Stohl Andrást perelheti a biztosító
Az ittas befolyásoltság ls a drog használata kizárja a biztosító felelősségét egy szakértő szerint.
Az ittas befolyásoltság ls a drog használata kizárja a biztosító felelősségét egy szakértő szerint.
A Nemzeti és a Centrál Ruttner György szerint számít a színészre.
A hot! magazinnak nyilatkozott a színész egyik rabtársa, aki szerint igenis kivételeznek Stohl Andrással. Kezdődött minden azzal, hogy külön rabomobilban szállították a Kozma utcába.
Ahogy sehová máshova sem, hiszen börtönben ül. Meglepődtek, mi?
Stohl András börtönbüntetésétől, Amy Winehouse halálán át néhány fontos szülésig.
Vendégszerepléssel jutottak be a Budapesti Fegyház és Börtön épületébe Stohl András színésztársai - írja a Blikk.
A színész már 2 emberrel osztozik a 8 négyzetméteren, de jól kijönnek. Stohl színdarabot is rendezett már a börtönben.
A NAv 2011. december 11-én frissült nyilvántartása szerint Stohl András és édesanyja közös vállalkozása tartozás miatt végrehajtás alatt áll.
Ügyvédje szerint az nyomasztja, hogy nem tudja eltartani a családját, és nem is mehet haza az ünnepekre.
A rabtársa Farkas Péter kannabiszültetvényének kertésze volt.
Franciska még most is azt hiszi, hogy apja Afrikában dolgozik, csak hazaugrott pár órára, ezért nem otthon, hanem a börtönben aludt.
A színész próbálja úgy felfogni a börtönt, mint a katonaságot, szerencsére rabtársai partnerek ebben.
Menyasszonya Stohl pólójával altatja közös gyereküket, szerinte neki rosszabb, mint urának.
A színész kislánya azt hiszi, apja Afrikában van. Egy pécsi misszionárius pedig meg akarja téríteni Stohlt.
Október 5-i bevonulása óta először látogathatták meg rokonai a Kozma utcai börtönben Stohl Andrást.
A színész még nem tudja, pontosan mi lesz a feladata. Ügyvédje szerint jól van, megpróbál leszokni az alkoholról és a dohányzásról.
Zaklatóktól rettegnek, ahelyett, hogy szervizbe vinnék a telefont. Stohl rajongói az új mumusok!
Így megúszhatja a beavatási rítusokat, és a csicskáztatást.
Egyelőre a beszoktatás időszakát tölti, munkát csak utána kaphat.
A színész élete a Kozma utcai börtönben akkor lehet könnyű, ha szórakoztatni tudja a többieket. Nehéz, mert nem szabad hozzászólniuk. A Való világot nézheti, a híreket viszont nem.
Bevonulása után néhány órával átszállították a Nagy Ignác utcai gyűjtőből a Budapesti Fegyház és Börtön épületébe. Itt fogja leülni a kiszabott tíz hónapot, amiből, ha jól viseli magát, csak ötöt kell letöltenie.
A színész megkezdte börtönbüntetését, reggel nyolc után pár perccel bevonult a büntetésvégrehajtási intézménybe.
Börtönpoénok, gyerekek, egy kevés pia és jó hangulat volt Stohl bevonulási-buliján. Exkluzív beszámoló a fóti utcáról.
A színész október 5-én vonul börtönbe. A levélíró már nagyon várja.
Szétosztották a szerepeit is, az Úri murit viszont inkább nem játsszák nélküle.
Motort ajándékozott a mentőknek, nahát! Azt viszont borzasztóan bánja, hogy kiderült.
A színész lánya elmondta, hogy jól átvészelték az elmúlt időszakot.
A Damut védő Ruttner György sztárügyvédi karrierje felfelé ível, a Palácsik oldalán dolgozó Zamecsnik már jó ideje a topon van. Komoly esetekkel a hátuk mögött most összecsapnak.
Fásy Ádámot nem sokára megműtik, ezért végrendelkezett, Schobert Norbert viszont hiába szívbeteg, még nem rögzítette végakaratát. De nem papírozta le vagyonát Hajdú Péter, Benkő Dániel és Gáspár Győző sem. Végrendeletükről kérdeztük a celebeket.
