
Súlyosan visszaéltek Karikó Katalin nevével
Az utóbbi időben több készítményt is a magyar kutatóbiológus nevével reklámoztak, holott ő maga erre nem adott engedélyt.
Az utóbbi időben több készítményt is a magyar kutatóbiológus nevével reklámoztak, holott ő maga erre nem adott engedélyt.
Zimány Linda, WhisperTon és Dárdai Blanka mellett Kiszel Tündét kérte fel tavaszi-nyári kollekciója arcának Molnár Nini divattervező és modell.
Férfi modelleknek kell magukra ölteniük a lenge női alsóneműket.
A bemutatott reklámokhoz több ismert világsztár is a nevét adta.
A felvétel még 2018-as, ám most újra nagy figyelmet keltett.
A kisfilm hatalmas felháborodást keltett a nézők körében.
Az 52 éves szupermodell és fotós karrierje során számtalan gyártó termékeit viselte, és mint láthatja, szinte semmit sem változott ennyi idő alatt.
Évtizedek távlatából is ismert szlogenek, vicces reklámok, szállóigévé vált mondások. Játsszon és nosztalgiázzon egyet!
Előbb-utóbb ki fog derülni, hogy ez egy reklám, mindenesetre akkor is nagyon helyesek voltak.
A színésznő már megint viccesen önironikus vonalat hozza az Instagramján, ami igazán üdítően hat.
Kellemes meglepetésben volt része a Dude With Sign című Insta sokmillió követőjének: a favicceiről, mémekből ismert srác kockahasra vetkőzött!
Az egykori luxusfeleség korábban egy dögös, fekete szettet mutatott be új Instáján, most vörösben vadít.
A cél az, hogy a vásárlóközönségnek tetsszenek. De mi van, ha a vásárlóközönség inkább nevetségesnek találja őket?
Ryan Reynoldsszal egy csizmamárkának készítettek hirdetést. De milyet!
A '80-as évek és a rendszerváltás környékének reklámjai közül néhányból a szlogen vagy egy részlet szállóigévé vált. Emlékszik rájuk?
Nem túlzás azt állítani, hogy a képeket nézve a legtöbb hölgy máris a telefonja után vetődne, hogy időpontot kérjen a nőgyógyászától.
Kendall Jenner egy kollekció erejéig beszállt testvére, Kylie kozmetikai biszniszébe.
A 34 éves Shayk emlékezteti a népet, hogy bár még nyár van, lesz majd egyszer ősz is. A márka azonban nem kedveli a mosolygó modelleket.
Tele van az Instagram fizetett tartalommal és öncélú meztelenkedéssel. Meg tudja első pillantásra különböztetni a kettőt? Most kipróbálhatja!
Azzal kezdődik, hogy két pornós bekopogtat egy mit sem sejtő anyuka házába.
Minél híresebb személy nevét tartalmazza a márka és minél szexibb a reklámfotó, annál nagyobb a siker. Íme azok, akik a legnagyobbat kaszálták.
Persze, hogy a Calvin Kleinről van szó, a márka ezúttal a pride hónapja előtt tiszteleg.
A cenzorok szerint. Food porn a javából, de mit gondol, indokolt este tíz után mutogatni a gyümölcsöket?
6 magyar modell, 6 hazai hirdetés. Némelyik ismerős lesz, másokat nem nagyon lehetett viszontlátni az elmúlt 30 évben.
Ilyen esettel sem találkozunk gyakran, amikor nem is annyira a modellt, mint inkább a környezetét utómunkázzák túl.
Persze nem kérdés, hogy utómunkázzák a képeket, de ide még a modell arca sem nagyon illeszkedik.
Teszi mindezt egy hófehér paripával, kitekert pózban.
Bruce Willis visszatér a magyar cég reklámarcaként, a partnere ezúttal Zuleyka Rivera, és az egészről Hajdú Péter tudósít, aki zavarában leissza magát.
1998-ban, 2018-ban, és 2020-ban is felkérte őt a márka.
