Matt Damon alig várja, hogy lefekhessen Michael Douglasszel
A két színész szeretőt fog alakítani egy önéletrajzi filmben.
Mariah Carey Woody Allennel dolgozna
Carey úgy próbálja megbecsülni a hatalmas mélységekből újra felívelő karrierjét, hogy megválogatja, kivel dolgozik.
Cameron Diaz és Justin Timberlake összejönnek a filmvásznon
Az egykori pár közös filmet forgat, amiben karaktereik egymásba szeretnek.
Matt Damon a nagy sztárok ragyogásában él
Matt Damon keserű amiatt, hogy hiába szerepel egy filmben, általában nem az ő neve ugrik be először az embereknek.
Újabb részt készítenének a Rendőrakadémiából
Paul Maslansky, a sorozat producere teljesen új arcokban gondolkozik, de szeretné feléleszteni a 80-as évek klasszikusát.
Xena mellei továbbra is sikerrel játszanak főszerepet
Mellbedobással küzd a beskatulyázás ellen Lucy Lawless, de hiába az igyekezet, kivillanó mellbimbója még mindig csak akkor érdekes, ha Xéna tulajdonaként emlegetjük.
Kitiltották az Oscar-ceremóniáról a Bombák földjén egyik producerét
Az amerikai filmakadémia kitiltotta a vasárnapi Oscar-díjátadó gáláról az esélyesnek számító Bombák földjén című film egyik producerét, miután az akadémia tagjainak küldött levelében egy rivális filmet becsmérelt
Anne Hathaway csak a filmjeiben mutatja meg csupasz mellét
A filmes csókban nem túl ügyes színésznő a hamarosan bemutatandó Love and Other Drugs című filmben ismét megmutatja, hogy nem is annyira jó kislány, és egy-egy szerep kedvéért szívesen megszabadul a melltartójától
A legbotrányosabb pornográf művészfilmek
Összegyűjtöttük a leghíresebb művészfilmeket, amiben a rendező pornográf eszközöket felhasználva mutatja be az emberi kapcsolatokat, vagy épp a nemkapcsolatokat
Valódi szexuális aktussal provokálnak a művészfilmesek
Összegyűjtöttük a leghíresebb művészfilmeket, amiben a rendező a pornográfiát felhasználva mutatja be az emberi kapcsolatokat.
Mickey Rourke lehet Conan apja
Új rész készül az Arnold Schwarzenegger hírnevét meghozó filmhez.
Bevinné Jake Malone filmjeinek jeleneteit a saját ágyába?
Jake Malone filmjei nem nélkülözik a szexuális fetisizmust: fenéknyalás, latexruhás domina és gumikesztyű is feltűnik egy-egy jelenetben.
A filmtörténelem 10 leghíresebb maszturbálása
A Shortbusban gumiembereket megszégyenítő módon szopja le magát az egyik főszereplő, a Melissa P.-ben pedig rúdmászás közben élvez el a kamaszlány.
Film készül Boy George életéről
A BBC Two ebben a hónapban kezdi el azt a kilencven perces filmet, ami Boy George mozgalmas életét hivatott bemutatni.
Indonéz iszlamisták kiakadtak a menstruáló szellemen
Iszlamisták fenyegetése miatt visszavontak az indonéz mozikból egy menstruáló szellemről szóló horror-vígjátékot - közölték pénteken a film producerei
Stohl András nem látta a saját filmjét
Stohl András is szerepel a 41. Magyar Filmszemle versenyfilmjeinek egyikében
Öregedés miatt rögtön dupla Szex és New Yorkos-mozfilmet forgatnak
Minderről Perez Hilton értesült először.
No Love Lost: Hol a leszbikus jelenet?
A No Love Lost című film szexuális tartalmára nem lehet panasz, van benne minden, ami egy pornóban szükséges. Kivéve a leszbikus jelenetet.
Anyja darabjában játszik Gryllus Dorka
Egy színdarab kedvéért újra Budapesten van Gryllus Dorka. A színésznő több éve Berlinben él, havonta jár haza, de most hosszabb ideig marad.
Helen Mirren Tarantinonak fog káromkodni
A történet szerint a Királynő filmért Oscar-díjjal jutalmazott Helen Mirren egy állandóan káromkodó középkori uralkodónőt alakít majd.
