VV Zsuzsi ugyanott vetkőzik, ahol Szandika
Az egykori villalakó havi félmilliót sztriptízel össze.
Az egykori villalakó havi félmilliót sztriptízel össze.
Új filmjében a Magic Mike-ban Channing Tatum visszatér régi életéhez, legalábbis szerepe szerint, a filmben ugyanis egy sztriptíztáncost alakít.
A még mindig csak 28 éves Kerr anyaként sem veti meg a vetkőzést, mindannyiunk legnagyobb örömére. Új fotóin talán minden eddiginél jobban néz ki.
Az énekesnő arról is beszélt, szerinte miért gyűlöli meg egy idő után minden férfi az életében.
A pletykák szerint nem takargat majd semmit, de minek is takargatna, az évek alatt azért láttuk már mindenét.
Paz De La Huerta nem volt szégyenlős.
Vagy nem fut annyira a szekér, vagy mégis kifizetődőbb bikiniben pózolni.
A paraguayi vezérszurkoló továbbra is testével vonja magára a figyelmet, most épp az argentin Szombat esti lázban rúdtáncol felső nélkül. Videó.
A meztelen tömegeket fotózó fotós először járt a Közel-Keleten dolgozni.
A filmjeiben és újságokban sem meztelenkedő színésznőről most először jelentek meg pucér képek
A színész a Charlie Sheentől megörökölt sorozatát már korábban is népszerűsítette meztelenül a szereplőtárasival együtt, és úgy döntött, ismét megszabadul a ruhájától.
Az Oscar-díjas színésznő ugyan több filmjében vetkőzött már, de ez nem jelenti azt, hogy túlzottan kedvelné a meztelen jeleneteket, sőt, kifejezetten utálja azokat.
A meztelenkedés nemcsak a férfimagazinok sajátja, egyéb kiadványokban is szerepelnek olyan hírességek, akik vetkőznek, de az intimebb részeket eltakarják.
A pankrátorból realitycelebbé avanzsált Hulk Hogan lánya, a 23 éves modell-énekesnő, Brooke Hogan a PETA „Women In Cages” (Nők ketrecben) című fotósorozatához vetkőzött.
Taylor Momsen betöltötte a 18. életévét, így szabadon rendelkezhet a testével. És az azt takaró ruhák mennyisége felett is.
A nemrég asszonnyá lett modell a napokban Terry Richardson botrányfotós londoni stúdiójában járt, és ha már így alakult, gyorsan vetkőzött is egyet.
A Való világ 4 fétisfilmese hosszú huzavona után bólintott rá a Playboy ajánlatára, a CKM után ugyanis itt már a fehérneműtől is meg kellett szabadulnia.
A modellből lett lemezlovasnak jókor jött a vetkőzés, mert így reklámozhatja house albumát, amire ő szerezte a zenét.
Egy pont hiányzik már csak azon a bizonyos papíron, amit úgy hívnak, hogy szerződés - mondta Pantl Péter, a Playboy főszerkesztője az XNews.hu-nak.
Patti Davis először 42 évesen Playboynak meztelenkedett, és miután edzője meggyőzte arról, hogy most sokkal jobban néz ki, úgy döntött, ismét bevállal egy pucér sorozatot.
Az egyik román csatorna huszonkét éves műsorvezetője erotikus táncolás közben ledobta a bugyiját.
Lewis Hamilton kedvenc Pussycat Dollja nem mutat magából sokat a GQ fotóin, de legalább kihívóan néz.
A két héttel ezelőtti adásban glitteres feliratot rajzolt a hasára Árpa Attila. Felsőteste többek tetszését is elnyerte, akadt, aki 150 ezret is fizetett volna érte.
Hollywoodi kasszasikereket elemeztek amerikai kutatók, azt vizsgálva, milyen szerepet szán az álomgyár a nőknek. Az eredmény nem meglepő, hanem lesújtó.
A Blikknek az egyik olvasó küldött be több képet is a dolgozó villalakóról, vagyis azokról a pillanatokról, amikor Jerzy csajbuliban vetkőzik.
A brit fiúcsapat tagjai már nem fiúk, viszont májusban mennek Düsseldorfba, ami előtt nem árt egy melegmagazinban vetkőzni egy kicsit.
Valentin Titánia váltja a második gyermekével várandós Gubás Gabit Paulo Coelho művéből készült Tizenegy perc című darabban.
A 30 éves, egyet szült modell nadrágra vetkőzött, hogy némi mellet és gerincet villantson.
Még javában tartott az X-Faktor, amikor az egyik férfimagazin megkereste Janicsák Vecát, és elég nagy összeget ajánlott fel az énekesnőnek, ha levetkőzne nekik.
Új szexi képek jelentek meg Kim Kardashianról. A képek leginkább egy farmer reklámra emlékeztetnek.
A Playboy utoljára vetkőző márciusi címlaplánya nem tesz feljelentést, mint mondta, megszokta már a támadásokat.
Széles Iza barátnője vizsgamunkájához készült szexi fotókon pózol.
A brit modell és színésznő megint levetkőzött, és ezúttal semmivel se takarta el az intimebb részleteket.