelyre, amely mindössze néhány órás repülőútra van.
A „hivatalos” szóval visszaélve naponta több ezer turistát csalnak tőrbe online jegyüzérek Rómában.
Ez a hely nem más, mint Altea, a „spanyol Santorini”-ként is emlegetett város, amely jóval olcsóbb is, mint nagytestvére.
Kiderült, hogy melyik európai város lett a túlturizmus legnagyobb elszenvedője.
Mutatjuk, idén milyen árakra kell számítani, ha belföldön tervez nyaralást.
2025-ben ismét megválasztották a világ 50 legszebb tengerpartját. Mutatjuk, hogy melyik strand lett az idei első helyezett!
Bár lenyűgöző a jelenség, de egyben rendkívül veszélyes is.
Jobb, ha észben tart egy szabályt, ha idén Görögországba készül turistaként.
Íme néhány szállodai szolgáltatás, amelyeket számos hotelben igénybe lehet venni, de az emberek nagy része nem is tud a létezésükről.
A Brac sziget Horvátország kellős közepén, pontosan Splittel szemben helyezkedik el.
Évről évre egyre nagyobb kihívást jelent a turizmus Olaszországban.
A hazai ingatlanpiaci áremelkedés a nyaralókat sem kímélte.
Haladjon végig ezen a festői útvonalon Európa egyik legelbűvölőbb vidékén.
A műsorvezető boldogabb, mint valaha, de itthon mindent megtesz, hogy szerelmét távol tartsa a nyilvánosságtól.
Minket is érzékenyen érinthet a Horvátországban hozott új ingatlanadó.
Mai Instahíradónkban is összefoglaltuk, hogy mit osztottak meg magukról a külföldi és hazai hírességek.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Az egykori Scully ügynök kétségtelenül csúcsformában van.
Felelősségre vontak nemrégiben egy lisszaboni éttermet, mert bizonyos fogásokat drágábban kínált a turistáknak.
A párizsi olimpián kiválóan szereplő magyar sportolók most jól megérdemelt pihenésüket töltik gyönyörű helyszíneken, amit az Instagramon is megosztottak követőikkel.
A kedvelt látványosságot 2012-ben zárták be, miután egy földcsuszamlás következtében többen megsérültek.
Önnek is megtiltották gyerekként a szülei vagy nagyszülei, hogy evés után egyből csobbanjon egyet?
A műsorvezető fárasztó időszakon van túl, amit most Mallorcán pihen ki feleségével.
Patrick Smith szerint magunknak és a környezetünknek is szívességet teszünk, ha türelmesek maradunk.
Szantorinin engedte a fáradt gőzt a milliárdos, aki elárulta, 10 millió forint körül szokott költeni nyaralásain.
Mutatunk néhány remek alternatívát a Balaton helyett!
Ezúttal egy furcsa útlevél hiba miatt nem engedtek fel egy brit nőt a repülőgépre.
A legtöbben örülünk, amikor a nyáron hűvös van a buszokon, villamosokon, de a repülőgépek hőmérséklete már sokaknak túl alacsony.
Akik mégis elmennek nyaralni, azoknak 44 százaléka hónapokon át spórolt, hogy megengedhesse magának az utazást.
A nyár sokaknak egyet jelent a nyaralással, azonban nagyon kevesen vannak azok, akik ezeknek a luxuslakosztályoknak a kényelmét élvezhetik.
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat!
Érdemes figyelni a nyaralások során, ugyanis a turisták gyakran válhatnak célzott csalások áldozatává.
Egy felmérés szerint kevesebb mint feleannyiba kerül az étkezés az olasz partokon, mint a magyar tengernél.
A magyarok ötöde Olaszországba tervezi az idei nyaralását.
Ahogy minden más szálláshelyen, úgy egy óceánjárón is vannak írott és íratlan szabályok.
A közhiedelemmel ellentétben nem létezik egészséges szintje a napozásnak.
A turistákat arra kérik, hogy takarékoskodjanak a vízzel.