Már két nő pereli Casey Afflecket szexuális zaklatás miatt
A Hollywood Reporter szerint egy Magdalena Gorka nevű nő 2,25 millió dollárra perelte be pénteken Ben Affleck öccsét.
A Hollywood Reporter szerint egy Magdalena Gorka nevű nő 2,25 millió dollárra perelte be pénteken Ben Affleck öccsét.
A modell beperli a francia Playboyt. Nem is szerepelne soha hasonló lapban.
A Dr. Csont FBI-ügynöke egy statiszta előtt többször is önkielégített. A nőnek egy év kellett hozzá, hogy beperelje.
Pert nyert a brit News of the World című brit bulvárlap ellen Brad Pitt és Angelina Jolie
Különleges biztonsági intézkedéseket és a média kizárását kérte George Clooney, mielőtt megjelent pénteken egy milánói bíróságon, hogy tanúvallomást tegyen három férfi perében.
Közösen indítanak pert a philadelphiai hajóbaleset magyar túlélőinek szülei a hajón tartózkodó többi utassal.
A családja összesen 57 millió forint nem vagyoni kártérítési igényt követel a már jogerősen elítélt tettesektől.
A sportoló szeretője apasági keresetet indított, holott már több éve tudja, hogy nem Woods a gyermeke apja.
A volt munkahely szerint munkateljesítménye miatt rúgták ki a dolgozót, aki korábban egy dokumentumfilmben jelentette ki, olyan cickókat akar, mint a playboy-nyusziké, mert azokkal lehet pasit fogni.
Az ex szerint minden, a házasságuk alatt született film spinoffja után ugyanúgy jár neki a pénz; Douglas ügyvédje szerint ez folytatás, úgyhogy nem jogos a követelés.
Okszana Grigorjeva és a színész áprilisban szakítottak, a volt barátnő most családon belüli erőszak miatt perel.
Az ügyész indítványának megfelelően harminc évnyi börtönre ítélték csütörtökön a roueni bíróságon a Hannibál Lecterként elhíresült Nicolas Cocaignt.
A Telegraph információi szerint körülbelül kétmillió fontot (közel 688 millió forintot) kapott a híres teniszező volt szeretője, Toni Layton.
A kereset szerint 2005-ben kötött egy megállapodást a jogdíjairól, ám 2008 óta egy centet sem kapott.
A New York-i Times Square fehér alsógatyás kovboja a telet is bírja, csak egyvalami zavarja: ha ellopják az imidzsét.
A 67 éves Gail Posner 3 millió dollárnyi pénzt és egy 8,3 millió dollárt érő Miamiban található házat hagyott három csivavájára.
A férfit sem a szag, sem a látvány nem zavarta: nyolc hónapig a halott nagymama mellől nézte a tévét.
Fernando Flores, az énekesnő egyik testőre a napokban felmondott, ugyanis elege lett abból, hogy Spears rendszeresen kikezdett vele.
Bizonyítottság hiányában másodfokon is felmentette a bíróság azt a férfit, aki a vád szerint szándékosan HIV-vírussal fertőzött meg két nőt még évekkel ezelőtt.
A színésznőt éttermi tulajdonostársai tízezer dollárra perlik összeesküvés, szerződésszegés és túlkapás miatt.
Állítólag a színész nem halt volna meg, ha a produkciós cég munkatársai odafigyelnek rá.
Az asszony szerint ugyanis legalább ennyi jár neki azokért a sérüléseiért és érzelmi szenvedéseiért, amiket a 2009. január 19-én történt balesete okozott a Google hibájából.
Bizonyítékok hiányában a Los Angeles-i kerületi ügyészség úgy döntött, hogy nem emelnek vádat a KISS basszusgitárosa ellen, aki egy pár állítása szerint nagyon erőszakosan viselkedett velük.
A modell esküvőjére két lesifotós próbált belógni, akiket a biztonsági őrök elkergettek.
A kórház után a gyógyszergyár is védekezhet a hasonló csomagolású szerek miatt.
Az ügy még tavaly kezdődött, 22 embert tartóztattak le, csak a magát ártatlannak valló professzort fenyegeti börtönbüntetés.
Komár negyedik exe ki akarja fizettetni a több évi házimunkát.
Zárt ajtók mögött kezdődött el tegnap ifjabb Knézy Jenő pere - írta a Bors.
