
Hivatalos: felfüggesztette a járatait ez a fapados légitársaság
A Blue Air román légitársaság kedden törölte az összes Romániából induló járatát.
A Blue Air román légitársaság kedden törölte az összes Romániából induló járatát.
Amanda Sommer az OnlyFans nevű platformon árulja szexi felvételeit, ám ez nem túl vonzó a kiszemeltjei szerint.
Maximum a kifutópálya végéig, de oda is csak füldugóval.
Glasgow-ból Londonba ment az utazóközönség legnagyobb ámulatára.
A beszállólépcsőt mozgató jármű a múlt pénteken ment neki egy felszállásra készülő Ryanair repülőgépnek, és kilyukasztotta az oldalát.
Az eredeti kép is elég jól sikerült a repülő mellé rajzolt pöccsel, de a Ryanair válasza mindennél jobb.
Ismét ingyenjegyekkel bombázta a magyarokat a Ryanair.
Az ír fapados légitársaság idén is kiadta a bikinis légikísérők főszereplésével készült naptárát, mellyel a szegénység és éhezés ellen küzdenek.
Az ír fapados légitársaság stewardessei idén is levetkőztek, hogy fogyatékos gyerekeken segítsenek egy naptárral. A cég vezérigazgatója szerint önként vállalják ezt a feladatot, sőt, ők akarják.
Vécéhasználati díj bevezetését tervezi járatain az egyik leghíresebb fapados légitársaság.