Nem is gondolná: ezek az alkalmazások merítik a legjobban a telefon akkumulátorát
Sokakkal előfordul, hogy reggel teljesen feltöltött telefonnal indulnak útnak, délutánra mégis szinte lemerül. Mutatjuk, mi lehet ennek az oka.
Életkor-ellenőrző alkalmazást indít az Európai Unió
Az Európai Unió egyre nagyobb hangsúlyt fektet a kiskorúak online védelmére.
Több mint 2 millió forintot kaphat, ha ilyen munkavállalót alkalmaz
Munkaerő bővítést támogató programot indít a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozások számára.
Alkalmazza ezt a trükköt, hogy jobban fűtsön a radiátor
Egy filléres trükkel növelhető a fűtés hatékonysága, miközben csökkenthető a költség.
Figyelmeztetést adott ki az Apple az első letölthető felnőttfilmes alkalmazás kapcsán
Hétfőn vált elérhetővé az első felnőttfilmes telefonos applikáció, amely miatt az Apple figyelmeztetést adott ki a felhasználóinak.
Banki káosz: két nagy bank alkalmazása leállt, milliók nem férnek hozzá számláikhoz
Több millió ügyfél nem tudja elérni bankszámláját. Az ügyfelek frusztráltak, a bankok pedig a problémák megoldásán dolgoznak.
Ez az alkalmazás állítólag napra pontosan megmondja, mikor hal meg
Persze nem csak ijesztgetni akar, tippeket is ad arra, hogyan toljuk ki a megadott dátumot.
Előbb a bankszámláját nulláza le, majd törli a telefonját ez az új alkalmazás
Egyre több a kártékony, átverésre specializálódott alkalmazás a webáruházakban.
Új alkalmazás segíthet a stroke gyorsabb azonosításában
Mesterséges intelligencia segíti a stroke diagnosztizálását egy új telefonos applikációban.
Ősszel ezek az izgalmas újítások várnak az iPhone felhasználókra
Tudja meg, hogyan fogják az elrejthető alkalmazások és a mesterséges intelligencia megváltoztatni az iPhone-használatát ebben az őszi frissítésben.
Minden pénzét ellophatja egy telefonos alkalmazás, ami vírusírtónak álcázza magát
Újabb trükkel próbálják meg átverni a gyanútlan áldozatokat az adathalászok.
Jobb, ha azonnal törli ezeket az alkalmazásokat a telefonjáról, mert illegális tevékenységet végeznek
Huszonnyolc Play Áruházban elérhető applikáció érintett, amik segítségével a mi készülékünkről követhettek el bűncselekményeket.
Vigyázzon, ez a telefonos applikáció titokban lenullázhatja bankszámláját
Komoly anyagi károkat okozhat az ügyesen rejtőzködő PixPirate nevű trójai vírus.
Törölje telefonjáról ezeket az alkalmazásokat, mert hozzáférnek banki adataihoz
Európai felhasználók százezrei lehetnek érintettek egy csalássorozatban a szakértők szerint.
Ezek voltak 2023 legnépszerűbb telefonos alkalmazásai: a TikTok a dobogóra sem fért fel
Se az Instagram, se a YouTube, de még a Facebook alkotójának újdonsága, a Threads sem tudta megközelíteni a kínai webáruház applikációját.
Egy applikáció, ami kiválthatja az igazolványokat: hamarosan kész az EU Wallet
Az Európai Unió egy olyan alkalmazást tesztel, aminek köszönhetően nem lesz szükségünk fizikai igazolványokra az utazáshoz.
Mostantól okostelefonnal is beindíthatjuk a világ legnépszerűbb autóját
Egy új digitális funkcióval rukkolt elő a világ legnépszerűbbjének számító autó gyártója.
Így alakíthatja lázmérővé az okostelefonját
Még fejlesztés alatt áll, ám nemsokára elérhetővé válik egy olyan okostelefonos applikáció, amelynek segítségével megmérhetjük a testhőnket.
Porviharra figyelmeztető alkalmazást fejlesztettek
Magyarországon sosem látott tömegbalesethez vezetett egy porvihar az M1-es autópályán március 11-én.
Egyre több fiatalt alkalmaznak a cégek a TikTok-oldaluk kezelésére
Egyetemistákat, de náluk fiatalabbakat is előszeretettel felvesznek, hogy megnyerjék a tizenéves korosztályt.
Ezért tegyen nyomkövetőt a feladott poggyászba
Attól sem kell tartanunk, hogy a kis szerkezet lemerül.
4+1 applikáció, amelyekkel könnyebben telik az ünnep
Okostelefonunk tudatos használatával stresszmentesebbé válhat a karácsonyi időszak.
Formabontó alkalmazás segíti a felfedezni és ismerkedni vágyó magányos utazókat
Széleskörű információkat, ismerkedési lehetőségeket és online térképeket is kínál.