
Veszélyes egészségügyi krízis indította el Gáspár Zsoltit a vegetáriánus életmód felé
Újabb érdekességeket tudhat meg a TV2 műsoraiból.
Újabb érdekességeket tudhat meg a TV2 műsoraiból.
A szakemberek szerint háromhavonta kellene kicserélnünk a fogkefénket.
Saját otthonunkból diagnosztizálhatóvá válnak a bőrbetegségek.
A színes verzió egyértelműen látványosabb a hagyományos röntgenfelvételeknél.
A gyógymódot sikeresen tesztelték japán kutatók.
Védelmet nyújt a koronavírus, az influenza és egyéb fertőzések ellen is.
A test idő előtti öregedéséhez számos rossz szokás és étel is hozzájárulhat. Az öregedés valós előidézői lehetnek például az üdítők is.
Az egészségügyi VR-piac lesz közel 2,5 milliárd dollárral, azaz 783 milliárd 812 millió forinttal nő majd.
Összesen hat baba készült, melyek olyan hölgyeket mintáznak, akik az egészségügy vagy a tudomány területén dolgoztak és küzdöttek a pandémia alatt.
A 23 éves, brit James Cowe demens idősekkel foglalkozott 18 éves kora óta. Élete legjobb döntésének tartja, hogy átállt az online meztelenkedésre.
100 ezer forintot adományozott a miskolci kórháznak. A pénzt a leukémiás gyerekeknek szánta, akik kénytelenek a kórházban karácsonyozni.
A rothadó magyar egészségügy után szerzőnket szinte sokkolta, amit Szászországban tapasztalt.
A lefagyott úttesten fordult ki a bokája, ezután négy órát várt a mentőkre, ötöt a röntgenre, negyvennyolcat a műtétre. Aztán kicsit megunta.
Fu Xuepeng egy baleset következtében agykárosodást szenvedett, mivel kórházra a családnak nem volt pénze, a szülők otthon ápolják a fiút.
Orvosi ügyelet jónéhány van a tó környékén, de célszerű vinni a házipatikát is.
Itthon egy darab kotonért egy órát kell dolgozni, Franciaországban egy órányi munkából akár 15 koton is megvásárolható. A magyarázat egyszerű: itthon nem támogatja az egészségügyi rendszer az óvszereket.
Egy amerikai kutatás szerint csökkennek az egészségügyi kiadások ott, ahol azonos házasságkötési jogot engednek az azonos nemű pároknak is. Plusz így gratulál Barack Obama levélben egy melegházassághoz.
Bárdos András szerint akármilyen idős és beteg egy ember, megérdemli a megfelelő ellátást.
A 28 éves Lauren Williamsnak gyanús volt ugyan, hogy nem minden pozícióban kényelmes a szex, de se pasijai, se orvosai nem vették észre, hogy nem csak vaginából, de méhből is kettő van neki. Most terhesség alatt is óvszert kell használnia.
Folyamatosan vizsgálják és figyelemmel kísérik azon személyek állapotát, akik kapcsolatba léptek az új influenzavírussal fertőzött brazil férfival, eddig további fertőzöttről nem tudnak - nyilatkozta az országos tiszti főorvos szombaton az MTI-nek.
Újabb kíváncsi olvasót dobtunk meg egy szexuális segédeszközzel. Edit 28 éves pedagógus, aki igazából nem az élvezetek miatt jelentkezett nálunk egy gésa golyóért, hanem kisbabája születése után orvosa javasolta neki az eszközt.
A digitalspy.co információi szerint újra fogják vizsgálni Anna Nicole Smith halálának körülményeit, miután egy ügyvédet és két doktort is azzal vádolnak, hogy tiltott gyógyszerekkel látták el a topmodellt.
A szerb kórházak betegei nem látnak többé neccharisnyás, ingerlően feszülő miniszoknyás, netán mélyen kigombolt rövid köpenyt viselő nővért, ha életbe lép az egészségügyi minisztérium munkahelyi viselkedésről szóló kódexe, amelynek tervezetét a napokban küldték ki az egészségügyi intézményeknek.A női alkalmazottak egyenruhája "nem lehet sem túl rövid, sem túl szűk, munkavégzésre alkalmas cipőnek kell társulnia hozzá, smink csak diszkréten alkalmazható, az ékszerezés összhangban kell álljon az általános kinézettel, s kívánatos a mértéktartással színezett, rendezett frizura".