Pély Barna visszatér a Megasztárba
A United frontembere már korábban is szerepelt a TV2 tehetségkutató műsorában, és most újból felkérték, hogy vegyen részt a Megasztárban.
A United frontembere már korábban is szerepelt a TV2 tehetségkutató műsorában, és most újból felkérték, hogy vegyen részt a Megasztárban.
Négy évvel utolsó, Megasztár-beli zsűrizése után visszatér a tehetségkutatóba Pély Barna, ám ezúttal nem az ítészek között kapott helyet, hanem pusztán háttérmunkatársként.
Másfél év után júliusban szakított pasijával Peller Mariann, aki már nem gyászol, viszont randizik.
A zsűritag szerint a hazai zeneiparral kapcsolatban nagyon sok szomorú dolog van, ugyanakkor a Bikicsunáj énekesének esete a komikus kategóriába tartozik.
A TV2 aknamunkával próbálja leverni az X-Faktort: elhalásszák előlük az énekelni tudó embereket.
A megasztáros énekesnő embercsempész szülei hamis vízumokat gyártottak az illegálisan érkezőknek.
Csütörtökön Tóth Verát a Sugarbird divatbemutatójára várták, ahol saját tervezésű kollekcióját mutatta volna be, de az énekesnő nem jelent meg az eseményen.
Úgy tartják, a bűnszervezet vezetője a Megasztár negyedik szériájában feltűnő Nguyen Thanh Hien apja.
Több szemtanú is állítja, hogy csókolózni látták Mester Tamást és Neguyen Thanh Hient
Szabó Zsófi nevével bővült a lehetséges befutók névsora a Megasztár ötödik szériájának vezetői posztjára
A csatorna azt ígéri, a zsűrit nem fogja befolyásolni a személyes szimpátia, kizárólag szakmai alapon döntenek.
A Vocal Accoustic Band frontemberének produkciója nem győzte meg a zsűrit, ám a kísérőjét rövid meghallgatás után beszavazták az elődöntőbe.
A műsorban feltűnt énekesnő most Till Attila műsorvezetőtársaként térhet vissza a Tv2 tehetségkutatójának színpadára.
Fekete Dávid telefonszáma felkerült az internetre, ami nem kis bosszúságot okozott az énekesnek
Nem elégedetlenek a munkájával, de a legjobbat keresve meghallgatják a Tv2-s kollégákat, a volt RTL-eseket, valamint a szép, de a műsorvezetésben tapasztalatlan hírességeket.
Ordasi Zsolt nem szégyelli a múltját, filmjeit is saját néven készítette, és környezete is tudott róla. Azt állítja, már négy éve nem forgat.
Megpróbáltuk összeszedni az alapvető különbségeket az idén induló tehetségkutatók között. A folyton mutálódó Megasztár az X-Faktorhoz közelít, de az egyikben jó hangot, a másikban jó előadót keresnek.
Széles Izát és pasiját, a szintén zenész világból ismert Gitanot kapta el a juj.hu egy röpke interjú erejéig, ahol leginkább a pár öltözködési szokásairól és stílusáról csacsogtak
A Bors szerint a Megasztár-castingon résztvevőknek 100000 forintos kötbért kell fizetniük, ha egy éven belül egy másik tehetségkutatóban szerepelnek. Az RTL Klub szerint a TV2 kapkod és fenyeget.
De Pély, Presser, Ernyey még lehet. A többiek egyelőre maradnak.
Ha a TV2 lecserélné Till Attilát, Hajdú Péter szívesen bevállalná a tehetségkutató műsor vezetését
Nem a testével, hanem a hangjával keresi a pénzt Dubajban az egykori megasztáros, Pflum Orsi
A 15 éves megasztáros szerint korosztálya felszínes, ezért irigykedéssel és előítéletekkel is meg kell küzdenie. Novemberben jelent meg első lemeze.
A Megasztár negyedik szériájának győztese hiába álmodozott arról, hogy megkapja ajándékba az első hellyel járó 75 négyzetméteres luxuslakást, januárban ki kell költöznie.
Kasuba L. Szilárd excsaja most már Király Viktornak is csak ex, de legalább intelligensen beszélgetve váltak el.
Előzetes letartóztatásban van az egykori megasztáros 22 éves öccse - írta a Blikk
Hetente járt a megasztárosok lelkét ápolni egy pszichiáter a tehetségkutató verseny első három szériájában
Az énekes öccse a család fekete báránya, most aranyláncot rabolt. Gáspár nem szeretne nyilatkozni az ügyben.
Vujity Tvrtko meghívására a Munkács melletti nyomortelepen zsűrizett a Megasztár nyertese
A megasztáros Lakatos Krisztián a zene.hu-nak adott interjújában vallotta be, hogy már 12 éves korában a volánhoz ült, akkor tanult meg ugyanis vezetni
Hogy elkerülje a versenyhivatali bünttést, kártalanítja a Megasztár 4 tehetségkutató műsorában felesleges szavazatokat leadó nézőket a TV2.
Az idő és a gyógytorna meghozta az eredményét: az énekes végre elmondhatja, hogy teljesen felépült az autóbalesetéből.
A megasztáros énekesnő az egyik gyulai hipermarketben állt meg nézelődni a kozmetikai cuccoknál, rövid idő elteltével azonban biztonsági őrök léptek hozzá, és felszólították, hogy vásárolja meg az összes terméket, amelyet kipróbált.
A volt megasztáros úgy döntött, nem foglalkozik mások véleményével - ez a következő hír a Napi Ászban
Az exmegasztárosTóth Lüszi betöltötte 14. életévét, így megkapta élete első személyi igazolványát.
A megasztáros némi zavart röhögcsélés kíséretében készségesen mesélt a juj.hu-nak jelenlegi barátnőjéről, Kasuba L. Szilárd volt csajáról.