
A Guns n' Roses 17 év után visszatér Budapestre
A zenekar eddig két alkalommal lépett fel Magyarországon.
A zenekar eddig két alkalommal lépett fel Magyarországon.
Nem ez volt az első eset, hogy egy néző súlyosan megsérült a közönségbe dobott tárgyaktól.
Van egy dal, amit már több mint 67 ezer változatban felvettek. És van egy ember, aki másodpercenként több mint négy szót mond egy dalban.
Az Appetite for Destructionnek tették ki őket, a reakcióik elég eltérőek voltak!
Pedig az évet még gyógyrolleren, és színpadi trónon indította.
Végre jött néhány kép a Guns coachellás fellépéséről, becsúszott egy baki is.
Vagyis a Coachella fesztivál. A legjobb csajok képeivel nosztalgiázunk.
Újra együtt a nagy csapat, erre mi történik, hát, lesérül az énekes. Azért a show megy tovább. Videó!
A színész a tetejébe egy Guns N' Roses koncertre vette fel a saját arcával mintázott felsőt. Ja, és Ford Fairlane-nel bulizott.
A gitáros az Angry Birdsre is rá volt kattanva, de már a flipper maradt a legkeményebb függősége.
A Guns N' Roses frontembere nem óhajt részt venni az eseményen, amikor a zenekar végre bekerül a rockhírességek csarnokába.
Axl Rose már arról beszélt, hogy a menedzserek azon vannak, hogy megállapodjanak velük.
Nagy haj, cilinder, napszemüveg, cigi, gitár és csupasz felsőtest. Slash-összeállítás a Kockahasban.
A zenekar múlt szerdai koncertjén a biztonságiak arra kérték azokat a rajongókat, akik Slasht, vagyis a banda régi gitárosát ábrázoló pólóban jelentek meg, hogy fordítsák ki az ominózus ruhadarabot.
A Roses Sweet Childja ezúttal csak második lett, pedig öt éve ez nyerte a szavazást. Jacko a Beat Ittel a huszadik.
Egy német zenész, bizonyos Ulrich Schnauss nevében két független kiadó egymillió dollárra pereli az amerikai zenekart, a producereiket, valamint az Interscope-Geffe lemeztársaságot.
Duff McKagan Guns N'Roses volt basszusgitárosa - jelenleg az utódzenekar, a Velvet Revolver tagja - a Guns süllyedése után gyorsan elvégezte a Seattle-i Egyetem üzleti szakát, és jelenleg is a Seattle Weekly című lap pénzügyi újságírója.
Az új Guns N’ Roses album állítólag olyan sértő Kínára nézve, hogy az illetékes hatóságok már be is tiltották.
Lars Ulrich a Blendernek adott interjújában nosztalgikus emlékeket oszt meg az olvasókkal arról, milyen volt, amikor a - most épp újra magára találni készülő - Guns'n Rosessal turnézva aktívan gyakorolták a Sex&Drugs&Rock'n'Roll életmódot.
Ma - a bolti megjelenés előtt három nappal - felkerült a Guns N'Roses új nagylemeze a zenekar MySpace-oldalára, és a közösségi portálon debütál Paul McCartney The Fireman elnevezésű projektjének új albuma is, amely november 25-én kerül a boltokba - írta az MTI.
A Guns N' Roses fenti című számát szavazták meg a Rolling Stone olvasói, mint a legjobb bevonuló számot sporteseményekre.
Az FBI ügynökei tartóztatták le Kevin Cogillt, amiért feltett a világhálóra 9 számot a még meg sem jelent Guns N’ Roses albumról.
Pénteken letartóztatták Steven Adlert, a Guns N' Roses nevű rockcsapat egykori dobosát - közölte a Los Angeles-i rendőrség szombaton.
A Guns N' Roses tagjai és Amerikában minden ember ingyen Dr Pepper üdítőitalt kap, amennyiben az együttes 2008-ban befejezi a közel húsz éve beígért új albumát, a Chinese Democracyt.
Slash szerint nemrég megjelent önéletrajzi könyve nem buzdítja alkohol- és drogfogyasztásra a fiatal rajongókat.