Árpa Attila félmeztelenül forgatott szexjelenetet
A producer, aki állítja, tanácsadóként még mindig a TV2-nél dolgozik, Juszt Balázs Jóéjtpuszi (The Kiss Goodnight) című rövidfilmjének forgatásán vetkőzött félmeztelenre.
Jake Gyllenhaal mindig is kigyúrt állat akart lenni
A 29 éves színész, aki épp a Prince of Persiában játsza a herceget, élvezte, hogy ki kellett gyúrnia magát a szerepre, és végre nem egy komoly karaktert kellett játszania.
Mexikói rabok hozzátartozói tiltakoznak Mel Gibson új filmje miatt
Több százan tiltakoztak a rabok hozzátartozói közül egy mexikói börtönnél, mivel úgy értesültek, hogy Mel Gibson filmjének forgatása miatt elköltöztetik az elítéltek egy részét.
Emma Watson lett a legnagyobb bevételt hozó színésznő
A színésznő a filmjeivel eddig összesen több mint 5,4 milliárd dollár bevételt hozott
Helen Mirren egyre kevésbé tart a vetkőzős szerepektől
A színésznő szerint ahogy öregszik az ember, egyre könnyebb levetkőzni a filmvásznon.
Lindsay Lohan Indiában térne jó útra
A színésznő úgy döntött, hogy a BBC-vel közösen készít egy dokumentumfilmet a nőket és gyereket érintő emberkereskedelemről Indiában, és egyben arra szeretné felhasználni ezt az utat, hogy sokkal jobb, komolyabb emberré váljon.
A New York Times dicséri Antal Nimród amerikai filmjét
Visszafogottan bár, de dicséri a nagytekintélyű New York Times kritikusa Antal Nimród legújabb amerikai akciófilmjét, amelynek címe "Armored" (Felfegyverezve).
Luc Besson magányos gyerek volt
Luc Besson magáról mintázta az Arthúr és a villangók című mese főhősét.
Robert Pattinson fél az Alkonyat utáni jövőtől
Az Alkonyat című film sztárja kicsit fél karrierje további alakulásától, ugyanis a filmstúdiók főnökei elvárják tőle, hogy ezentúl is óriási tömegeket vonzzon a mozikba.
Versenyben a Fel! és a Derült égből fasírt az animációs díjakért
A Fel!, a Derült égből fasírt, valamint A hercegnő és a béka is esélyes az Annie-díjra az animációs filmek idei nemzetközi versenyében
Carla Bruni filmszerepet kapott Woody Allentől
Nicolas Sarkozy francia államfő neje, a modellből énekesnővé lett Carla Bruni képtelen volt nemet mondani Woody Allen ajánlatára, így a következő Woody Allen-filmben az ő jelenlétére is számíthatunk - írja a Female First.
Zenés játékfilm készül Szikora Robi életéből
A Made in Hungáriát is jegyző Neményi Ádám kereste meg Szikorát a Csikidam című filmhez.
45 pasi után kiterült a brit pornós
Nem tudni, hogyan és mennyit edzett a nagy eseményre, mindenesetre a nagy hírverés ellenére sem jött össze a világrekord Ruby Reds számára.
Penélope Cruz egy rakás hülyeséget tanult már meg a szerepei miatt
A színésznő saját bevallása szerint rengeteg olyan dolgot tanult meg karrierje során, aminek igazából semmi haszna nincs.
Mel Gibson nem volt elég magas James Bondnak
Mel Gibson mindig is szeretett volna James Bond lenni, de sajnos a producerek szerint túl alacsony volt a szerepre.
John Travolta újraforgatná a Butch Cassidy és a Sundace kölyköt
Tarvolta lenne Butch Cassidy, és Tom Cruise-t képzeli el maga mellett a Sundance kölyöknek.
Rachel Weisz baktériumnak tartja magát
Nem tud betelni a filmszerepekkel Rachel Weisz, és remek főszerepekkel meg egy Oscar-díjjal a hátra mögött még mindig úgy érzi, éppen csak elkezdte a színészetet.
