
Ez az 5 étel nagyon káros a fogakra
Összeszedtük a legkárosabb ételeket, azaz az egészséges fogak legnagyobb ellenségeit.
Összeszedtük a legkárosabb ételeket, azaz az egészséges fogak legnagyobb ellenségeit.
Két fogorvos elmondta, melyek azok a dolgok, amik teljesen kiborítják a betegek részéről.
Kerekesszékben távozott, bár simán lehet, hogy ez csak a klinikai eljárás része, nehogy beperelje őket egy kótyagosan eleső világsztár
Egy kis nyár a télben Dasha Inyutkinával!
Kiverte. Egyszerűen csak kiverte a saját fogát, a végeredményről pedig videót készített.
Jó, jó New Yorkban sokkal hidegebb van, mint Budapesten.
A kínai férfi egy elrontott beavatkozás miatt szúrta halálra a visszavonult szakembert.
A 29 éve praktizáló szakember viszont azt mondta a Velvetnek, hogy az asszony alaptalanul vádaskodik.
Ráadásul a beavatkozás után kétszer is leállt a szíve. Most sem érti, miért tette ezt vele a fogorvosa.
A pszichedelikus fájdalomcsillapítók manapság elég durva hatással bírnak.
A rendőrök némi metamfetamint, illetve egy gyermekpornóval teli adathordozót is találtak az otthonában.
Walter James Palmer dollárezreket fizetett azért, hogy megöljön, majd lefejezzen egy rezervátumban élő oroszlánt.
Semmilyen végzettsége nem volt a fogorvosnak, aki a páciens kanapéján végezte a kezelést.
Egy Desmond D’Mello nevű brit fogorvos úgy vizsgálta a pácienseit, hogy nem mosott kezet a betegek között, nem cserélt kesztyűt, és még csak az eszközöket sem fertőtlenítette. Egy nő már meg is halt talán miatta.
A múlt heti fogorvostámadása közben Sheen próbálta letépni az orvos asszisztensének melltartóját is, az asszisztens beperelte a színészt.
Egy 17 éves fiú annyi váliumot kapott, hogy előbb Beyoncét hiányolta, majd azt hitte, üldözik őt.
Cremer doktor áldozata szerint hónapokig zaklatta őt, és a magának beadott tesztoszteron is megtette hatását.
A színész kést használt. Szerencsére mindenki megúszta egy karcolás nélkül a támadást, de a rendőrség nyomoz.
A testőr azt mondta a fogorvosnak, hogy Sheen szétkokózva ment a rendelőbe. A fogorvos a rendőrséghez fordult.
A rendőrök eltűnés miatt keresik a 47 éves debreceni nőt.
A rapper csak annyit fűzött hozzá a képhez, hogy nem kell őt utálni, amiért gazdag.
A 21 éves fiúnak csak három fogát kellett volna kihúznia.
Az eszközei rozsdásak voltak és az injekciós tűket többször is felhasználták. Hepatitist is átadhatott a betegeinek.
Dr. Robert Garelick lehelete a munkatársának tűnt fel, ráadásul a doktor az érzéstelenítőt sem oda adta be a páciensnek, ahová kellett volna.
A protokollsértő fitneszcelebnej fogsora évekkel ezelőtt rendeződött át, amikor összefejelt lányával, Larával, ám most ezt a rendetlenséget helyre hozta egy magyar orvos Ausztriában.
A nő eredetileg fia ínyéről küldött volna képet egy fogorvosnak, de rosszul választott.
Egy lengyel fogorvosnő elérzéstelenítette volt szerelmét és ámokfutott a szájában, egy fogat sem hagyva.
A világbajnok bokszolót felvették a Semmelweis Egyetem fogorvosi karára, és jövő héten meg is kezdi a tanulmányait.
Bár érdekelte a fogorvosi pálya, és bele is kezdett a tanulmányaiba a Modern család című vígjátéksorozat szereplője, a 38 éves Sofia Vergara, amikor húszévesen választania kellett, hogy folytatja-e az iskolát vagy inkább tévézni kezd és megszedi magát, az utóbbi mellett döntött.
Egy lufiszerűséggel feszítették szét a száját az egyik alkalommal. A magyar fogászat rágalomnak tartja az egészet.
Az Amerikából indult trend most kezd Európában is hódítani: felpattintható műfogsor fényképézkedéshez. De enni is lehet vele.
A férfit kilenc hónapra felfüggesztették a praktizálás alól, és három év próbaidőt kapott.
A víziló egyik fogán kellett végrehajtani egy beavatkozást.
Egy nyolcéves cornwalli kislány még 2005-ben éhen halt, miután nem volt hajlandó kinyitni a száját, mert annyira retteget a fogorvostól - számolt be a Daily Mail az esetről, ami csak most került nyilvánosságra.
Borral érzéstelenítette pácienseit egy New York-i külvárosban élő, konyhájában rendelő fogorvos.
Brit tudósok megállapították, hogy azok, akik levendulaolajat szaglásznak a a fogorvoshoz menet, kevésbé félnek a várható beavatkozástól.A gyógynövény fejfájáscsökkentő és alvássegítő hatása korábban is ismert volt, de a fogorvos előtti nyugtató hatására csak most derült fény.
A szigetország lakói azért húzzák ki saját kezüleg fogaikat, mert nem engedhetik meg maguknak a magán fogorvost, államit viszont nemigen találnak.