A műsorvezető nem perel, mert nem akar ezzel örömet szerezni senkinek.
Hogy a Blikket szó szerint idézzük: "Most aztán nagy bajba került Scobert Norbert!"
Első fokon két pert is megnyert Hajdú Péter a napokban - adta hírül a Blikk.
A hírességet beperelte egy fotós, aki azt állítja, hogy Lohan nem fizette ki azután, hogy készített pár képet a divatcégének.
A napokban hazatért az Egyesült Államokból Molnár Anikó - tudta meg a Bors, amely az egykori Nagy Ő pomázi otthona elé is kivonult, hogy lencsevégre kapja Molnárt.
A fegyvertartásért ülő zenész nem fizette ki szerzőtársának a neki járó jogdíjakat.
A színészt feljelentő két újabb nő közül az egyik Ray Charles unokája, aki a zenész temetésén ismerkedett meg Seagallal.
A modell, aki azt állította, hogy David Copperfield megerőszakolta őt, úgy döntött, hogy nem pereskedik tovább, mert elege van.
A 65 éves Eva Rhodes megölésével a nő 31 éves volt alkalmazottját vádolják. A férfi a tárgyaláson beismerte a bűncselekményt és megbánást tanúsított.
Utoljára a South Parkban láttunk olyat, amit Hajdú Péter öt facebookos kommentelő beperlésével el akar érni. Az erős beszólásokra megsértődött tévésnek minden joga megvan a perhez, nyerési esélyei is jók, ha sikerül azonosítania a hozzászólókat.
Kayden Nguyen Tyra Banks egyik 2009-es műsorában arról mesélt, hogy szexepiljének köszönhetően bármilyen lányt megkaphat és bármelyik pasit át tudja verni.
A színésznő perel, miután a Született feleségek forgatásán megütött a producer, aki valószínűleg csak demonstrálni akart egy jelenethez fontos pofont.
A Hello! magazin megszegte Jaw magánélethez való jogát, ezért fizetnie kellett.
A zenekar énekes inkább régi zenekarával, a Libertinesszel lép fel a nyári fesztiválokon.
A TMZ információi szerint a színész azzal fenyegetett meg egy lesifotóst, hogy megöli, ha még egyszer találkoznak.
A Született feleségek egykori szereplője beperelte a sorozat alkotóját és producerét, Marc Cherryt, ugyanis állítása szerint a férfi bemosott neki egyet 2008 szeptemberében.
Paul McCartney volt feleségének dadusa állítólag azért hagyta ott a modellt, mert a nő kegyetlenül bánt vele.
A melegházasságról alkotott véleménye és hazugságai miatt híressé vált egykori szépségkirálynőt beperelte egy keresztény értékek népszerűsítésével foglalkozó PR-cég.
Egy 2008 decemberében, Santa Monicában történt verekedés miatt perelte be a múlt héten a Wilson-testvéreket egy lesifotós, Clint Brewer.
Az énekes körülbelül 12 millió dollár után felejtett el jutalékot fizetni.
25 milliót akar, amiért szerinte előnytelen képek és valótlan cikkek jelentek meg róla a sajtóban.
Az idős színész súlyos Alzheimerben szenved, úgyhogy nyilván nem ő perel, hanem a neje.
Az énekesnő az ügyvédein keresztül támad, akik szerint a volt producer kapzsi és mohó.
Rob Fusari viszonya akkor romlott meg Gagával, amikor a felfedezettje ismert lett.
Rippel a Fábry Showderben tett egy Hajdúra nézve kellemetlen megjegyzést.
A józan élettel barátkozó színésznő beperelte az E-Trade nevű céget egy reklám miatt, mert úgy gondolja, hogy róla mintázták a tejfüggő, mások pasiját lenyúló kislányt, akit persze Lindsay-nek hívnak.
A TV2 Mokka című műsorban történtek miatt kibukott Judy Nero, alias Faragó Judit
A brit rockegyüttes ügyvédje közölte, hogy a pert jogdíj-vita miatt indították el.
Hiába végezte a munkáját, a tavaly szeptemberben és októberben – vagyis Rihanna lemezmegjelenése előtt - végzett többhetes munkájáért egy vasat sem kapott.
Pontosan 153 088 000 forintot követel a Story TV4-et birtokló Sanoma Media Digital