Dukai Regina közösen haknizna Gergővel
A Való Világ indulásakor nem nagyon akart közösködni a címlaplány testvérével, azóta úgy tűnik, csomagban hívnák meg őket fellépni.
A Való Világ indulásakor nem nagyon akart közösködni a címlaplány testvérével, azóta úgy tűnik, csomagban hívnák meg őket fellépni.
A modell nevével már nemcsak Facebookon élnek vissza, többen jelezték, hogy ismeretlenek több városban is az új klipjéhez kerestek szereplőket. Pedig szerencsére nem is lesz új klipje.
Dopeman zenekart szerveztetett öccsével, Tóth Gabi nem kapott tanácsokat, de úgyis makacs volt, Bódi Attila pedig megunta az egészet. Magyarország legismertebb celebtestvérei.
Egy cikkben 2011 hazai vonatkozású heti trend-szavazásainak győztesei. A döntőben modellek, műsorvezetők, színésznők és reality-celebek, de az a közös bennünk, hogy önök szerint remekül néznek ki. Válasszon győztest!
Barátjával annyira akartak közösen fát díszíteni, hogy három héttel korábban zavarták le az akciót. Ha a plázáknak lehet, nekik is.
Nem kell elkeseredni, volt már ilyen mással is. De legalább van szép ajtódísze.
Azt sajnos nem részletezte, hogy milyen süteményt alkot, talán még maga sem tudja.
Ugyanarra mehet rá Zimány Linda kapcsolata Dzudzsákkal, mint amit Lewis Hamiltoné nem bírt ki Nicole Scherzingerrel.
Megtalálják az öt különbséget a három fotó között? A pólók színe nem ér.
Emellett nem modellügynökség, és nem akar fotókat kapni. Viszont tud hullámos hajat csinálni.
"Én most már teljesen más szemmel nézem David Guettát, mert most már látom, hogy milyen" - mesélte Dukai Regina a Tabu Tv-nek, miután egy énekverseny győzteseként alkalma nyílt találkoznia a világhírű DJ-vel.
A Presztízs Syle magazin címlapjára és belső anyagra készülnek azok fotók, amiken a modell az Olaszországban játszó Feczesin Róbert párjaként pózol.
Lakatos Márk szerint azért zárt be a bolt, mert "nem veszik a rongyokat".
A nem-modell-énekesnő az edzőtábor miatt most egy hónapig nem találkozik focista pasijával, de amúgy is csak négy-hét napjuk jut egymásra havonta. Bezzeg Zimányék!
A Balaton Soundot sem úsztuk meg PR esemény nélkül, ez alkalommal egy vodkamárka hozta le nekünk Horvát Évát, Dukai Reginát, Vastag Csabát és Vastag Tamást a tóhoz.
A modell focista barátját megy meglátogatni Olaszországba.
Celebek nevét és képeiket használják fel ismerkedéshez, ők meg nem győzik feljelentgetni az álprofiilokat a Facebookon. Éder Krisztiánnak már a személyi igazolványának a másolatát is bevetette a hitelesítéshez.
Egy internetes énekversenynek köszönhetően végre találkozott Dukai Regina és David Guetta - írta a Bors.
A Sugarbird divatbemutatóján kerestük a hét legjobban öltözött hírességeit, Sarka Kata, Zimány Linda és Kiszel Tünde is versenyben van.
Tényleg könnyebb berúgni a repülőn? A szakértők szerint igen, de a celebek Majkától Voksán Virágig ezt még sosem tapasztalták.
Dukai Regina kedvese szárnyakat kapott a szerelemtől. Feczesin Róbert az olasz másodosztályú Ascoli csatára jobban focizik, mióta Dukaival jár.