Ellopták Nánási Pál fényképezőgépét
Összesen több mint félmilliós kár érte Nánási Pált, amikor január elején kiutazott Mexikóba.
Összesen több mint félmilliós kár érte Nánási Pált, amikor január elején kiutazott Mexikóba.
A két fiatalkorú elkövetőt a térfigyelő kamerák buktatták le.
Hátizsák, cipő és mobiltelefon volt a negyvenöt éves férfi zsákmánya.
A friss hóban gyalogolni baromi sok vassal nem nyerő ötlet.
Akármire is készült, jó bulinak hangzik. Persze elkapták.
Az ötvenöt éves férfi italt lopott, majd amikor elkapták, azzal védekezett, hogy ő a köztarsasági elnök.
Az encsi P.J.-t egy hajnali lopás után kapták el a rendőrök, de 10 perccel azután, hogy kiengedték a kihallgatásról, megtámadott egy nőt.
A Red Peak Branding nevű cég munkatársai 2011. január elsején úgy döntöttek, kilakatolnak egy biciklit New York egyik utcájában, majd naponta fotózzák, hogy megörökítsék, mi történik a kerékpárral egy év alatt. Videó.
Pechjükre mindössze 6000 fontot, azaz valamivel több mint kétmillió forintot sikerült csak lopniuk.
A férfi cigarettát és tusfürdőt lopott, amikor letartóztatták, mindent átadott a rendőröknek.
Segítségnyújtás nélkül távozott: a kerékpáros meghalt.
Minden idők talán leghülyébb amerikai tolvajait az sem menti fel, hogy 14-17 évesek.
Hétből öt Jézust már elloptak, a Betlehem megmaradt tagjait szexuális pozitúrákba állítják be.
A színésznő azt állítja, soha nem látta azt a könyvet, amelynek történetét állítólag lenyúlta A méz és vér földjén című filmjéhez.
A 33 éves férfi hol Németh Barnabás, hol Király Barnabás néven ismerkedett. Rengeteg embert károsított meg.
Anthony DiVietro látványos koreográfia során pakolta el a pólókat, majd elszaladt a biztonsági őrök elől. Aztán YouTube-szenzáció lett belőle.
A fekete Fordot az énekes hivatalos közösségi oldalán próbálja visszaszerezni.
A színész arról mesélt, hogy Goslinggal borzasztó rossz gyerekek voltak, de annyira azért mégsem.
Tóth Szabolcs 3000 forintot, Varga Viktor egy több literes pezsgőt, Tóth Vera pedig a virágon és cseresznyén kívül mindössze egy radírt lopott el ez idáig, azt is visszaadta. Balesetekben és gyorshajtásban viszont profik.
Hitelkártyaszáma, útlevélszáma, telefonszáma is nyilvánosságra került. Ráadásul összeesküvőnek nézik.
A gyanúsított Szabó Zoltánként bemutatkozva burkolási, festési munkákra előleget vett fel, majd a munkát később csak részben, vagy egyáltalán nem végezte el.
Az előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított redőny, szúnyogháló és harmonikaajtó felszerelésére vett fel megrendeléseket. Lenyúlta az előleget
A radiátorokat leszerelte és pár ezer forintért eladta egy veszprémi társasház egyik bérlője.
A mentőktől lopta el az orvosi táskát egy kisvárdai férfi; az 57 éves tolvaj ellen büntetőeljárás indult.
Az 52 éves salgótarjáni férfit előzetes letartóztatásba helyezték.
Több mint száz embert mentettek ki a IX. kerületi Kén utcából, ahol csütörtök hajnalban leszakadt egy födém egy első emeleti lakásban. A vizsgálatok szerint ellopták a födémet tartó, néhány éve beépített acélgerendákat, ez okozta az omlást.
A színész azzal viccelődött, hogy szerencsére az autóját és nem a repülőjét lopták el a hétvégén - írta a Female Firs.
Justin Timberlake majdnem-barátnője a celebtelefon-hekker következő áldozata - számolt be a hírről a TMZ.
32 szál, 4 milliméter vastagságú bronz kábelt loptak, 19 millió forint a kár.
Bakácsolás gyanújába keveredett, mert elfelejtett szólni, hogy van nála egy energiaital.
Az üzlet zárt udvarán lévő zárt helyiségből lopták el a gázpalackokat.
Tom Cruise nem lopott téglát. De valaki elvitt valamit, és nála keresték.
A két szlovák férfi Szlovákiából Magyarországra járt át nagy értékű autókat lopni.
Sírt, hogy visszakaphatta az eljegyzési gyűrűjét.
A 30 éves színész a Gyűrűk ura miatt szokott rá arra, hogy emléktárgyakat csenjen el a forgatásokról.
Állítása szerint csak kölcsönvette, egy mexikói étteremig akart eljutni a kocsival.
Lady Gaga állítása szerint nem nyúlt pénzt a japán katasztrófa áldozatait segítő karkötők árából.
Az egy négyzetméternyi fadobozban a fiú elfeküdni sem tudott.
Ötvenegy állatnak veszett nyoma, a tetteseket még keresik. Az állatok értéke körülbelül egymillió forint.
Emberéletben nem esett kár, mert a bringás éppen nem volt nyeregben.
Pár hét leforgása alatt összesen 400 kilogramm hulladék vasat lopott el egy ház udvaráról és melléképületéből egy 50 éves férfi.
A soproni fiatalember tagja egy környéken autókat feltörő bűnbandának.
Falusi csak másnap reggel vette észre, hogy 1,6 millió forintos kárt okoztak a tolvajok a kocsijában.
Nekirontottak a taxisnak, a fejét ütötték, majd lenyúlták a kocsiját.
A színésznő 480 óra közmunkát is kapott egy hullaházban és egy nőket segítő központban.
Még mindig nem zárult le a Lindsay Lohan nyaklánclopásában beidézett tanúk előzetes meghallgatása a Los Angeles-i bíróságon.
Mexikóban koncertezett, gyűrű volt rajta, lenézett - ennyi biztos. A többi rejtély.
A színészt nem gyanúsítják biztosítási csalással, de a képregényt a biztosítótól kell visszaszereznie.
Mobilt is vittek el a kocsiból, benne fotókkal, külföldön ilyenkor jönnek a kiszivárgó házipornók.
Egy 500 forint értékű zárbetét csomagolásából kivette a kulcsot, de nem fizette ki.
A budapesti nagykövetség udvarából három autót loptak el.
Húszmillió forint értékű gépet, alkatrészeket, valamint hálózati kábeleket loptak el nemrég egy szerencsi telephelyről. A tolvajok azonban nem elégedtek meg a zsákmánnyal, ugyanis másnap visszatértek a helyszínre.
A milliókat érő művész Los Angeles-i, utcai munkái közül tűnt el néhány, a vakolattal együtt vitte el őket a tolvaj.
Az újságírót egyelőre nem veszi vissza a Klubrádió, csak a Hócipőnek ír.
A transzformátorokban nagy mennyiségű színesfém van, a tolvajok ezt akarták eladni.