11 év börtönt kapott a nyolc éves kislányokat elcsábító és levideózó kanadai férfi
A háromgyerekes kereskedő azzal védekezett, hogy más országban követte el a bűntetteket, és a kanadai törvények erre nem terjednek ki.
A háromgyerekes kereskedő azzal védekezett, hogy más országban követte el a bűntetteket, és a kanadai törvények erre nem terjednek ki.
Ügyvédje szerint Lohan csodálatos átalakuláson megy keresztül. A színésznő gumicukorral tartja magában a lelket.
Húsz év börtönt kapott egy sátánista csoport vezetője hétfőn négy fiatal rituális meggyilkolása és feldarabolása miatt Oroszországban.
A börtönbe vonulása előtt egy nappal exkluzív interjút adott, és már a szabadulása utáni pillanatokra is leszerződött.
A rapper azért ült négy hónapig, mert megszegte egy kábítószerügye miatt rá kiszabott próbaidejét.
A legfrissebb információk szerint mindössze 9 napot kell ülnie Lindsai Lohannak a lynwoodi női börtönben
Bár a bíróság előtt konfettivel fogadták a dögösen öltözött színésznőt, a börtönben nem élvez kivételezést. Büntetése viszont újabb héttel rövidült.
A 47 éves nő főleg a Párizsból a Távol-Keletre tartó hosszú távú járatokon zsebelte ki az alvó utasokat.
Hiába fellebbezett a 2008-as, első fokon hozott döntés ellen Wesley Snipes, a szövetségi bíróság ítéletében kimondta, a színésznek le kell ülnie a három év börtönbüntetést.
Akár harminc évet is rács mögött tölthet az a nő, aki 2008-ban állítólag többször is szexuális kapcsolatot létesített akkor 14 éves fiával.
A találka valószínűleg azután jöhetett össze, hogy Ronson megvédte Lohant, akit Joan Rivers hosszasan gyalázott Twitter oldalán.
Barátai féltik szerettüket az elvonási tünetektől. Napi adagja két doboz.
A felmentett feleséggyilkos most épp rablásért ül, de így is összeszedett "egy kis szőkét", akit el is venne.
A színésznőt ugyan háromhavi letöltendő börtönbüntetésre ítélték, de várhatóan csak 23 napot kell majd letöltenie. Mondjuk a múltkori 84 percnél ez is több.
A színésznőt azért zárják a rácsok mögé, mert megszegte a próbaidőre helyezés feltételeit a 2007-es részeg vezetés ügyében.
Ha a biztosítóval kötött szerződés nem teszi lehetővé a milliós kártérítés kifizetését, akkor a BV-től várják azt.
A rapper egy év börtönt kapott fegyvertartásért, amit most egy másik ügy miatt némi próbaidővel toldottak meg.
Chris Klein a megengedett véralkoholszint közel háromszorosával vezetett, négynapi börtön után alkoholszint-ellenőrzőt építenek a kocsijába.
A férfi egyszer a második emeleti ablakból dobta ki az állatot, majd pár nappal később látták, ahogy részegen a rugdossa, és a falhoz veri a kutyát.
Az áldozat még élt, amikor kivágták a tüdejét a roueni börtönben. Gyilkosa már korábban is jelezte a börtön vezetőségének, hogy pszichiátriai segítségre volna szüksége, de nem törődtek vele.
Egy ausztrál bíró egyhónapos börtönbüntetésre ítélt egy húszéves férfit, amiért a tárgyalóteremben rágógumi-buborékot fújt
A börtön falának lebontásával szökött vissza a rácsok mögé egy feltételesen szabadlábra helyezett rab Mozambikban.
Ha Sheent le is ültetik, kijárhat majd a börtönből dolgozni.
A színész akár három évet is kaphat adótartozásai miatt, de bízik a saját kitartásában, ha börtönbe kerülne.
Éhségsztrájkba kezdett és az öngyilkosságot is kilátásba helyezte a fiatalkorúak ellen elkövetett szeméremsértéssel vádolt Brigitta Bulgari
A Blikk információi szerint a vizsgálóbíró megtagadta, hogy Brigitta Bulgari, alias Kocsis Brigitta szabadlábon védekezhessen Olaszországban.
