Lady Gaga visszavágott a pereskedő producerének
Az énekesnő az ügyvédein keresztül támad, akik szerint a volt producer kapzsi és mohó.
Az énekesnő az ügyvédein keresztül támad, akik szerint a volt producer kapzsi és mohó.
Rob Fusari viszonya akkor romlott meg Gagával, amikor a felfedezettje ismert lett.
Nem bírta a hétvégi koncertjével járó strapát az énekesnő. A Bad romance című szám alatt pihennie kellett.
Lady Gaga exhibicionizmusa lankadatlan, új klipjében leszbicsókkal indít, aztán jön a melle, végül bepattan a Kill Billből megismert Pussy Wagonba. Ja, van Beyoncé is a számban.
Lady Gaga azért kifejtette, azok, akiknek van idejük, figyeljenek oda, kivel bújnak ágyba, gondoskodjanak a védekezésről, és gyakran menjenek HIV tesztre.
Az énekesnőnek a Q magazin címlapján még csak a mellbimbója sem látszik, mégis romlásba döntheti az országot, döntöttek a lapterjesztők, és nem kérnek belőle.
Lady Gaga ezzel reagál azokra a vádakra, miszerint valójában nem nő, hanem hermafrodita.
Az énekesnő azt állítja, bár sokszor vetkőzik, azért ő valójában egy hagyománytisztelő leány.
Az énekesnő manchesteri koncertje előtt tűz volt, emiatt pedig csúszás, így nem tudta tartani az előre kitűzött befejezési időpontot.
Az In Touch magazin szerint Howard Stern feleslegesen nevezett meg fizetésként 100 millió dollárt, esélye sincs.
Az énekesnő neonszínű, leopárd- és tigrismintás darabok arca lesz.
Az állandóan farokkal gyanúsított énekesnő a Brit Awards díjátadón viselt dresszében terpesztett akkorát, hogy láthatóvá vált: az bizony nincs neki.
Lady Gaga 2007-ben szerződött le Akon KonLive nevű lemezkiadójával, amelyhez azután került, hogy az Interscope Records cégcsoport (ennek a része a KonLive is - a szerz.) egy másik kiadójától elzavarták.
A saját otthon egyáltalán nem hiányzik neki, mivel a színpadon éli életét, és éppen ezért minden egyes dollárját arra költi, amit a színpadon csinál.
A Grammy-díjas énekesnő állítólag nagyon magányosnak érzi magát, és nem venné rossz néven, ha lenne egy különleges személy az életében.
Britney Spears csipkeruhába préselte magát, az eddig ismeretlen Nadeea csöcseit bedobva hívta fel magára a figyelmet.
Számtalan sztár, valamint ismert ember ajánlotta már fel segítségét a Haitit megrázó földrengés után, és most az extrém stílusáról ismert énekesnő is csatlakozott hozzájuk.
Az énekesnő nagy bulit akar, ahol senki nem érzi magát magányosnak.
Liv Tyler festetett, Jessica Alba vágatott, Hugh Jackman nyíratott, Lady Gaga meg csak parókát cserélt újév alkalmából. Hat celeb, akinek idén új haja van. Kinek sikerült a legjobban a váltás?
A 32 éves félig olasz, félig japán származású Formichetti szerint az énekesnő az új Madonna. Bemutatjuk Gaga stylistját.
A testét rendszeresen nyilvánosság elé táró Lady Gaga állítólag leöntött egy homofób pasit egy kanadai nightclubban, amiért az melegellenes megjegyzésekkel bombázta őt és a homoszexualitását nyíltan vállaló American Idol-versenyzőt, Adam Lambertet.
A fotósok a miami-i Fontaineableau Hotel erkélyén kapták le az énekesnőt, bal válla mögül egy pasi haja kandikált ki.
Nagyon szeretne duettezni a Britain's Got Talent tehetségével.
Rihanna kedvenc előadója 2009-ben Lady Gaga – adta hírül a Female First
Összeszedtük az év legjobban öltözött, leggyönyörűbb, legegyénibb stílusú nőit. Ha a divat verseny lenne, ők lennének a döntőben. A győztes kiválasztása most is az ön dolga.
