
Ezzel a technológiával alkotnák meg az első emberi kolóniát a Holdon
Hamarosan valóra válhat az emberiség egyik nagy törekvése, és benépesíthetjük a Holdat.
Hamarosan valóra válhat az emberiség egyik nagy törekvése, és benépesíthetjük a Holdat.
A monumentális komplexum 2027-től mindenki számára látogatható lesz, aki képes lesz megfizetni az árát.
Újraelemezték a Voyager űrszonda 1980-as években gyűjtött adatait a NASA szakemberei.
A víz alatti kerülgethetik a holdkőzeteket a NASA űrhajósjelöltjei.
A feleség egyébként 63 éves, és Aldrin a születésnapjára időzítette a szertartást.
Nem egy bolygó, hanem egy hold lenne a legalkalmasabb bázis egy földi kolónia számára.
Az építészeti monstrumban éjszakai klub, rendezvény- és spa központ, sőt még holdkomp is található.
A kínai nemzeti űrügynökség bejelentette, hogy a következő 10 évben rögtön három missziót is küldene a Holdra.
A több hónapos munka eredménye olyan részleteket is megmutat, melyek emberi szemmel nem láthatók.
A kutatás talán kikövezi az utat az emberiség Naprendszeren belüli migrációjának lehetőségéhez.
Augusztusban indul első tesztútjára a NASA Orion nevű űrhajója. Az expedícióra bárki regisztrálhat.
Legalábbis az UFO-vadászok szerint, akik egy 1971-es NASA-fotón szúrtak ki egy fura objektumot.
Ráadásul úgy, hogy nem is tudtak róla. Ismerje meg az amerikai űrhajózás legjelentősebb trollkodásának történetét.
Legalábbis egy ufóvadász szerint, aki úgy vélte, hogy a NASA megpróbálta eltüntetni a bizonyítékokat.
Nehéz eldönteni, így inkább nézze meg és nyilvánítson véleményt!
Buzz Aldrinnak 1969-ben menetlevelet kellett kitöltenie, mielőtt a Holdra utazott.
És a molekulák átépülnek az emberbe a környezetéből. Vagy valami ilyesmi.
A kínaiak jobb selfie-t tudnak csinálni, mint Scarlett Johansson.
82 éves korában, szív- és érrendszeri problémák miatt szombaton elhunyt Neil Armstrong amerikai űrhajós, aki elsőként lépett a Hold felszínére 1969-ben, számolt be a hírről a CBS News.
Az énekesnő büszke a testére, szerinte mára tökéletes lett.
Egy 13,5 méter mély és 1200 hektáros holdkrátert neveztek el Jacksonról.