A kedden tíz hónap börtönbüntetésre ítélt színész már biztosan a börtönben karácsonyozik, Stohl ugyanis, mint azt sejteni lehetett, nem kért halasztást.
A színész hamarosan megkapja a behívóját, és egyszer kérhet három hónapos halasztást, mielőtt bevonulna. A Nemzeti előadásait már szervezik át.
A színész méltányosnak tartja a büntetést, az ítélet indoklását megköszönte a bírónőnek, ezt a színházi évadot még lehet, hogy végigcsinálja.
A bíróság környékén mászkálók nem voltak olyan megengedőek, mint a bírónő Stohl András ügyében, az elrettentés szerintük minimum három év.
Jelentősen enyhítették az első fokú ítéletet. A színésznek a jogerős ítélet szerint öt hónapot kell börtönben töltenie, utána szabadlábra helyezhető.
Az utóbbi hónapokban mindent megtettek, hogy a baleset sérültjét K. Pált a nyerészkedő öregember, míg Stohlt a megtért rosszfiú szerepében mutassák be.
A színész ismét elmondta, mindent nagyon bán.
Ugyan ragaszkodik ahhoz a 78 éves Kaincz Pál, hogy Stohl tavaly májusi közúti balesete miatt lett sánta, nem kíván börtönt a színésznek, akinek ügye szeptember hatodikán folytatódik a bíróságon.
Akár lecsukják, akár nem, lapértesülések szerint a színész dolgozhat.
Ügyvédje szerint ez nem csak pillanatnyi fellobbanás volt, és erről szerződést is írtak.
Különösnek találja a Stohl András okozta balesetben megsérült Kaincz Pált védő Mester Csaba ügyvéd, hogy a bulvárlapok idő előtt tudomást szereztek védence orvosi vizsgálatának eredményeiről.
Nem sérült meg, de a balesetben összetört egyik autóban utazott.
Azt a büntetést szeretné megkapni, amit akkor is kapna, ha nem Stohl András lenne a neve.
Ez nem magas összeg, az egészséghez fűződő jog miatt jár. A felperes pedig azért kapál, mert ez az élete.
"Mindig is azt kívántam, hogy Pali bácsi idős korában általam tönkretett életét mihamarabb visszakaphassa" - mondta Stohl András, aki örül az általa okozott balesetben megsérült idős férfi egészségének és munkakedvének.
Ugyan korábban azt állította a 78 éves Kaincz Pál, a Stohl András által okozott közúti baleset legsúlyosabb áldozata, hogy alig bír járni és dolgozni sem tud a tavaly májusi karambol óta, a Blikk birtokába jutott fotók (ide kattintson a képekért!) tanúsága szerint a férfi képes dolgozni. "Pali bácsi családjával kora reggel érkezett a kertjébe, ahol tököt, borsót és más zöldségeket termel.
A nyári szünet miatt nem tudja az iskolákban folytatni a nyilvános vezeklését Stohl András, így a színész most egy kecskeméti ingyenkonyhán osztott ételt - persze a Blikk és a Bors társaságában.
Levélben küldte el Stohl Andrásnak egyhavi fizetését egy Pest megyei kórház fekvőbeteg-osztályának ápolónője.
Szakértőket kérdeztünk a bíróságra felöltözés fortélyairól, majd megnéztük, a külföldi és hazai celebek tartják-e magukat az ajánlott szabályokhoz.
Megosztja a színésztársadalmat az a petíció, amit több tucat színművész írt alá és nyújtott be a bíróságnak, remélve, hogy Stohl ezáltal enyhébb büntetést kap. Bodrogi nem bánta meg, hogy aláírta a petíciót.
Ami lehet, hogy súlyosabb lesz.
Kaincz Pálnál az verte ki a biztosítékot, hogy Stohl András és ügyvédje azt is megkérdőjelezi, hogy egyáltalán valódi-e a sérülése.
A színész nem jól fogalmaz, veszélyezteti a gyerekeket.
Balmazújvárosban tartott felvilágosító előadást, ahol közölte: nem álszenteskedik, viszont reméli, hogy enyhítik büntetését.
Bár keddi tárgyalásán Stohl András azt mondta, másnap több mint egymillió forintot utal át K. Pál részére, a színész képtelen volt időben összeszedni a beígért pénzt, 38 óra alatt viszont összegyűlt az egymillió, amibe 250 ezerrel Stohl nővére is beszállt.