horoszkóp
ph

Ez történt 2016-ban: amikor azt hittük, hogy Palvin és Hamilton járnak, majd Beindult Johnny Depp botrányos válása

2016.12.28. 10:54

Évösszegző cikksorozatunk újabb kiadásában a májusi eseményekből szemezgettünk, hogy önnek már csak lubickolnia kelljen az itt összeszedett linktengerben. Jó szórakozást, kellemes tartalomhabzsolást kívánunk!

Erősen indult a hónap, ami leginkább Cannesről és Johnny Deppék válásáról szólt. Igen, májusban indult a botrányos szakítás Amber Heard és a színész között. Viszont olyan hírek ágyaztak meg ezeknek az őrült sztoriknak, mint például:

Egy megrázó esetről is be kellett számolnunk. Az eddigi kirúgásuk után egy igazi tragédia sújtott le a TV2-re: meghalt a híradójuk egyik legismertebb riportere, a Tények egyik alapítója, Wels Péter Mátyás. Mint kiderült, halálát tüdőgyulladás, bakteriális fertőzés, és jobb szívfél-elégtelenség okozta.

Közben megvolt a Fehér Házi Tudósítók gálája is, azaz a MET, amin Barack Obama még a Kardashian-dinasztia egyik sarjáról is nyilatkozott, hogy ő ugyan nem tudja, hogy ki az a Kendall Jenner, de kedves lánynak tűnik. Azon kívül, hogy milyen jó nők vonultak fel ezen az estén, még annyi történt, hogy Kanye West  szupervállalhatatlan volt, amikor szakadt farmer nadrágban meg valami nagyon szürreális kabátban jelent meg, amit még kék kontaktlencsével is súlyosbított. 

Volt más is, amin pozitív értelemben is meg lehetett rökönyödni, mint például Iszak Eszter, Puskás Peti és Dukai Regina régi tablóképein.  Aztán a Fókusz valahogy rávette Istenes Bencét is, hogy bányássza elő a saját ballagási videóját, amit innen is még egyszer nagyon szépen köszönünk. Az RTL-es műsorvezetőnek és Csobot Adélnak megszületett kisfia, Natan.

Még mielőtt rátérnénk a Depp-Heard válásra, Cannesra és a Palvin-Hamilton párkapcsolati összeesküvés-elméletre, nézzünk meg pár apróbb hírszösszenetet!

Majd menetrend szerint elkezdődött a Cannes-i Filmfesztivál, ami abból a szempontból is lényeges volt, hogy a már friss Oscar-díjas Nemes Jeles László igen illusztris társaságban mutatkozhatott: a fesztivál nagyjátékfilmes zsűritagjaként volt szerencséje együtt borozni Mads Mikkelsennel. De elindult, majd meg is érkezett a helyszínre Vajna Tímea, aki élőzött is egyet a Facebookon. Amikor Palvin Barbara a vörös szőnyegre lépett, akkor nem volt kérdés, hogy arra az időre rá irányult a filmes esemény fénye.

Ha már a magyar modellnél tartunk, akkor kötelező megemlítenünk a vele kapcsolatban koholt összeesküvés-elméletet, miszerint a Forma-1-es Lewis Hamiltonnal jár. Igaz, hogy többször több helyen is megjelentek együtt, például buliztak Monacóban, de az sem mellékes, hogy a modell a nővérével együtt szurkolt a helyszínen az autóversenyzőnek. Palvin Barbara cáfolta a híreszteléseket: kijelentette, hogy nem jár Hamiltonnal, csak barátok.

Ezzel elérkeztünk a hónap válásához.

 Május 26-án derült ki, hogy Johnny Depp és Amber Heard válik. Eleinte nem tűnt kimondottan izgalmasnak az eset, majd sorra derültek ki újabb részletek az üggyel kapcsolatban. Amber Heard nem csak simán el akart válni, hogy némi feleségtartáshoz jusson, mivel beadott egy távoltartási kérelmet Johnny Depp ellen, mivel állítása szerint többször is bántalmazta őt. Ezt fotókkal is bizonyította, plusz kiszivárgott egy videó, amin a színész részegen őrjöng, tör és zúz. Ellensúlyozva az erről szóló vádakat Depp volt felesége és lánya is a védelmére sietett, azt nyilatkozták, hogy ő a legédesebb, leggondoskodóbb ember, akit ismernek. Így kezdődött a botrányos válás, aminek még augusztus végén is volt némi utórezgése.

Cikkünket a hónap viccével zárjuk: Mc Hammer fél a kalapácsoktól.