A színésznek négy választási lehetőséget ajánlottak az ügyészek, az egyik variáció szerint június 7-én Sheennek börtönbe kell vonulnia.
A 23 éves színésznő úgy érzi, hogy semmi keresnivalója nincs a börtönben, mivel nem tett semmi olyat, ami miatt kiérdemelte volna, hogy rács mögé küldjék.
A 20 éves Tiwonge Chimbalanga-t és a 26 éves Steven Monjeza-t december 28-án tartóztatták le, miután kiderült, hogy szimbolikus esküvői szertartás keretében esküdtek hűséget egymásnak.
A színésznő útlevelét állítólag ellopták, ezért Franciaországban ragadt, és nem ér oda a csütörtöki tárgyalására. Az ügyesz szerint ezért börtönbe kell majd mennie.
Az Access Hollywood információi szerint a színész megerősítette, hogy mégis folytatja majd a CBS sorozatának forgatását.
A színész szerint fia, Cameron Douglas biztosan belehalt volna a drogfüggőségbe, ha nem küldik börtönbe.
A fegyvertartásért ülő zenész nem fizette ki szerzőtársának a neki járó jogdíjakat.
A csoportos rablással gyanúsított férfi jogszerűen tarthatta magával a zárkában is a műanyag borotvát.
Nemsokára hivatalosan is egy párt alkot majd egy brit női börtön két életfogytiglanra ítélt rabja. Az ügy pikantériája: egyikük férfiként látta meg a napvilágot.
A Blikk információi szerint három hónap szabadság után ismét lecsukták Segalt, a Való Világ egykori lakóját.
Tizenhat hónap börtönt kapott első fokon Mortimer egykori áldozata hétfőn a Fővárosi Bíróságon.
A francia férfi egyébként nem egy elképesztően ügyes hacker, állítólag simán csak tippelgetett a jelszó-emlékeztető kérdéseknél.
Egy hónap börtönbüntetésre ítélték azt a brit nőt és férfit, akik tavaly novemberben megcsókolták egymást egy tengeparti étteremben Dubaiban.
A Grammy díjas Lil Wayne turnébuszán még 2007-ben találtak engedély nélkül tartott fegyvert a rendőrök.
Az ara el akarta gázolni férje korábbi szerelmét és annak gyermekét egy parkolóban.
Peter Sutcliffe-ot 1981-ben ültették le 13 nő meggyilkolása miatt, 1984 óta paranoid tudathasadással kezelik.
Egy év nyolc hónapot kapott.
Egy kanállal vájt ki egy alagutat egy női rab az egyik hollandiai börtönben.
Előzetesben van a világhírű hegedűművész testvére - adta hírül a Blikk.
A színésznek kemény volt a kilencvenes évek, és most úgy érzi, emiatt hanyagolta el fiát, aki most börtönben kötött ki.
Nick Snider, a Prada reklámarca nagyon szerette volna meggyőzni a rendőröket, ne vigyék be. A rendőrök inkább az óvadékra szavaztak.
A rendőrség nyomozza, ki lehet annak a kisfiúnak az édesapja, akit egy kilencéves lány hozott a világra január végén. Kínában kiskorúakkal szexelni nemi erőszaknak számít és börtönbüntetést von maga után.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szerdai tájékoztatása szerint kedden kaptak bejelentést a váci rendőrök, hogy a település határában, egy árokban holttestet találtak.
Még nincs is egészen fél éve, hogy a veterán pornószínésznő Janine Lindemulder elhagyta az egyik amerikai állami börtönt, ám azóta már két pornográf jelenetet is felvettek vele.
Michael Douglas fiának egyelőre még tíz évet ígérnek kábítószercsempészésért, de láttuk, hogy Hulk Hogané is megúszta 5 hónappal a haverja megnyomorítását.
A színész fia, Cameron Douglas bűnösnek vallotta magát a drogcsempészet vádjában, és így várhatóan minimum 10 évre börtönbe kerül.
A harcokban a legkevesebb 23 elítélt halt meg.
A rendőrség kezdeményezte a gyorsított eljárást, és a bíróság két nappal az eset után 8 hónap börtönbüntetést szabott ki, melyet 3 évre felfüggesztett.