A Randiblog Inbox a Velvet egyik legrégebb óta futó posztsorozata – több, mint tíz éve már, hogy közöljük olvasóink élményeit, tapasztalatait, illetve történeteit társkeresésről, párkapcsolatokról vagy szakításról. Ebben a posztban hagyományainknak megfelelően az elmúlt esztendő 5 legemlékezetesebb levelére tekintünk vissza. Rengeteg szempontból különleges év volt a 2020-as, és a Randiblog Inbox történetében szintén egy rendhagyó év lett ez, de nem egyértelmű, hogy nálunk a koronavírus okozta-e az anomáliákat.

A járvány első hulláma alatt arra számítottunk, elkezdenek majd érkezni a levelek azzal kapcsolatban, hogy hogyan nehezíti meg a társkeresést a bezárkózás, illetve hogyan teszi nehezebbé a párkapcsolatokat az összezártság. Ezzel szemben csak egy-két olyan olvasói levél érkezett hozzánk, ami futólag említette a koronavírust, de kifejezetten a járvánnyal kapcsolatosan senki sem írt. 2020-ban szinte minden koronavírusról szólt: kivéve például a Randiblog Inboxot, a posztsorozat teljesen koronamentes maradt.

A járvány második hulláma aztán azt hozta, hogy olvasóink írási kedve látványosan visszaesett. Talán semmi köze a koronavírushoz, és véletlen az egybeesés, de az biztos, hogy az utóbbi pár hónapban sokkal kevesebb levelet kaptunk a szokásosnál, szóval ha ön szívesen olvasta a Randiblog Inboxot az elmúlt években, csak egy dolgot tehet azért, hogy a sorozat 2021-ben is folytatódjon: írjon nekünk! Írja meg nekünk a tapasztalatait az alább 5 téma valamelyikéről, vagy meséljen egy sztorit, aminek az alábbiakhoz nincs különösebb köze! Részünkről továbbra is várjuk a leveleket e-mailben, az alábbi címre.

Ez a címünk, ide várjuk az ön levelét is:
randi@mail.velvet.hu

1. Exek

Többen is voltak idén, akik az exeikről írtak nekünk, és ebben a témában született az év egyik legolvasottabb posztja is. Paula azt figyelte meg, hogy most, hogy párkapcsolatban él, hirtelen öt exe is felbukkant újra a semmiből, itt olvashatja az erről szóló beszámolót. Antonietta ezzel szemben nem a saját exéről írt, hanem a férje exéről, akivel a férj a szakítás óta is baráti viszonyt ápol. Sőt, nemcsak a férje van jóban ezzel az exszel, hanem maga Antonietta is, sőt, nemcsak az exszel vannak jóban ők ketten, hanem annak férjével is. Ilyen is van, itt olvasható az erről szóló beszámoló.

De a legtöbben arra a levélre voltak kíváncsiak a témában, amiben Abigél számolt be három különböző exéről, és a három közül az egyikkel fordult elő az a meghökkentő eset, amire ennek a posztnak a címe is utal. Abigél hozzáteszi, hogy mindhárom ex, akiről szó van a beszámolójában, szintén újra bepróbálkozott nála valamennyi idővel a szakítás után. Arról egyébként, hogy az exek miért szoktak később újra feltünedezni, Zsaklin álnevű olvasónknak van egy lehetséges magyarázata, itt lehet elolvasni az ő levelét.

2. Szüzesség

Gyakran előkerül ez a téma a Randiblog Inboxban, és idén sem volt ez másként: megint kaptunk leveleket a szüzesség elvesztésével kapcsolatosan, hiszen az első alkalom mindig emlékezetes. Akik idén írtak nekünk erről, mindannyian relatíve későn vesztették el a szüzességüket: Titusz álnevű olvasónk például 31 évesen, Márió pedig 27 volt, amikor egy női prostituálttal elvesztette a szüzességét, de pár héten belül volt egy szexuális élménye egy férfival is.

A témában a legtöbb olvasót azonban Agaton levele vonzott, aki arról írt, hogy a 37. születésnapja előtt döntött úgy, hogy elmegy egy prostituálthoz, hogy végre elveszítse a szüzességét. Agaton írását azért is érdemes elolvasni, mert nagyon érdekes gondolatokat tartalma arról, hogy milyen lelki problémákkal kell megküzdenie azoknak, akik az átlagosnál idősebbek, amikor először létesítenek szexuális kapcsolatot.

