Halálra etette neje a 400 kilós férfit
Napi 10 ezer kalóriát tett ura elé a nő, holott tudnia kellett, Ricky Naputi belehal ebbe.
Napi 10 ezer kalóriát tett ura elé a nő, holott tudnia kellett, Ricky Naputi belehal ebbe.
Egy járókelő mentette ki a gyereket a kocsiból, de a kislány meghalt a kórházban.
A koponyaűri vérzésbe belehalt japán sztárséf, Miki Nozava bűne az volt, hogy a vendégeinek nem ízlett étel árát be akarta hajtani rajtuk.
Az utcán dolgozó 65 éves férfi a kezében lévő kaszával minden előzmény nélkül hasba szúrta az arra motorkerékpárral közlekedő férfit.
A férfi pénteken halálra gázolta a kerékpárját toló 55 éves nőt, majd továbbhajtott.
Egy polgárdi sörözőben úgy megütöttek egy embert, hogy belehalt a sérüléseibe.
72 éves korában elhunyt a brit Csengetett, Mylord? sorozat Stokesát alakító Paul Shane – közölte a hírt a BBC-vel a színész ügynöke.
A Penzai területen egy utasokkal teli mikrobusz ütközött neki egy teherautónak.
Halálos betegnek nyilvánítottak tévesen egy férfit az Egyesült Államokban, amiért végül mintegy 60 ezer dollár kártérítést kapott.
Az apa úton volt a kórházba, mikor már részvét-nyilvánító sms-eket kapott ismerőseitől.
A cikkcakk mintás olasz ruhák kitalálója 92 éves volt, januárban eltűnt fiát azóta se találják.
Az egyik szomszéd arról számolt be, hogy két éve a lánya látta, hogy a hátsó kertben három meztelen nőt vezetnek pórázon.
A székesfehérvári bokszedző évek óta evett medvehagymát, de most összekeverte a leveleket.
Két autó ütközött össze az M2-es autóúton, az egyik árokba borult. Ketten meghaltak.
A 76-os főúton kisteherautó ütközött személygépkocsival. A gépkocsi vezetője meghalt.
Az idegenvezető és három német turista biztosan életét vesztette, továbbá egy embert még keresnek. Nyolcan megsérültek.
A Szombathelyre tartó vonat elé lépett az egyelőre ismeretlen férfi.
Brenda Heist egy évre akart Floridába szökni, azóta nem látta két gyereke és exférje.
A 60 éves nő 14 évig nevelgette Maggie-t. Válni viszont már biztos, hogy nem fog.
A nyolcvan év körüli asszony a háza udvarán álló kútba esett bele.
A 26 éves kislángi férfit több autós is észrevette, de már nem tudtak neki segíteni.
Az RTL Klub Reggeli című műsorában egy cserepes virág zuhant a padlóra, amikor a Republicról vlt szó.
A 26 évesen elhunyt brit nőt 15 hónapig kezelték más betegséggel, végül elvitte a rák.
A 33 éves férfi azonnal életét vesztette, amikor Győr és Abda között, a 85-ös út vasúti aluljárójában elgázolta a szerelvény.
Járókelők találták meg egy erdős területen, a rendőrség emberölés miatt nyomoz.
A motorkerékpárral közlekedő nő a helyszínen életét vesztette.
A névtelen informátor szerint Sipos F. a Republicnak tartogatja a péntek-szombat estéket. Az Exotic tagok a pletykától kicsit értetlenkedtek.
A hatóságok jövő hétre derítik ki, kinek kellett volna közbelépnie, mielőtt éhen hal a másfél éves, négy és fél kilós gyerek.
A Zala megyei Reziben munkavégzés közben halt meg a 47 éves férfi.
A személyautó Nova felől Lenti irányába haladt, amikor Hernyék közelében egyelőre ismeretlen okból áttért a túlsó sávba. Frontálisan ütközött a tartálykocsival.
Egy 49 éves férfit eddig ismeretlen okból ütötte el a villamos.
A Szarvas és Ezüstszőlők közötti egyenes útszakaszon egy személygépkocsi vezetője letért az útról és fának ütközött.
Richard LeParmentier-nak sosem volt nagy szerepe, mindenki a Csillagok háborújából emlékszik rá.
Az állomás közelében egy vasúti aluljáróban történt az ütközés a külföldi rendszámú autóval.
Egy kollégájuk le akarta állítani B. Viktort és B. Csongort, de végül inkább otthagyta az őrsöt.
A Trujillóba tartó járat a folyóba csúszott, a halálos áldozatok listáján több orvos és nővér is van.
A hajdú-bihari Kismarja határában vasárnap délelőtt szorult munkagépe alá egy férfi.
Meghalt egy segédmotor-vezető, amikor frontálisan ütközött egy teherautóval Gyulakeszin.
Az izsáki rendőrőrsön a kihallgatást követően elhunyt egy gyanúsított, a Kecskeméti Nyomozó Ügyészség kényszervallatás bűntette és halált okozó testi sértés miatt nyomoz.
A rendőrség szerint is azonos a holttest a februárban eltűnt 23 éves férfivel.
A Los Angeles-i bíróság döntése szerint a két évvel ezelőtt házban bérlőként maradhat Gábor Zsazsa és férje.
Szombat hajnalban oszlopnak ütközött, három utasát kórházba szállították.
Mick Philpott, a felesége és egy barátjuk is bűnösnek találtatott hat gyerek tűzhalálában.
Meghalt egy újszülött, akit az anyja a szülés után magára hagyott tiszafüredi otthonában, a fiatalkorú anya ellen eljárás indult.
Egy középkorú nő holttestét találták meg a vízelvezető árokban. Idegenkezűségre utaló adat nem merült fel.
Az elhunyt énekes nem mert autóba ülni a bénulás miatt, de orvoshoz se ment.
Az apa ki tudott menekülni, de a gyerekekért már nem tudtak visszamenni.
Bula Mihály csütörtök reggel hunyt el a Komárom-Esztergom megyei Tát idősotthonában, ahova 105 éves korában került be.
Életét vesztette annak az autónak a 18 éves utasa, ami egy beton virágládának ütközött Hódmezővásárhelyen, az Andrássy úton - tájékoztatott péntek hajnalban a rendőrség.
Egyelőre még csak hét ember megfullasztásával gyanúsítják a nőt, aki a zsúfoltságon akart enyhíteni.
A 69 éves korában elhunyt szaxofonos a hatvanas évek közepéig volt a zenekar tagja.
65 évesen hunyt el a bajszos, inges férfi, aki a doktort játszotta a klasszikus pornófilmben.
A fotós már három nappal korábban is észrevette, de akkor nem hitte, hogy emberi test.
Meghalt az énekesnő nagymamája, ezért úgy érzi, képtelen szórakoztató műsorban szerepelni.
Egy Táltos utcai, kétemeletes ház pinceszintjén lévő ötven négyzetméteres lakásban keletkezett a tűz.
A kedden holtan talált Sz. Andreának jól ment az iskola, és a családjában sem voltak problémák.
Olivier Metzner védett exkormányfőt, exdiktátort és exbrókert is, imádták a multik.