A Randiblogot a legtöbben a Randiblog Inbox posztsorozatról ismerik, amiről ebben a GYIK-típusú posztban minden fontosat meg lehet tudni. Itt most valószínűleg elég annyi, hogy ebben a posztsorozatban olvasóinktól e-mailben kapott leveleket teszünk közzé névtelenül (illetve pontosabban álnéven). Olvasóink gyakran reagálnak egymás leveleire, megosztva saját tapasztalataikat is egy korábban felmerült témával kapcsolatban. 2018-ban összesen 168 darab olvasói levelet jelentettünk meg, ezek közül választottuk ki most az öt legfontosabbat-legérdekesebbet a beérkezett olvasói reakciók alapján. Nézzük őket időrendben!

1. Ivó – társkeresés vs anyagiak

Kettő is van az öt legfontosabb 2018-as levél között, ami a társkeresés nehézségeivel, illetve az ellenkező nem hibáival foglalkozik. Az első még tavasszal érkezett egy férfiolvasónktól, Ivótól, aki úgy tapasztalta, hogy a nők borzasztóan anyagiasak tudnak lenni társkereséskor. Természetesen rengetegen reagáltak Ivó gondolataira mindkét nem képviselői közül. Más férfiolvasónk csak hozzátett a problémalistához, de női olvasóink is megmondták a magukét: volt, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egyáltalán nem minden nő keres társ helyett eltartót, más pedig hozzátette, hogy azért a férfiakkal sem könnyű. De erről bővebben a negyedik pontban.

2. Róbert – szexmentes

Róbert álnevű olvasónk egy megcsalási történetre reagált a nyáron azzal, hogy megírta nekünk, mit tesznek ők otthon azért, hogy kapcsolatukból az idő múlásával ne kopjon ki a szexualitás. Pár héttel később, egy másik levélre hivatkozva Szergiusz álnevű olvasónk vette elő ugyanezt a témát, és innentől kezdve év végéig kaptuk a leveleket ezzel a roppant sokakat érintő, de annál nehezebb kérdéssel kapcsolatosan. Van olyan férfiolvasónk, akit a neje konkrétan elküldött szeretőt keresni, más úgy érzi, hogy a felesége kifejezetten menekül a potenciálisan szexhez vezető helyzetekből, de női olvasónk is panaszkodott arra, hogy kevés otthon a szex, és amikor együtt vannak a férjével, a férfi akkor is úgymond csak „ürít” szeretkezés helyett.

3. Vendel – Coming out

Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy meleg olvasóink is magukénak érzik a Randiblogot, és ezúton is bátorítunk mindenkit, hogy írjon nekünk, függetlenül attól, hogy a kapcsolat, amiben él, vagy amire törekszik, mennyire felel meg az évszázadokig bevettnek tekintett férfi-női felállásnak. Nos, az ősszel Vendel álnevű olvasónk levelét közöltük, aki azt írta meg, hogy tudja magáról, hogy meleg, de úgy érzi, ezt a szülei előtt sosem fogja tudni felvállalni. Innentől kezdve elkezdtek érkezni a comingoutról szóló további levelek, és ezek a posztok azért különösen érdekesek, mert egy részük a melegség mindenáron és mindenki előtt való felvállalása ellen érvel (íme egy és még egy példa), mások viszont arról számoltak be, hogy mennyire pozitív változást hozott az életükben a comingout. Az utóbbi kategóriából Ottó és Kelemen levelét különösen ajánljuk.

4. Orsolya – társkeresés vs elvárások

Nagyon sok levelet szoktunk kapni a társkeresés, elsősorban az online társkeresés témájában, és a legtöbben a másik nemről szerzett, általában nem kifejezetten pozitív tapasztalataikat osztják meg nálunk. Ezzel kapcsolatban a nők által írt levelek közül 2018-ban a leginkább Orsolyáé emelkedett ki, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy ő ugyan megpróbálja megadni az esélyt az arra érdemesnek tűnő férfiaknak, de az a tapasztalata, hogy a többségnek csak elvárásai vannak, viszont cserébe nem sok értéket kínálnak a nő számára. Orsolya levelére reagált többek között egy látássérült férfiolvasónk, egy céges kocsija miatt megszólt női olvasónk, illetve olyasvalaki is, aki egyenesen úgy érzi, hogy társkeresés-udvarlás helyett jobban megéri prostituálthoz járni. Jaj.

5. Mózes – boldogság

Amint az a fentiekből is látszik: olvasóink általában akkor írnak nekünk, amikor valami baj van. Mózes álnevű olvasónk azonban pont ezt elégelte meg, és ezúton is köszönjük neki, hogy úgy döntött, végre ír egy levelet azok nevében, akik boldog és békés párkapcsolatban élnek. Beszámolója két másik levélírót is megihletett. Először Szilárd írt arról, hogy feleségével hogyan élnek együtt boldogan, de nem monogámiában, másodszor pedig Etelka írta le a saját, boldogsághoz vezető útját, ami rendhagyó módon szexmunkával kezdődött. És természetesen sosem fogjuk elfelejteni Elza különösen megrázó levelét, aki pszichoterapeuta segítségével dolgozik azért, hogy gyermekkori traumái ellenére végre boldog párkapcsolatban élhessen.

Köszönjük mindenkinek, aki valaha írt nekünk, és várjuk továbbra is a leveleket az alábbi címre!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!