Kidman és Paltrow egy párt alkotnak egy filmben
Úgy tűnik, a túlzott botoxozás ellenére is lehet testreszabott szerepeket kapni, Nicole Kidman fogja játszani ugyanis a férfiból nővé operált Einar Wegenert szerepét a The Danish Girl címû filmben
Natalie Portman nem szeret alapanyagot adni pornóoldalaknak
A színésznő mindig komoly dilemma előtt áll mielőtt egy szerep kedvéért vetkőzik.
A férfiak is sírnak a filmeken, sőt a reklámszüneten is
Sportközvetítés, tehetségkutató és a reklámok is meg tudják őket ríkatni. Pityergő pasik vallomásai után a férfilelket leginkább megható filmet keressük. Fel! vagy Armageddon?
Tarolt a mozikban a This is It
A This Is It című, Michael Jackson próbáiból összerakott filmet.október 28-án mutatták be világszerte, és a hétvége alatt 21,3 millió dollárnyi bevételt hozott az Egyesült Államokban, amivel ezen a héten a helyi jegyeladási lista első helyén landolt.
Kivágták a gyászolókat a Jackson-filmből
Azt is felvették, amikor a táncosok és a stáb megtudták, hogy Jackson meghalt, de végül úgy döntött a rendező, helytelen lenne, ha betenné ezeket a részeket a filmbe.
50 Centből londoni gengszter lett
A rappernek egy új film kedvéért el kellett sajátítania az ún. cockney szlenget.
Sylvester Stallone gyerekei kínosnak érzik apjuk újabb szerepét
A 63 éves színész lányai kellemetlenül érzik magukat, ugyanis apjuk nemrég bejelentette, szívesen játszana még egy Rocky-filmben.
Dobó Kata a hitelét félti egy Playboy-fotózástól
A színésznő térdszalagja műtétre szorulna filmes balesete után, mégsem szeretne kés alá feküdni. Ahogy vetkőzni sem.
Roman Polanski a börtönből fejezi be filmjét
Roman Polanski zürichi börtönéből fejezi be a februári Berlinaléra szánt The Ghost című filmjét.
Edison Chen visszatér
A színész egy angol nyelvű filmben vállalt szerepet a szexbotránya után.
Horváth Éva németül beszél, pedig sosem tanulta
A műsorvezető egy magyar filmben kapott szerepet, de anyanyelve helyett a csak távolról ismert németet kellett használnia. A kifejezéseket fonetikusan leírva tanulta meg, bár ilyet korábban csak a tévében látott.
A Fasírtnál nem volt jobb az észak-amerikai mozikban
Az amerikaiak az előző hét vége után megint a Derült égből fasírt című 3D-s animációs mulatságra ültek be a legnagyobb számban a mozikba.
Mozifilm lesz Barbie babából
Mozifilmben folytatódik Barbie baba élete: a Universal stúdió megegyezésre jutott a Barbie babát gyártó Mattell céggel, így élőszereplős filmet készítenek a legendás játékbabáról
Charlize Theron lesz az új macskanő
Megan Foxot és Angelina Jolie-t is lenyomta Charlize Theron, amikor A sötét lovag folytatásában ráosztották a macskanő szerepét.
Woody Harrelson zombijai nem szennyezik a környezetet
A színész új Zombieland című filmjénél is odafigyelt arra, hogy az alkotás környezettudatos legyen.
Nigéria betiltaná az országot lehúzó District 9-t
Dora Akunyili tájékoztatási miniszter szerint a film kannibáloknak és bűnözőknek állítja be a nigériaiakat, és azt kéri a film készítőitől, kérjenek Nigériától bocsánatot.
Megjelent a Michael Jackson-film trailere
A This Is It koncertturné próbáin rögzített felvételek a készítők szerint igazi különlegességeket mutatnak majd meg a rajongóknak.
Tyler Perry vígjátékát nézék a legtöbben
Tyler Perry családi komédiájára ültek be a legtöbben a hét végén az észak-amerikai mozikba; a termékeny filmes idén már második alkalommal került egy produkciójával a box-office-lista csúcsára.
Koltai Róbert új filmjébe egy angol szakember is besegít
A Bors a Magic Boys című filmen dolgozó stáb egyik tagjától úgy értesült, hogy leváltották Koltai Róbert rendezőt, ugyanis túl lassan dolgozik, és bizony sok pénzébe kerül a producereknek.