Berki új csajának szukája nem mehet be a hálóba
Nem mernek a kutyák beugatni az amúgy lágy szívű Berki Krisztiánnak. Pedig ő maga mellé engedné a szukát.
Nem mernek a kutyák beugatni az amúgy lágy szívű Berki Krisztiánnak. Pedig ő maga mellé engedné a szukát.
Megrágtuk az esetleges neveket, és színes lista jött ki rádiósokkal, amatőrökkel és persze Fekete Pákóval.
Szabó Zsófi rádióssá lett exét két olvasónk is látta mostanában pink lábbeliben pompázni.
A férfi biztos benne, hogy 50 éves kora után hozzá fog nyúlni egy az USA-ban legális szerhez.
Az egykori Fradi vezér szerint elkerülhető lett volna a börtön, ha Damut időben kezelésbe veszik.
Egymás telefonjában még mindig "szerelmem"-ként szerepelnek.
A színésznő összesen egyszer találkozott a szakítás óta Berkivel, de az ujjtetoválás megmarad.
A színésznő nem akar már a magánéletével címlapokra kerülni, ezért inkább másokon segít.
A férfi csak annyit erősített meg, hogy hazajött, és felvették egymással a kapcsolatot. Mint a népmesében.
Az igazságot Berki majd úgyis bevallja egy őszinte interjúban lyuksógorának, csak győzzük kivárni.
Túl gyorsan szakítottak Oszterrel, ezért nem volt egyikük sem felkészülve egy új kapcsolatra - állítja a Szabó Zsófival is extragyorsan szakító Berki Krisztián.
Tóth Vera a fingok miatt nem tartana a lakásban boxert, Ganxsta Zolee kutyái teljes jogú családtagok, Bódi Sylvi pedig meztelenkedik a macskájával.
Berki Krisztián mugshotot osztott meg magáról Facebookon, majd a teljes vallomását megosztotta. Már abban sem biztos, hogy a saját járművén ült a cserbenhagyott férfi.
Felülmúlja valamelyik celebpár története a Berki Krisztián-Szabó Zsófi duóét? Az ő szerelmük egy sms-ezéssel kezdődött, Schobert egy roadshow-ra szervezte be mostani feleségét, Hajdú meg még kapcsolatban volt, amikor elkérte Sarka Kata számát.
Mivel a közös tetoválást már letudták, a Jóban Rosszban színésznőjének Valentin-napra egy másik olyan ajándékot kellett kitalálnia, amely azt bizonyítja, hogy Berki Krisztiánnal összetartoznak.
A Jóban Rosszban szereplője és a volt Fradi-vezér Hajdú Péternek és egy jókor küldött üzenetnek köszönhetik, hogy már gyakorlatilag együtt élnek.
A megállapodásra meg vagy ő, vagy a motoros emlékszik rosszul. Lehet találgatni.
Az egykori Fradi-vezér a Facebook-oldalán reagált semmitmondóan.
Persze hivatalosan még nem lakik a pasijánál, viszont együtt edz vele.
Szabó Zsófi egyelőre nem erősítette meg a hírt, miszerint ő is magára varratta pasija nevét.
A volt Fradi-vezért a hírek szerint megkedvelte a család.
Ismerősök, rajongók is féltik Szabó Zsófit Berki Krisztiántól, akivel december 19-én vállalták fel kapcsolatukat a Facebookon.
Kicsit eldurvult egy júliusi közlekedési vitája. Aligha volt még ilyen élménydús nyara.
Szabálytalanul parkolt, kiderült, hogy garázdaság alapos gyanúja miatt körözést adtak ki ellene. Mindent cáfol.
A Fradi volt vezérigazgatóját megtámadták, de ügyesen védekezett.