
Megnézem a zuhanyzóban, hogy van-e barátja
A Balaton Soundon is leellenőriztük az ismerkedési szokásokat, és büszkén mondhatjuk, hogy nem csalódtunk.
A Balaton Soundon is leellenőriztük az ismerkedési szokásokat, és büszkén mondhatjuk, hogy nem csalódtunk.
Ez a fesztivál is tökéletesen hoz minden prekoncepciót, tehát mellekben a legerősebb.
A műsorvezető tényleg csodálatosan válogatta össze társaságát a Balaton Soundra.
Az okokat nem tudjuk, de nagyon furcsán nézett ki a Balaton Soundon szelfizgetés közben.
Nehogy azt higgye, hogy csak fenekeket fotóztunk, amikor a többi testrész is csodás látványt adott Zamárdiban.
Nagy Nikolettával és Kulcsár Edinával szelfiztek a Soundon.
A szépségkirálynő először fesztiválozott idén Zamárdiban, ahonnan megint sikerült kiemelkednie.
Beszégettünk az internet új kedvencével, akiről kiderült, hogy teljesen józanul tudja produkálni a csodálatos nyelvöltögetős táncát.
A felfedezést egy igazán figyelmes és hűséges olvasónknak köszönjük nagyon.
Nem az idei az első alkalom, hogy Pumped Gabo felkeltette a figyelmünket valamivel.
Hát már megint tele van megkérdőjelezhető ízlésű, de mindenképp nagyszerű adottságokkal rendelkező lányokkal!
Egy 24 éves férfi próbált 11 PAKETTET bejuttatni a fesztiválra, hogy aztán bejuttassa a szervezetébe is.
A fesztivál igazából el sem kezdődött, de máris le kellett állítani a programokat szerdán. Háborgó Balatont és szomorú színpadot is láthat.
Pumped Gabo pillanatok alatt sztárrá vált, gyakorlatilag ő lett a fesztivál idei arca. Pedig nem is ő találta ki ezt a tökéletes mozgásformát!
Ennek a pár másodpercnyi mozgáskulturális oktatásnak bárki hasznát veheti!
Az előrejelzések szerint pont a fesztivál első estéjén érkezik meg a vihar.
A Balaton Soundra vonattal érkezőket drágább jeggyel és felbontott átkelővel várja a MÁV.
Az énekesnő igazából már nem is annyira énekesnő, de azért annyira nem bánja.
A fesztiválszezon, a balatoni nyarak együtt járnak a csókkal. A Csókkal, ami mindent eldönt.
Király bulik, vicces párbeszédek és még némi nyomor is kinéz az idei nyárból. Mi ezeket várjuk igazán 2015-ben.
Lotfi Begi a fesztivál minden követelményének megfelelő dalt írt Herrer Sára énekével.
Azt hittük, ennél jobb már nem lehet, de az énekesnő segget és ribancrendszámot is villantott.
Miamiban találkozott nem kívánt módon a két rettentő gazdag lemezlovas.
Az magazinban csak fekete macskák és szigszalagok takarják a rapper-énekesnő mellét.
A rapper nagyon szeretné megszerezni fia felügyeleti jogát, de ettől elég messze van.
Az újság levetkőzteti Azealia Bankst, sok ideje ez az első igazán nagynak tűnő dobásuk.
A Google térképe szerint Zamárdi helyett ez a település új neve. Hiba, vagy marketing?
2014 a veretésről és a rappelésről szólt, de például felnőtt Fluor Tomi is.
Egészen szerkesztőségünkig értek a telefonfeltöréses botrány szálai.
A Balaton Soundon is fellépett rapper fellépése alatt a backstage-ben öltek meg egy férfit.
Meg egy csomó másik celebbel, akik a Balatonon is töltötték a nyarat. Nézze végig, mit műveltek!
Pörgessük végig a szezon legkerekebb melleit, fenekeit, na és persze a hozzájuk tartozó szép arcokat.
A kritikus nem meglepő módon nincs elragadtatva a mai Balatontól, aminek kapcsán a Balaton Kör alapítója száll vele vitába.
A fesztivál sártengerében nem egyszerű szexinek lenni, de nekik talán sikerült. Döntse el, ki legyen a hét lány közül a legjobban öltözött!
Interjúalanyunk 50 éve hajózik, övé a tó egyik legnagyobb vitorlása, és szolgált pár meglepetéssel.
Az énekesnő egy Las Vegas-i nightclubba látogatott el feszülős bőrruhában.
Itt az idő, hogy a fesztiválkirály DJ-t rendesen megnézze, ne csak azt, ami a pult mögül kilátszik belőle.
Siófokon a Hódítás Éjszakáján több hódításnak is szemtanúi lehettünk. A legjobb módszer a kockás has.
Az EDM Summer Jamen ott lesz R.I.O. is, akinek a nevét nem biztos, de a legnagyobb slágérét tuti ismeri!
A színésznő szinte hetente variál valamit a hajával, most épp nagyon világos.
No make up, black and white filter selfie for today:) kisses – írja Jude Law majdnemcsaja.
A bontásnak lassan vége, megnéztük a prémiumfesztivál prémiumdagonyáját.
Mármint külsőleg. Mert arról egyelőre nem tudunk, hogy pornózni, vagy légtornászni szeretne.
Ha az arra járó nem tudná, hogy az ott egy fesztivál bontása, azt hihetné, Zamárdiban virágzik a katasztrófaturizmus.
Élménybeszámoló a Balaton Soundról egy kaucsukbaba szemével.
Mindkét lábát amputálni kellett és súlyos koponyasérülést szenvedett a 22 éves fiatal Zamárdiban.
A Balaton Soundon egy szép pillanatban érkezett hozzánk egy társaság, és elvégezték a munkánkat.
Nagy valószínűséggel a Soundon lopott két fiatal az egyik pultból amit csak értek.
Nagy valószínűséggel a Soundon történt, a 28 éves férfinél 114 db tablettát, 7 db tasakban fehér port és egy tasakban sötét színű gyanta szerű anyagot találtak.
Szabó Zsófi 14 kilométer futással indította e hetet, tudjuk, ez kevésbé érdekes annál, hogy szűk felsőben futott.
A vonat levágta a lábát, és koponyasérülést is szenvedett.
A 23 éves énekesnő meglepően visszafogottan lépett fel a Soundon, de azért így is nagyon jó nő.