A színésznő egy reklám kedvéért újra végigfutott a tengerparton egy szexi, feszülős úszódresszben.
Hajmeresztő összegek, amikért cserébe csupán néhány reklámfotót kellett kiposztolniuk a celebeknek.
A fitneszhíresség egy unokatestvére fehérneműcégét promózza ezekkel a szexi képekkel, egy másik unokatestvére fotózta.
A boldogító igen mégsem annyira romantikus egyesek szerint, ha két nő mondja ki.
Önt is bosszantották a reklámok?
A színész egy pár másodperces szkeccsben jelezte az RTL nézőinek, hogy A mi kis falunk után az X-Faktort lehet majd megtekinteni hétvégenként.
Folytatódik a tavalyi kampány. Ön szerint vicces?
A Giuseppe névre keresztelt eszköz hű társa volt számos előadásában.
A 35 éves celeb mindössze egy fehér paplannal takarta el intim testrészeit.
Ha meg szeretné nézni, ahogy Hódi Pamela bugyiban-melltartóban várja, hogy kijöjjön a kecsapfolt, kattintson ide!
A szabadszájú énekesnő legújabb reklámfilmjében méteres karmokat növeszt, amik megoldják helyette ezt a rendkívül alantas feladatot.
Egy cseppet erotikusra sikerült a reklámfilm.
Korábban egy mobilos játékhoz adta az arcát, most letette a voksát egy burgonyaszirmot forgalmazó cég mellett is.
A szakember szerint a melegpárokat ábrázoló plakátok eltávolítása azt is sugallja, hogy a Coca-Cola nem gondolja komolyan a másság képviseletét.
Egyik kezében paripát tart, a másikkal súlyokat emelget Pintér Tibor, miközben igyekszik levenni a lábáról egy hölgyet.
Ő lesz az új Kasszás Erzsi a Reál Élelmiszernél? Majd kiderül, egyelőre csak az biztos, hogy a fogyasztók Liptai Claudiának örülnek a legjobban.
A műsorvezető promóciós célzattal mutatta meg az előtte-utána képeket és árulta el, hogy már elkerülik az esti falásrohamok.
A kommentelők rögtön kiszúrták a bakit, de lehet, hogy találtunk rá magyarázatot a közért sajtóközleményében.
Így még biztos nem látta a színésznőt, aki most a takarítók alvilági vezérét alakítja perfekt módon.
Ember nem reklámozott még így két vödörnyi epoxi-poliuretán ragasztót.
És abszolút el is éri mindegyik. Viszont, lássuk be, baromi jólesik egy kicsit, sőt, nem is kicsit sírni rajtuk.
Hiszen, ő is tudja: nincs karácsony Kevin nélkül. No, meg a Google jó sokat is fizethetett neki ezért.
Bemutatkozik Elton John Lewis.
Ha rossz az, aki rosszra gondol, akkor az egész internet rossz, amikor meglátja az alsógatyát szagolgató családot.
Vágyott már rá, hogy szőrös lábú nők reklámozzanak borotvát? Akkor ez az ön napja!
A 88 éves filmlegendának kicsit furán ráncolódik a homloka, de még így is hátborzongató élményt nyújt a jósnő szerepében.
Ez a Ronaldo egyszerűen mindent tud! Tökéletes a teste és a gyereke is vagány! Vegyünk tőle mindannyian alsónadrágot!
A hazai celebek olyan vehemenciával promóznak termékeket az Instáikon, mintha nem lenne holnap. A mezőny erős, de így van néhány kiemelkedő alkotás.
Valami nagy dologra készülnek közösen, de az Instagramra eddig kitolt anyagok alapján nem vagyunk túl optimisták.
Randy Fowler kitálalt náci, szexuális ragadozó apjukról, Spacey beteges viszonyáról az anyjával, és hogy a színész ellopta a saját bátyja identitását.
Most már bizony a filmbiztosnénak is meg kell jelölnie a posztjaiban, ha reklámoz valamit.