3. Szexmentes

Még egy fontos és nehéz téma, ami rendszeresen szóba kerül a Randiblog Inboxban, és amiről nem lehet túl sokat beszélni: mi van akkor, ha egy hosszú kapcsolatból szép lassan kikopik a szex? Rengeteg házasságban ez a vég közeledtének a jele és sokan sokféleképpen próbálnak megbirkózni a helyzettel, Szirom és a férje például elkezdtek egymás tudtával és beleegyezésével szeretőket tartani. Rajta kívül még egy női olvasónk számolt be hasonló helyzetről, Ladiszlában is felmerült, hogy tényleg nincs-e más megoldás a szeretőhözjáráson kívül.

Ladiszla beszámolójára válaszolt aztán Frigyes, aki ugyanebben a helyzetben volt: azt tapasztalta, hogy a szerelme egyre gyakrabban utasítja el a közeledést. Nem könnyű ezt megélni-feldolgozni, és Frigyes levele rengeteg kérdést tartalmaz. Ön tudna valamelyikre valamit válaszolni?

4. Előítéletek

Két olyan levelet kaptuk ebben a témában, ami ebben a formában talán még soha nem merült fel korábban a Randiblog Inboxban: arról írt egy női, majd egy férfiolvasónk, hogy mennyi problémája lett abból, hogy egyes fizikai tulajdonságai alapján automatikusan feltételeznek róla bizonyos dolgokat az ellenkező nem tagjai. Először Janka mesélt arról, hogy egyszer megjelent egy cikk arról, hogy mit szeretnek a szexben az olyan nők, akiknek „kecsketőgy-típusú” melle van. Janka melle megfelel ennek a borzasztóan megfogalmazott leírásnak, de Janka pont nem azt szereti a szexben, amit a cikk szerint kéne, és ez okozott néha problémákat az ágyban, amikor egy férfi a melle alakjából próbálta kitalálni, hogy partnere minek örülne.

Erre válaszolt aztán Rafael, aki azt mondja, a férfiakkal szemben is vannak hasonló előítéletek: őneki például az átlagosnál nagyobb és vastagabb a pénisze, és a nők ennek alapján mindig tudni vélik, hogy akkor Rafael mit szerethet a szexben – nos, Rafael történetesen pont nem azt szereti. A lényeg: ne feltételezésekből induljunk ki, hanem kommunikáljunk a partnerünkkel!

5. Boldogság

És végül Leontina álnevű olvasónk volt az ebben a posztban, aki azt mondta, hogy a sok társkeresős panaszkodás és megcsalós-lebukós-szakítós sztori után jó lenne, ha lehetne egy kicsit olvasni olyanokról is, akik boldog és tartós kapcsolatban élnek. Apollónia az elsők között válaszolt erre a felhívásra, és 18 éve van együtt a férjével, és kapcsolatukat egy házhoz hasonlítva mutatja be, az ő házasságuk hogyan működik. Tilda ehelyett azt a hasonlatot alkalmazza, hogy ők mintha az évek során összenőttek volna a férjével, míg Nikoletta arról ír, hogy középiskolás diákként jött össze egy idősebb férfival, és bár a kapcsolatuknak sokan nem jósoltak nagy jövőt, mégis működik immár 20 éve.

A sok érdekes válasz közül a legtöbben azonban azt a levelet tartották végigolvasásra és a Facebookon megosztásra érdemesnek, amiben Koriolán álnevű olvasónk írta meg, hogy ő például 10 éve él boldog kapcsolatban, és hogy tud mondani pár dolgot, amit mások szerinte gyakran el szoktak rontani. Koriloán levele azért is érdekes, mert nemcsak arról van benne szó, hogy mit ne csináljon az ember, hanem pozitív tanácsokat is tartalmaz arról, hogy miket lehet tenni azért, hogy egy párkapcsolat hosszútávon is működjön.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
„Hallottam, hogy valaki szexel a másik hálóban” – íme az 5 legerősebb 2020-as olvasói levél a Randiblogból

5 (plusz sok) érdekes levél, 5 fontos téma, amiről önök írtak: szüzesség elvesztése prostituálttal, szeretőtartás és a nagy pénisz hátrányai. Best of 2020!

5 · Dec 30, 2020 03:12pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments