
Jön a vadvándorlás, és a jogszabályok is változtak, ezért érdemes óvatosnak lenni
A jogszabályok változásával idén érdemes még körültekintőbben vezetni a párzási időszak alatt.
A jogszabályok változásával idén érdemes még körültekintőbben vezetni a párzási időszak alatt.
Már nem csak a filmekben létezik, hogy az emberek beszélnek az állatokkal.
Ha bántjuk őket, akkor milliós bírság is járhat.
Nézzük, hogy melyek azok a fajok, amelyek az idők kezdete óta a Földön élhetnek!
Tavaly több mint 42 ezer állat- és növényfaj szerepelt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajokról vezetett vörös listáján.
Akad néhány faj, amelyeknek képviselői tényleg kiakasztják azt a bizonyos cukiságmérőt. Íme!
A kutatók rámutattak: ez az első feljegyzett példa a kifejezetten műanyagok okozta fibrózisra vadon élő állatoknál.
Az ember legjobb barátja jobban figyel ránk, mint gondolnánk.
Több fotó is bizonyítja, hogy létezik barátság postás és kutya között.
Az ősragadozó súlya a 200 kilót is elérhette.
Felesége emlékei alapján könyv készül az ökológus életéről.
Az új biológia szabályszerűség a kutatókat is ledöbbentette.
Lehet, hogy ön első blikkre rávágja a megfejtést, de ha nem, akkor segítünk! Ha úgy se megy, akkor meg megmondjuk a megfejtést.
A belváros spontán állatsimogatóvá alakult pár órára - hála az elszabadult lámáknak, póniknak és törpebikáknak.
Egy tanulmánynak köszönheti, hogy nem kell aggódnia a mentális épségét illetően.
A Pepper nevű macska 950 km-re szökött holland gazdájától, egy osztrák faluban találták meg. Mindeközben egy sün nagyon berúgott.
Több száz önkénes dolgozik az életben maradt állatok megmentésén.
Egy galéria kizárólag olyan állatokkal, akik sokat tettek hozzá ehhez az évhez.
Idén is lehetett pályázni a világ leghumorosabb állatos fotója címre, fantasztikus alkotások jutottak a döntőbe!
Louie, a dilis tacskó és Juno, a kíváncsi fehér delfin egyaránt maradandót alkotott.
Kordáéknál mindenki a kedvencét ehette karácsonykor, a két kutya és a macska is rendelhetett.
Ma van a 11. angol nemzeti kutyanap, ünnepelje ezt kutyákat ölelő emberek fényképeinek nézegetésével!
Lance Bass a papagájnak örült mérsékelten, mégis fotózkodtak az állatokkal.
Felismeri a kis kedvenceket gazdájuk nélkül is? Kvíz!
Kelemen Anna egy sünt etet, aki nagyon aranyosan magára húzta a tálat evés közben.
Ne hagyja ki ezt a reklámot, amiben állatok barátkoznak és cukiskodnak egymással.
És a bálnákat és a teknősöket? Vége a várakozásnak, bemutatjuk, hogyan dugnak a vicces állatok.
Legszívesebben egész nap ezeket a képeket és videókat nézegetnénk, tegye ön is ezt!
Tudta, hogy a Mélytorok főszereplőjénél nincs nagyob állatbuzi a világon? Kattintson a cukisághalomért!
Melissa Bachmann kilőtt állatokkal pózolós képeket posztolt magáról, ötvenezren már felháborodtak rajta.
Az amerikai házaspárt letartóztatták, az állatok menhelyre kerültek.
Fia születése óta ez az első hivatalos esemény, amin megjelent.
Sertéseket és szarvasmarhákat kellett kimenekíteni kedd este egy tiszaföldvári istállóból.
A kisalfold.hu információi szerint nem kapta meg a környezetvédelmi felügyelőgyelőség engedélyét a jövő kedden kezdődő, idén húszéves soproni VOLT Fesztivál.
Macskákat szeretett volna, de a férje ellenük volt.