A 23 éves énekesnőt androidnak is beöltöztették a lemezéhez készülő fotósorozathoz, ami ismét tele van meztelenkedéssel.
Az énekesnő rágyújtott a vancouveri koncertje alatt, amivel magára haragította a kanadai hatóságokat.
2009 extrém énekesnője rajong a hetvenes évek extrém énekesnőjéért.
Az énekesnő egyik este Batman-terminátorként ijesztgette a tévénézőket, másnap meg vörös latexben lépett fel Erzsébet királynő tiszteletére.
A blackpooli operaházban rendezett gálaműsorban lady Gagán kívül fellépett még a soul-legenda Chaka Khan, az amerikai tinédzser sztár Miley Cyrus, és az Oscar-díjas színésznő, Whoopi Goldberg is.
Lady Saga névvel szuperhőst rajzolt Lady Gagából Brian Einersen.
Barbara Walters nemrég vendégül látta műsorában az énekesnőt, akiben úgy tűnik, hogy pozitívan csalódott
Lady Gagának nem kellett segítség az esés után. Felpattant, és folytatta a koncertet.
Károly herceg felesége egy londoni erőszakellenes központban tartott beszédet, ahol kijelentette, hogy nagyon sok az ijesztő klip.
Janet Jackson Make Me című dalához fekete-fehér klipet készített, melyben kifejezetten olyan ruhákat viselt, melyeket Lady Gaga is irigykedve nézhet.
"Órákat töltöttem a szobámban a tükör előtt, hogy újra és újra feltegyem a Bowie-tól lesett sminket."
A stílusteremtőknek járó díjat Marc Jacobs adja majd át az énekesnőnek.
A különc énekesnő egy tetoválással szeretné megörökíteni édesapja életmentő nyitott szívműtétjét, amit egyébként ő fizetett.
Az énekesnő a papa kicsi lányának vallja magát, és új albumáért kapott előlegét költötte édesapja nyitott szívműtétjére.
Gaga a Rolling Stone magazinnak beszélt arról, hogy bár a turné megtervezése közben akadtak nézeteltéréseik, még mindig nagyon jó barátok Westtel.
Nyomozás indult a Lady Gaga klipjeiben állandóan szereplő 5 éves dán dog halála miatt.
Az énekesnő előadta John Lennon Imagine című dalát, ami óriási hatással volt Yoko Ono-ra.
Madonna szerint Lady Gaga tehetséges, és megvan benne az a különleges plusz, ami a sztársághoz szükséges.
Hiába a sok fedetlen kebel a bemutatókon, a hírek hol énekesnőkről, hol gyerekekről, hol rendezőfeleségekről szóltak. De garantáljuk, hogy a ruhák láttán is meg fog hökkenni.
Mi a közös Lady Gagában, Rihannában és a hosszútávfutó férfiakban? Természetesen a divatos és praktikus mellbimbó-tapasz.
Az énekesnő szerint ha szabadok és egyenlőek akarunk lenni, akkor úgy is kell viselkedni.
A két énekesnő a Saturday Night Live kamu zenei műsorában hülyéskedett dominacuccban pankrátorkodva.
Egyre többek szerint Alexander Skarsgard a legszexisebb vámpír az univerzumban.
Az énekesnő Kanye Westtel indul turnézni.
Pink és Shakira az MTV vasárnap megrendezett gáláján viszonylag jól kezelte, hogy ugyanolyan bőrruhát kellett viselniük. Kanye West pedig ismét egy színpadi balhéval emelte azt est fényét.
Az énekesnő ezúttal a kötözéses szex munkaruháit illusztrálja a japán Vogue bondage-különszámában.
Az énekesnőt újabban hermafroditának hiszik .
Csillagrendszer helyett ezúttal pink pamacsot nyomtak Lady Gaga fejére.
Az énekesnő felkérte Boltont, hogy írjanak közösen dalokat az új albumára, melynek címe One World, One Love.
Lady Gaga és zenekara elszámította magát, kicsúszott az időből, ezért a műsoruk vége előtt távozni voltak kénytelenek a színpadról.