A 46 éves színésznő a Twitter-oldalán számolt be arról, hogy amikor minap a kutyáival sétálgatott vidéki otthona környékén, tehenek kergették meg őket.
Tinsel, a pulyka és Bramble az őz annyira elválaszthatatlanok, hogy együtt is alszanak. Galériával!
Hat kutyával és három macskával él együtt a férjén kívül.
A színész minden reggel elbeszélget tengerimalacával, de sose kap választ arra, vajon az állat edzésként mókuskerekezik-e, vagy azt hiszi, hogy megy valahova. Pedig mily szép metaforája ez az emberi életnek!
Az amatőr pornót mostanában sokkal jobban favorizálják a felnőtt filmek szerelmesei. A közvélemény szerint ugyanis a házi készítésű videókban még fellelhető a természetesség, javarészt a nyögések, sikoltozások sem műanyagok, és az orgazmus is igazi, ha van.
A lerobbant énekes az tervezi, hogy egzotikus állatokkal dobja fel közelgő turnéját, írja a Mirror híre alapján a Digital Spy.
A Playboyban kígyóval pózoló énekesnő az RTL Klub Fókusz című műsorában fejtette ki, rajong a macskákért, így kettő is van neki otthon.
62 centiméter hosszúságú botot nyelt le egy kutya az angliai Wheathampsteadben.
Debbi, a 41 éves és 8 hónapos nőstény jegesmedve az aggkori végelgyengülés egyértelmű jeleit mutatja: ugyan még minden nap előjön, hogy üdvözölje az Assiniboine Park Zoo látogatóit, de már nem úgy tűnik, mint aki talpra fog állni - közölte a kanadai Winnipegben található állatkert illetékese.
Bikaviadal-ellenes aktivisták feljelentésére két francia városban is betiltottak egy bikaviadalt, amelyen egy 10 éves fiú is fellépett volna. A francia-mexikói származású Michelito igazi sztártorreádor Latin-Amerikában.
Az ember két jó barátja, a kutya és a macska nem feltétlenül ellenségeskedik, sőt fiatal korukban megismerkedve jól kijönnek egymással - támasztja alá izraeli kutatók tanulmánya. Neta-li Feuerstein, a Tel-avivi Egyetem munkatársa 170 izraeli háztartásban végzett felmérést, ahol mindkét háziállatot tartották.
A hétvégén márcsak védőkerítés, illetve plexi-üvegfal mögül gyönyörködhetnek a látogatók a berlini Állatkert jegesmedve kedvencében, Knutban.
Kiskutya kategóriában TJ, egy spanyol spániel végzett az első helyen a Kaliforniában rendezett harmadik Szörfkutya Bajnokságon. A legnagyobb amerikai kutyás szörfversenyen három kategóriában összesen hatvan eb indult.
Tizenöt teve, két zebra, több láma és disznó szökött meg egy Amszterdamba látogató vándorcirkuszból hétfő hajnalban.
"Mikor megláttam, egy kicsit ijedt volt" - mondta a hüllőbefogó, akit azért riasztottak egy ausztráliai szállodából, mert egy tizedik emeleti vécébe befészkelte magát egy piton.
Négyesikrei születtek január 1-én hajnalban a veszprémi állatkert selyemmajom párjának; ennél a dél-amerikai majomfajnál ez rendkívül ritka, ezért szenzációnak számít a négy kismajom világra hozatala - tájékoztatta László Sándor, a vadaspark ügyeletes vezetője kedden az MTI-t.
Új életcélt talált magának Paris Hilton: eltökélte, hogy megmenti a rizsbortól lerészegedő indiai elefántokat, írja a Daily Star. Néhány indiai városban ugyanis a rizsborra rászokó elefántok beleragadtak az elektromos vezetékekbe, majd négy állat bele is halt az áramütésbe.
Ruandába utazott Natalie Portman, hogy egy gorillákat filmező dokumentumfilm-stábhoz csatlakozzon, írja a digitalspy.com.